Rück Zsolt, az alapítvány elnöke hangsúlyozta: „Víziónk egy vidám, egymást tisztelő és szerető, hitben, reménységben gazdag, örömteli Magyarország. Meggyőződésünk, hogy ehhez az egyik leghatékonyabb eszköz a zene, ami összehozza az embereket és felemeli a lelkeket. 20 ezer ember megtalálása, felkészítése, megszervezése kihívások elé állít bennünket, csapatunk azonban hittel, lelkesedéssel, lendülettel és nem utolsó sorban örömmel végzi ezt a szolgálatot.”

Weisz Fanni, a siket szépségkirálynő lett a Joyful Hungary egyik arca, aki eljelelte, hogyan is hallja a zenét. „Mivel én siket vagyok csak érzem a zenét, és nézem az emberek mozdulatait,hogy milyen fajta is lehet az a zene, ami szól éppen az adott helyen, ahol vagyok! A zene ma már szinte mindenhol jelen van, plázákban, kávézókban, éttermekben, ahol én is gyakran megfordulok. Jó érzéssel tölt el, amikor a zenében érzékelem a mosolyt, az örömöt, és azt, hogy jó élni. Ezért is csatlakoztam a Joyful Hungary - az Örömteli Magyarország közösségéhez, mert ezt sugározzák.”

Joyful Díjakat is átadtak a gálavacsorán. Joyful Művészeti Díjat kapott Szemerédi Bernadett színművész. Joyful Gospel Díjat érdemelt ki Mark Zeemann, a Golgota Gospel Kórus karnagya. A Joyful Nagykövet Díját Tolvaly Ferenc író, filmrendező vehette át. Mindhárman önzetlenül segítik az alapítvány küldetésének kibontakozását. Az est sztárfellépője Finucci Bros Quartet és Rákász Gergely orgonaművész volt.

Az Örömteli Magyarország Alapítványhoz és a Guinness rekord megdöntéséhez mindössze egy regisztrációval lehet csatlakozni a www.joyfulhungary.com honlapon vagy az FB közösségi oldalán.


Ev. Luth. Church in Hungary
Facebook
Twitter
Youtube
Google+