A János írása szerinti evangélium markáns része Jézus főpapi imádsága, azaz a 17. fejezet. Ennek 11. verse „Többé nem vagyok a világban, de ők a világban vannak…” mutatja az egyház, az egyházak helyzetét: Jézus nincs látható, kézzelfogható közösségben, mi pedig a világban élünk, abban a világban, amelyben a bűn realitása egyre markánsabban tetten érhető. Gondolhatunk itt a sokfelé szakadozott keresztyénségre – a Reformáció ötszázadik évfordulója alkalmából érdemes lenne a protestáns, majd az abból kinövő szabadegyházi közösségek egység-deficitjéről, a megoszlás állandó növekedésének jelenségéről is szólni, akár az állam, a politika erőterében is.

Ma egy másik dimenzió kerül az együttes gondolkodás centrumába: az egyház elleni ideológiára támaszkodó akciók, amelyek sokfrontos támadásának célja az intézmény, az értékrend, az erkölcsi tartás, a szolgálat és az azt végzők morális, jogi, de akár fizikai megsemmisítése volt. Itt természetesen az egyházi szolgálatot nemcsak a liturgikus értelemben értve, hanem az egyetemes papság elvének megfelelően, minden egyháztagra kiterjesztve. A klasszikus történész megállapítás, miszerint minél több az információd, annál kevesebb illúziód marad – fokozottan igaz a totális rendszerek 20. századi Európájára. A klasszikus áldozat/tettes felosztás sok esetben könnyen alkalmazható, de jó néhány esetben nem elegendő a pontos kép megrajzolására, hiszen van rá példa, hogy egymásról jelentenek kollégák, barátok – a volt NDK-ban bizonyosan ismerünk ilyen eseteket.

Az emberi tisztán látást nem erősíti, hogy a legtöbb forrás nem teljes, sok esetben tudható, hogy az iratmegsemmisítések miatt nincs is erre esély. Az emberi tényező sosem lehet tökéletesen objektív: a múló idő, a kopó emlékek, vagy a tudatos felejteni akarás megteszik a maguk hatását. A gyógyulási folyamatokat gyorsítja a beismerés, elősegíti a megbocsátás.

Az igazságnak sokféle olvasata lehet, néha egymásnak ellentmondó olvasatok is keletkezhetnek. A hívő ember reménysége azonban nem az időben értelmezett igazság-részletekben rejlik, hála Istennek. Számunkra az igazság nem a jog igazságszolgáltatásában, nem a természettudományok abszolút igényű következtetéseiben rejlik, nem is a közösségek igazságérzetében. A már idézett jánosi bizonyságtétel kedvelt formája, az „én vagyok” fordulattal kezdődő mondatok, mint ez is: „Jézus így válaszolt: Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, csak énáltalam.” Az igazság és az ítélet benne összpontosul, de hitünk és reménységünk is. Az ő közössége és irgalma legyen velünk a mai konferencián, a hazafelé vezető úton, egész életünkben. Ámen.

A Mika Sándor Egyesület által szervezett Keresztény társadalmi mártírium 1944–1956 című konferenciáról szóló tudósításunk ITT érhető el.