Nem kellene ennyire nehéznek lennie az egyházhoz tartozni, és nem tudom, hogy sikerült ezt ennyire elrontanunk. Mások megsegítése helyett sokszor idegennek, értéktelennek vagy nem kívántnak látjuk embertársainkat. Olykor gyűlölettel és félelemmel vagyunk tele, mintha mit sem éreznénk és adnánk tovább Isten végeláthatatlan szeretetének nyugalmából. Magunkkal vagyunk elfoglalva, és görcsösen ragaszkodunk ahhoz, hogy mindig nekünk legyen igazunk. Rettegünk a sikertelenségtől és attól, hogy képtelenek vagyunk igazán gyógyulást hozni a világ számára, vagy akár egyetlen bajban lévő ismerősünk számára. Kergetjük az állandóságot és jajveszékelve ismételjük: ebben az évben is csökkent gyülekezeteink lélekszáma, teljesen elfelejtve kereszténységünk vándorló, üldözött gyökereit.

A hit is nehéz, mert elkerülhetetlenül önfeladásra és megújulásra késztet minket. Az élet is nehéz. A mammonnal való harc is nehéz. Az igazság megszólaltatása is nehéz ebben a korrupt világban. Szembeszállni a saját gyengeségeinkkel és az Istentől való elfordulással is rendkívül nehéz.

Tovább a KötőSzó blogra.