Nemcsak a nagyon nehéz helyzetben lévő Fülöp-szigeteki lakosságnak, de Isten egész népének, mindenkinek szól az evangélium (vallási és felekezeti hovatartozástól függetlenül). Jézusnak a názáreti beszédben elmondott Ézsaiás-idézete egyben az ötéves dialógus alapigéje is: „Az Úrnak Lelke van énrajtam, mert felkent engem, hogy evangéliumot hirdessek a szegényeknek; azért küldött el, hogy a szabadulást hirdessem a foglyoknak és a vakoknak szemük megnyílását; hogy szabadon bocsássam a megkínzottakat, és hirdessem az Úr kedves esztendejét.” (Lk 4,18–19)

Biztonságos kampusz

Már a megérkezés pillanatában érezhető volt, hogy ez a hét életre szóló élménnyé nemesül minden résztvevő lelkében. A világ minden tájáról érkeztek a pünkösdi és az evangélikus küldöttek, akikben minden kétséget kizárólag ott volt az ökumenikus nyitottság és a közös útkeresés őszinte vágya.

Házigazdánk az Asia Pacifc Teological Seminary (Ázsiai–Csendes-óceáni Teológiai Főiskola, APTS) volt, melynek nem olyan rég átadott Global Mission Center (Globális Missziói Központ, GMC) nevű szárnyában voltunk elszállásolva, de ebben a csodaszép épületkomplexumban lehettünk együtt a tárgyalóasztal és a fehér asztal körül is.

A pünkösdi mozgalomhoz tartozó APTS küldetése a régió misszionáriusi, lelkészi hivatást választó fiataljainak tanítása, továbbképzése, pásztorolása. Jelenleg tizenhét ázsiai országból vannak hallgatói az intézménynek. Baguio Cityben biztonságban érezhetik magukat mind az oktatók, mind a diákok: kerítésekkel elzárt, őrzött kampuszon élnek – mint egy nagy család – a hegy tetején.

Biztonságban élni – sokat jelent ez egy olyan országban, ahol éppen szükségállapot van érvényben. De olyanok is vannak a hallgatók között, akiknek tanulmányaik végeztével hazájukba visszatérve a keresztényüldözéssel kell szembenézniük, miután immár „hivatalosan” is képviselik az evangélium ügyét.

Evangéliumba kapaszkodva

A teológushallgatókkal való beszélgetés és az őslakos flippínókkal történt találkozás is ugyanazt támasztotta alá: amikor valaki hosszú időn át, akár egy életen keresztül életveszélyben él, még inkább bele tud kapaszkodni az evangélium erejébe, abba a reménységbe, amelyet Jézus hirdetett meg az Isten országával. Gyarmati múlt, félelemmel teli jelen és bizonytalan, milliók számára kilátástalan jövő (esélytelen kijutás a mélyszegénységből) – mind-mind „kontextust ad” az ottani egyházaknak. És mégis: a keresztény felekezetek gyülekezetei mindenütt erősödnek. A pünkösdi mozgalom pedig különösen is teret nyert nemcsak a római katolikus flippínók földjén, de úgyszólván egész Ázsiában.

Vasárnap először egy pünkösdi, majd egy evangélikus istentiszteleten vettek részt a delegátusok, délután pedig a helyi evangélikus szeminárium vendégei lehettek. Nagyon lényeges volt a tapasztalatcsere az alkalmak után. A résztvevők rákérdeztek a másik fél liturgikai, dogmatikai hagyományára. De alkalom volt ez arra is, hogy tiszteletben tartva a sokszínűséget, tanuljanak a másiktól, ugyanakkor őszintén megbeszéljék a különbségeket. Az egész hétre jellemző volt nemcsak az egyházdiplomáciai óvatosság – amely természetes ezeken a találkozókon –, de a hiteles önkritika, önirónia és a közös pontok megtalálása is.

Keresztény világcsalád

A dialógusbizottság első hivatalos nemzetközi ülésén az LVSZ delegációjában jómagam a kelet-közép-európai régiót képviselhettem, és benne persze a magyar evangélikusokat is. Az elmúlt bő egy évtizedben igen alapos előkészítő munka előzte meg ezt az ülést, az úgynevezett protodialógus kiadványa sokat segített a közös alapok megteremtésében. A párbeszéd egyik oldalán az immáron hetvenhá- rommillió lutheránust képviselő LVSZ áll, míg a másik oldalon a pünkösdi mozgalom klasszikus irányzatának vezetői, akik mintegy kétszázmillió embert képviselnek világszerte a közel hatszázmillió pünkösdi hívő közül.

Nagyon izgalmas beszélgetés folyt egyrészt az öt év közös munkájáról, másrészt az identitás kérdéséről, harmadrészt arról, hogy mi az a szöveg, amelyet már most le tud tenni közösen a bizottság az asztalra, honnan folytatódhat a dialógus jövő szeptemberben Európában, Wittenbergben.

Meghatározó élmény volt a hivatalos ülések közötti egyéni beszélgetések sokasága. Ezekből rengeteg tanultam a világ kereszténységéről, az ökumenéről, a pünkösdi és a lutheránus világ sokféleségéről, a teológiai és kegyességi sokszínűségről, sőt saját egyházamról, gyülekezetemről és nem utolsósorban természetesen önmagamról is. Szeretetteljes közegben lehettem – több mint tízezer kilométerre otthonomtól, családomtól, közösségeimtől, ugyanakkor százszázalékosan otthon érezve magam ebben az ökumenikus, nemzetközi nagy-nagy keresztény „világcsaládban”. Nemcsak a záró istentiszteleten lehettem gitáros-kántor, de péntek esti, angol nyelven tartott áhítatomban (amelyben Babitsot és Adyt is idéztem) „Kodály is megszólalt”, hiszen elénekelhettem magyarul Esti dalát („Adjon Isten jó éjszakát, / Küldje hozzánk szent angyalát!”).

Végig úgy éreztem, hogy közös fohászunk meghallgattatott, hiszen küldte az Úr őriző angyalait fentről és földi angyalait – bolygónk megannyi szegletéből.  

A cikk az Evangélikus Élet magazin 81. évfolyam, 41. számában jelent meg, 2016. október 16-án.

Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál, a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a Digitalstand oldaláról.