„Krisztus szeretete szorongat minket” – Elkezdődött az idei ökumenikus imahét

„Krisztus szeretete szorongat minket” – Elkezdődött az idei ökumenikus imahét

Share this content.

Szöveg és fotó: Horváth-Bolla Zsuzsanna, fotó: Kiss Tamás, videó: Győri András Timótheus, hangmérnök: Saboltázs Arnold / Katolikus Rádió
Budapest – Az ország fővárosában háromévenként más és más történelmi felekezet templomában rendezik meg az ökumenikus imahét nyitó istentiszteletét. Idén a Kálvin téri református templomon volt a sor. Erdő Péter katolikus bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek és Gáncs Péter evangélikus elnök-püspök hirdették Isten igéjét 2017. január 15-én este. – VIDEÓKKAL! FÉNYKÉPEKKEL!

Az ünnepélyes bevonulás után a vendéglátó református egyház képviseletében dr. Bogárdi-Szabó István püspök, a református zsinat lelkész-elnöke köszöntötte az egybegyűlteket.

A 90. zsoltár eléneklése után dr. Fischl Vilmos, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának főtitkára és Steinbach József, a MEÖT elnöke, református püspök együtt kezdték el az ünnepi liturgiát, amelyet az evangélikus és katolikus egyházak közösen alkottak meg Az ellenállástól a közösségig című közös állásfoglalásukban, tekintettel a reformációról való megemlékezés évére.

Imádságot mondott Papp János baptista egyházelnök, a hálaadó részben pedig közreműködött dr. Khaled A. László metodista szuperintendens, Kocsis Fülöp görög katolikus metropolita és Páll László a Kálvin téri református gyülekezet lelkipásztora.

A bűnvallási részben dr. Fabiny Tamás evangélikus püspök, Gáncs Péter evangélikus elnök-püspök és dr. Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek szolgáltak.

A béke jelére és az egymással való kiengesztelődésre Kalota József orthodox érseki vikárius buzdította a híveket.

Kocsis Fülöp ezután felolvasta az evangéliumi igét, amelyet János 15, 1-5. verseiben olvasható, és amelyről szentbeszédet tartott Erdő Péter.

A bíboros először arról szólt, hogy kiket is neveznek keresztényeknek. A Jézus messiási küldetésének megjelölésére használt Krisztus szóból az első keresztényeket Antióchiában, a mai Törökországban, a szír határ melletti településen kezdték el így nevezni. „Hitünk és közösségünk megmásíthatatlan, hiteles történeti eredete miatt, és a bennünk élő Lélek miatt, akit a keresztségben kaptunk; ma is igaz az állítás, hogy minél közelebb kerülünk Krisztushoz, annál közelebb kerülünk egymáshoz is. Mert ő az a szőlőtő, akiből mindnyájan kisarjadtunk” – mondta. Majd kitért arra, hogy a keresztények különböző felekezeteinek sorsa hogyan alakult az évszázadok folyamán.

„A reformáció előtti időszakban mindenki érezte, hogy az egyház és a társadalom élete jelentős megújulásra szorul. Ezt a megújulást több módon és több irányban keresték jóindulatú és elkötelezett keresztények. Ám a régi szervezeti formák, a gazdasági viszonyok nyomása, a városi autonómiák, az arisztokrácia ambíciói, az egyházi javadalmi rendszer bürokráciája sokszor kioltotta a legjobb kezdeményezéseket is – sorolta a bíboros. – Amikor pedig a nagy németországi reformáció megindult, sokan a szabadító, roppant szélvihart látták benne, mások pedig a hit, az egyház, a közrend összeomlásának veszélyes lehetőségét vélték felfedezni. Eleinte sokakban élt a remény, hogy a nézeteltéréseket megbeszéléssel, egyezkedéssel el lehet oszlatni, és talán mégsem kerül sor arra, hogy az egyházi közösség tartósan szétszakadjon. Ezek a remények azonban abban az időben nem váltak valóra. Kialakult a protestáns és a katolikus oldal kettőssége.”

A bíboros ezután hangsúlyozta a Tridenti (Trentói) Zsinat jelentőségét, ahol „a katolikus püspökök szintén az egyház megreformálásának programját fogadták el, ha másképpen is, mint azt a protestáns reformáció vezéralakjai hirdették. Európa pedig vallásilag kettészakadt, mégpedig többnyire földrajzilag is világosan kijelölhető határok mentén. Ez pedig azt jelentette, hogy sokan bizony nem személyes hitük belső, lelki harcának eredményeként fogadták el az egyik vagy a másik álláspontot, hanem egyszerű emberek módjára követték a világi hatalom elvárásait. Ez persze azt is jelezte, hogy a hitvitából nagyon hamar politikai vita lett – mint már korábban is nemegyszer az egyház története során”.

A bíboros beszélt még arról, hogy az elmúlt évszázadokban az őszinte ökumenikus közeledés fényei felcsillantak és megújult a keresztények egységének reménye is.

Erdő Péter hangsúlyozta: hosszú ideje évről évre százezreket gyilkolnak meg csak azért, mert keresztények, az áldozatokról pedig sokszor nem lehet biztosan tudni, hogy melyik felekezethez tartoztak. Ez is egyfajta találkozás, a „vértanúság ökumenizmusa”  mutatott rá a bíboros, hozzátéve, hogy nem ez az első keresztényüldözés a történelemben, de a mostani „minden eddigi mértéket meghalad”.

