2017-ben, a reformáció 500. évfordulóján sokat olvashatunk és hallhatunk azokról a gondolatokról, hogy hogyan keressük a megközelítést a reformáció méltó megünneplésére. Átélhetünk reménykeltő ünnepeket, ugyanakkor találkozhatunk azzal is, hogy a számvetés idejének használjuk az évet. Evangélikusként mindenképpen érezzük az ünnep és megemlékezés, a számvetés és az előretekintés szükségszerűségét, ugyanakkor mindezek feszültségét is. Meggyőződésem, hogy a fenti irányok egytől egyig arra törekednek, hogy megtaláljuk azt, ami kimozdít, erőt és lendületet ad ahhoz, hogy a reformáció buzdító szelleméhez híven az ünnepi évben elinduljon az egyházon (magunkon) belül egy, a múltból töltekező, de mai és friss ébredés. Ezért is jó, ha egy kicsit visszatekintünk és megnézzük, hogy mit üzent Ordass Lajos püspök a reformáció 440. évfordulóján, az Evangélikus Élet 1957-ik évi reformációi számában.

Ordass Lajos püspök Reformáció című írásában felteszi a kérdést: „Nemcsak emlék e reformáció?” Válasza elsőre korántsem biztató, ugyanakkor őszinte: „sokak számára elfelejtett emlék”, sőt, mint írja, vannak „akiknek egyetlen gondolata nem fűződik már a reformáció emlékéhez”. Ordass Lajos ugyanakkor az Amerikai Egyesült Államokban, Minneapolisban megrendezett Lutheránus Világszövetség ülésén átélt élményét is megemlíti, mely a fenti nyugtalanság mellett reményt és jövőt nyújtott számára. Ott azzal találkozott, hogy „a reformáció öröksége nem holt emlék, hanem az egyházban életelevenen lüktető erő!”

„Ez az ünnep arra szolgál, hogy ráirányítsa a tekintetünket legfőbb kincsünkre, a reformáció középpontjára, az üdvösségünkről szóló evangéliumra” – írja a püspök, aki hozzáteszi: „Az evangélium él!” Ordass Lajos világosan fogalmaz, amikor nem az általa megélt történelmi kor nyomasztó kérdéseit, az egyház fogyását, vagy az elnyomás fölötti szorongást helyezi előtérbe, hanem Isten kegyelmi ajándékra hívja fel a figyelmet. A püspök kiemeli, hogy a reformáció ünnepe nem arra való, hogy a múlt nagy emlékei fölött töprengjünk, sőt azt is írja, hogy az ünnep nem is a számvétel ideje, egyházunk csökkenésének vagy növekedésének a kérdése, hanem sokkal inkább azáltal lehet ajándék az ünnep, hogyha a reformáció lényegére koncentrálunk és azt tesszük magunkévá.

Ordass Lajos a viharvert és elnyomott 1950-es években élő evangélikusságunkat arra buzdítja, hogy ki-ki személy szerint önmagában és közösségében vegye észre az evangélium örömét. Azt, hogy bár gyarló emberekként, de hirdetni, átélni és átadni tudja az ige üzenetét. Ez az élő evangélium az, ami a valódi ajándéka az ünnepnek. „Nekünk most ezt hirdetni ünnepünk, amikor hálaadással jelenünk meg Isten színe előtt. (…) Életünk fölött változatlan hűségével és szeretetével ott őrködik Istenünk, akit szabad Atyánknak neveznünk. (…) Isten igéje mondja el a fölszabadító szót: Krisztus megváltó halála árán bűnbocsánatunk, örök életünk és békességünk van. Ebből az élő evangéliumból árad ránk Isten Szentlelkének áldása, világossága” – írja Ordass Lajos.
 

