A kivitelezés szakaszaiban továbbra is elsődleges szempont a gyerekek és az itt dolgozók biztonsága.
Csorba János, a Győri Evangélikus Egyházközség igazgató lelkésze elmondta, egy építési szakértőt kértek fel arra, hogy kivizsgálja, mi történt a fallal. Ha napokon belül megszületik ennek eredménye, sajtóközleményt adnak ki.
Hozzátette, a felröppent hírekkel ellentétben szó sem volt arról, hogy megrepedt volna a mennyezet is, senki sem volt veszélyben. A kárenyhítő és helyreállító munkálatok jelen pillanatban a vége felé közelednek.
A kormány 4,7 milliárd forinttal támogatja az Európában egyedülálló győri evangélikus sziget felújítását (ami örökségvédelmi oltalom alatt áll), mely során tavaly nyáron átadták az óvoda épületét.


Ev. Luth. Church in Hungary
Facebook
Twitter
Youtube
Google+