Az új lelkész augusztusban kezdte meg szolgálatát Baján, ezt megelőzően a kiskőrösiek látták el a szolgálatokat. Lupták György így személyes, lelkipásztori hangvétellel prédikált. Az Útmutató napi igéje (Rm 15,5–6) alapján hangsúlyozta: lelkész és gyülekezet életében Isten igéje kell hogy legyen a mérce, mert akkor megvalósul a Krisztus akarata szerinti egyetértés és az egy szívvel való dicsőítés.
Miután a jelenlévő lelkészek egy-egy igével megáldották, Unyi Anikó igehirdetése következett. Az Útmutató heti igéje, a meghívón is szereplő „Íme, most van a kegyelem ideje! Íme, most van az üdvösség napja!” (2Kor 6,2b) sor figyelmeztet: nem mindegy, hogy telik vagy múlik az idő! A múló időben (görögül kronosz) vannak olyan minőséget adó, kegyelmi pillanatok (görögül kairosz), amelyek az Istennel való találkozás idejét jelentik. Bizony betelik az idő – ezt énekelte a gyülekezet az igehirdetésre készülve (502. ének). Nem mindegy, mivel telik meg! A bajaiak lelkipásztora kifejezte azon reménységét, hogy a gyülekezettel együtt sok kegyelmi pillanatot élhet majd át.
Az istentisztelet után tartott közgyűlésen a köszöntések felvillantották Anikó életének korábbi állomásait: konfirmáló lelkésze, Némethné Tóth Ildikó (Mohács), mentora, Szabó Szilárd (Dombóvár-Kaposszekcső-Csikóstöttös), Müller Mónika (másodfelügyelő, Pécs) és Szpisák Attila (lelkész, Tótkomlós) szerint Unyi Anikó elkötelezett, lelkes szolgálattevő. A Bács-Kiskun Egyházmegye nevében Halasi László (lelkész, Harta) szólt. A köszöntéseket a bajaiak jókívánságai keretezték: Pohankovics János felügyelő és Csubákné Besesek Andrea alpolgármester kedves szavai kezdték, valamint Bán Béla református és Schindler Mátyás római katolikus lelkipásztor áldáskívánásai zárták.


Ev. Luth. Church in Hungary
Facebook
Twitter
Youtube
Google+