Visszaemlékezések Ordass Lajos életére

Fabiny Tamás szerkesztésében Száz éve született Ordass Lajos evangélikus püspök címmel 2001-ben jelent meg az alábbi film, melyben számos kortárs tanú és kutató, illetve családtag emlékszik vissza a mártír sorsú püspökre: Szebik Imre evangélikus püspök, Terray László evangélikus lelkész (Norvégia), Pósfay György evangélikus lelkész (Svájc), Boleratzky Lóránd nyugalmazott egyetemi magántanár, ifj. Fabiny Tibor irodalomtörténész, Tőkéczki László történész, Per Lönning nyugalmazott püspök (Norvégia), a Nemzetközi Ordass Alapítvány elnöke, özv. Keken Andrásné, Herényi István nyugalmazott ügyvéd, Eric W. Gritsch egyháztörténész (USA), Hafenscher Károly nyugalmazott evangélikus lelkész, Ishmael Noko főtitkár (Lutheránus Világszövetség), Kenessey Erzsébet (Ordass Lajos unokája) és Ittzés János evangélikus püspök. Hang- és filmfelvételeken (pl. egy 1948-as interjúban és a Lutheránus Világszövetség 1957-es minneapolisi gyűlésén) maga a püspök is hallható. Ordass Lajos műveiből Bács Ferenc színművész olvas fel részleteket.

Ordass Lajos evangélikus püspök életének kronológiája

1901. február 6-án született Torzsán (ma Szerbiához tartozik).
1912 szeptemberében a bonyhádi gimnázium tanulója.
1920 szeptemberében megkezdi teológiai tanulmányait.
1922 szeptemberében a hallei egyetemen folytatja tanulmányait.
1924. október 5-én lelkésszé avatja dr. Raffay Sándor püspök.
Októberben megkezdi segédlelkészi szolgálatát vidéken. 1927 szeptemberében Svédországba utazik egyévi tanulmányútra.
1929. június 1-től katonalelkész; augusztusban házasságot köt Kirner Irénnel.
1930 augusztusában az uppsalai diakóniai világgyűlésen.
1930 szeptemberétől egyházkerületi missziói lelkész.
1931. június 14-től a ceglédi gyülekezet lelkésze.
1937 augusztusától esperese a Pest-megyei közép-egyházmegyének. 1941. november 2-án a budapest-kelenföldi gyülekezet hívja lelkésznek.
1944. március 19-én névmagyarosítás. A németek bevonulása Magyarországra.
1945. szeptember 27-én a Bányai Egyházkerület püspöke.
1947. februártól júliusig előadókörúton van Skandináviában, Svájcban, az USA-ban, júliusban Lundban, a Lutheránus Világszövetség gyűlésén. Alelnök.
1948 szeptemberében valutáris váddal perbe fogják és kétéves fogságra ítélik.
1949 januárjában Túróczy Zoltán püspök felkeresi szegedi fogságában.
1950 márciusában a váci fegyházba kerül egyszemélyes zárkába.
1950. április 1-jén az egyházi különbíróság megfosztja püspöki tisztétől.
1950. május 30-án szabadul a börtönből.
1952. A magyarországi evangélikus egyház két püspökséget szervez: déli és északi egyházkerület.
1956. július 11-én az Állami Egyházügyi Hivatal vezetője felkeresi rehabilitálási ügyben.
1956. augusztus 4-én, a Lutheránus Világszövetség képviselői és az Állami Egyházügyi Hivatal között létrejön a rehabilitálási megegyezés.
1956 októberében az Állami Legfelsőbb Bíróság, majd az Egyházi Bíróság megsemmisítik az 1950-ben hozott elmarasztaló ítéletet.
1956. október 14-én az első igehirdetési szolgálat nyolcévi hallgatás után.
1956. október 30-án lemond püspöki tisztéről Dezséry László.
1957. augusztus 15-én a minneapolisi világgyűlés kezdő istentiszteletén igehirdető szolgálatot végez. Újra alelnökké választják.
1957. október 25-én levél az Állami Egyházügyi Hivatal elnökéhez, megindulnak az újabb események.
1958. június 18-án az Elnöki Tanács leirata alapján ismét elmozdítják.
1958 novemberében Káldy Zoltánt püspökké választják.
1963. nem utazhat Helsinkibe a 4. világgyűlésre.
1966. új Egyházi Törvény az evangélikus egyházban.
1971 az izlandi egyetem tiszteletbeli doktora.
1978. augusztus 14-én elhalálozása.
1978. augusztus 19-én temetése Budapesten, a Farkasréti temetőben.