„Van miért összetartanunk, a sok helyütt üldözött vagy elnyomott keresztények iránti szolidaritásból is. Ez pedig nem csak együttérzés, hanem cselekvő erővé is kell válnia”  fogalmazott. „Lehet, hogy néha fáj, hogy teljesen közös a missziós munkánk még nem lehet, és nem teljes a közösségünk a hitben, a szentségekben és a szervezetben, de az együttműködés, a kölcsönös segítség és a szolidaritás már a missziós munkában és a tanúságtételben is lehetséges. Fontos, hogy szolidárisak legyünk a keresztények és minden rászoruló ember cselekvő megsegítésében” – zárta gondolatait a bíboros.

Az episztolát Khaled A. László olvasta fel.

Ezt követően a 2Kor 5,14-20 igéi alapján Gáncs Péter elnök-püspök igehirdetése következett, aki először arról szólt, hogy mennyire költői a Krisztus szeretete, a Károli fordítás szerint a Krisztus szerelme kifejezés, amely perzselő, forró, tüzes, nem lehet magunkban tartani, tovább kell adni, ki kell mutatni, szenvedélyes, ami egyben a szenvedés szót is magában foglalja, sőt felvállalja a másikért. Bár még csak nemrég hagytuk el a karácsonyi ünnepkört, vízkereszt utáni vasárnapokon járunk, de máris a kereszt felé kell fordulnunk, amely nem egyszerű trón, hanem imazsámoly. Jézus kereszten elmondott szavai pedig imádságok, amelynek szavaival békélni és békéltetni szeretne.

Az emberek egymás között évezredek, évszázadok óta falakat emelnek, mely falak építőkövei többek között a gyűlölet, a szeretet hiánya, a türelmetlenség, vallásháborúk vagy a hátrányos megkülönböztetés. Az imádság azonban képes lebontani ezeket a falakat – mondta.

Ezt élhették meg 1989-ben, a berlini fal leomlásakor az idei ökumenikus imahét anyagát összeállító és egyik szimbólumának a falat választó német keresztények. Kevesen tudják – tette hozzá –, hogy a fal leomlása nemcsak politikusoknak köszönhető, hiszen része volt benne az Imádság a békéért mozgalomnak is, melynek tagjai gyertyákat gyújtottak és imádkoztak érte.
Az evangélikus püspök felidézte: Horst Sindermann, a német szocialista egységpárt központi bizottsága politikai bizottságának tagja, a parlament elnöke ezért mondhatta, hogy mindenre fel voltak készülve, csak a gyertyákra és az imádságra nem.

„A reformáció is akadálymentesítés. Mi csak Isten munkáját tudjuk folytatni, ami a Golgotán, majd az üres sírnál kezdődött. Jézus az ő testében lebontotta a falakat” – magyarázta.

Végül pedig azt mondta, hogy a falak lebontóiként, a békesség hirdetőiként, megélőiként adjuk tovább mi is Jézus szorongató szeretetét.

Pataky Albert pünkösdi egyházelnök vezetésével ezután az Apostoli Hitvallásra került sor, majd Fabiny Tamás irányításával A szembenállástól a közösségig dokumentumban található öt felszólítást hallgatták meg az ökumenikus istentisztelet résztvevői.

Első felszólítás: A keresztények felekezetre való tekintet nélkül mindig az egység, nem pedig a megosztás szempontjából induljanak ki, megerősítve azt, ami összeköt – noha a különbségek könnyebben láthatók és átélhetők!
Második felszólítás: A keresztények felekezetre való tekintet nélkül engedjenek a Lélek megújító erejének, mely átformál mindannyiunkat az egymással való találkozás és a hitről való kölcsönös tanúságtétel által!
Harmadik felszólítás: A keresztények felekezetre való tekintet nélkül újra kötelezzék el magukat a látható egység keresése mellett, konkrét cselekedetekkel közösen munkálva azt, állandóan törekedve e cél elérésére!
Negyedik felszólítás: A keresztények felekezetre való tekintet nélkül közösen fedezzék fel újra Jézus Krisztus evangéliumának erejét a mai korban!
Ötödik felszólítás: A keresztények felekezetre való tekintet nélkül közösen tegyenek tanúságot Isten kegyelméről az ige hirdetése és a világban végzett szolgálat által!

Az istentisztelet végén Bogárdi-Szabó István mondta a közbenjáró imádságot, aztán Steinbach József vezetésével a Miatyánkot mondták el a különböző felekezetek hívei. A záró liturgiában Papp János, Pataky Albert és Khaled A László segédkeztek.

Az elbocsátó áldásokat a MEÖT tagegyházainak vezetői mondták el.

A szertartáson jelen volt mások mellett Tarlós István főpolgármester, Czibere Károly, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára, Latorcai Csaba, a Miniszterelnökség kiemelt társadalmi ügyekért felelős helyettes államtitkára és Hafenscher Károly, a Reformáció Emlékbizottság miniszteri biztosa.

Az alkalmon a zenei szolgálatot a Kálvin Kórus végezte, Pálóczy Krisztina karvezető vezényletével. Orgonán közreműködött Bódiss Tamás orgonaművész, kántor.

Az ökumenikus imahetet 1908 óta rendezik meg, azon először csak az anglikán és a katolikus egyház tagjai vettek részt, és kizárólag az egyesült államokbeli Graymoorban tartották meg. Ma már szerte a világon és Magyarország szinte minden településén ökumenikus közösségben tartanak istentiszteleteket, és imádkoznak a Krisztusban hívők egységéért az imahét idején a különböző felekezetű gyülekezetek.
Az idei imahét mottója a Pál apostol Korintusiakhoz írt második leveléből vett mondat: „Krisztus szeretete szorongat minket.”

KÉPGALÉRIA:

Kiss Tamás képei:

Horváth-Bolla Zsuzsanna képei:

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!