Az egyházak egy asztalnál

Az Egyházak Világtanácsa (EVT), az Európai Egyházak Konferenciája (CEC), az Európai Egyházak Migrációs Bizottsága (CCME) és a Hollandiai Protestáns Egyház (PKN) közös szervezésében került sor a tavaly október óta harmadik egyházi, ökumenikus csúcstalálkozójára menekültügyben. A hollandiai Lunterenben június 14–16. között az ökumenikus szervezetek által meghívott mintegy ötven európai és közel-keleti egyházvezető, migrációs szakértő és menekültügyi vezető találkozott, hogy a globális krízis okai, várható alakulása és az egyházak sokrétű felelőssége mellett az európai társadalmakban egyre növekvő bizalmatlanság, ellenérzés és félelem okára, valamint az egyházak által képviselt alternatívára keressék a választ.

A vendéglátók nevében Karin van den Broeke, a PKN zsinatának lelkészi elnöke adta meg az alaphangot köszöntőjében. Testvéregyházunk vezetője aggasztónak tartotta a szerte Európában erősödő negatív politikai diskurzust, a menekültügy instrumentalizálását a belpolitikai érdekek mentén, és a tudatlanság, a félelem szülte ellenségképpel a valós és személyes történetek megismerését állította szembe.

Heikki Huttunen, a CEC főtitkára hangsúlyozta, hogy a menekültek helyzetére adandó egyházi válasz a CEC munkájában is fontos szerepet játszik. A szervezet nagygyűlésére készülve az is világos, hogy a globális krízis különböző aspektusai szorosan összefüggnek egymással. Az egyházaknak átfogó megközelítést kell magukévá tenniük az emberiség jövőjét fenyegető krízisek kapcsán: ökológiai igazságosság, gazdasági igazságtalanság, migráció elválaszthatatlanul összefüggnek egymással.

Hosszú távú elkötelezettség

2015-ben tapasztalta meg az európai országok többsége saját bőrén is az évek óta tartó menekültkrízis hatását. A Földközi-tengeren keresztül érkező menedékkeresők száma jelentősen megnőtt és a balkáni országokon keresztül újabb migrációs útvonal jelent meg. Európa-szerte önkéntesek ezreit mozgósították az események, akik szolidaritásuk jeleként élelemmel, ruházattal, éjjeli menedékkel segítették a menekülteket. Egyházak és egyházi szervezetek még aktívabban léptek fel, szolidaritásuk jeleként ellátogattak az akkoriban leginkább sújtott országokba: Olaszországba, Görögországba, Magyarhonba és Szerbiába. Az EVT a Bajor Egyházzal és a Német Protestáns Egyházzal (EKD) közösen 2015 októberében hívta egybe az európai és közel-keleti protestáns, ortodox, anglikán egyházak, katolikus lelkiségi mozgalmak vezetőit, hogy zárt ajtók mögött, őszintén és nyíltan egyeztessenek teológiai, társadalmi és politikai álláspontjukról, országaik helyzetéről. „Tudatában vagyunk annak, hogy nem létezik gyors és egyszerű megoldás, ezért arra szólítjuk fel a politikai vezetőket, hogy ismerjék el a kitartó, hosszú távon is következetes erőfeszítések szükségességét, egyházakként egyben készek vagyunk arra, hogy támogassuk kormányainkat a hosszú távú megoldások feltárásában” – érzékeltették zárónyilatkozatukban a részt vevő egyházak már akkor, hogy a müncheni találkozó csak az út eleje.

Anders Wejryd nyugalmazott érsek, az EVT európai elnöke, hozzászólásában a negatív értelemben megváltozott hangulatra hívta fel a figyelmet: „Münchenben még azt reméltük, hogy empátia és szolidaritás jellemezi majd alapvetően az európai hozzáállást a menekültügyben. Mára azzal szembesülünk, hogy a növekvő félelem a reménységet és a realitásérzéket fenyegeti a kontinensen.” Wejryd arra szólított fel, hogy keresztyén reménységgel és a józanság lelkével szálljunk szembe a félelemmel, hogy a történelem sötét korszaka ne ismétlődhessen meg. A konferencia igei mottójával, Ézsiás próféta szavaival buzdította a mintegy húsz országból érkezett képviselőket: „Ne félj, mert én veled vagyok, ne csüggedj, mert én vagyok Istened!… Mert én, az Úr, a te Istened, erősen fogom a jobbodat, és ezt mondom neked: Ne félj, én megsegítelek!” (Ézs. 41,10.14)

2016 januárjában az EVT immár az ENSZ bevonásával szervezett csúcstalálkozót Genfben. Az egyházi szervezetek évek óta humánus menekültpolitikát sürgetnek, a krízisben pedig még világosabban és határozottabban emelték fel szavukat az egységes, egyeztetett és a nemzetpolitikai önös érdekeket meghaladó migrációs politika mellett. A hollandiai tanácskozást is egybehívó ökumenikus szervezetek bátorították a menekültek támogatásában, befogadásában és integrációjában aktív egyházakat, köztük a Magyarországi Református Egyházat (MRE), amely valamennyi alkalommal képviseltette magát és elkötelezett volt a kritikus és nyílt párbeszédre, illetve a hathatós együttműködésre.

Növekvő félelem – csökkenő szolidaritás

A menekültek befogadása és integrációja meglehetősen vitatott kérdésnek bizonyul az utóbbi időben a társadalmi és politikai diskurzusban. Míg az egyik oldalon emberek tömegével reagálnak pozitív és humánus módon, emellett hathatós támogatást nyújtva a menekülteknek, másrészről menekültek és migránsok, illetve az őket támogató emberek elleni izgatásnak, sőt erőszakos atrocitásnak is szemtanúi lehetünk az utóbbi időben. A politikai intézkedések java része az Európába érkező menekültek számának csökkentését célozza, a menedékkérők és menekültek jogainak megnyirbálása pedig egyértelműen arra szolgál, hogy eltántorítsa őket európai terveiktől. Bár a rendezett és legális migráció közös érdeke lenne a menekülteknek és a befogadó országoknak egyaránt, alig-alig vezet biztonságos és legális út Európába – foglalható össze a konzultáció egyik tanulsága.

Az európai társadalomban megfigyelhető ellentmondásosság és ellenséges érzület alapja nagyrészt a félelem: félelem a menekültek és migránsok tömegétől, a keresztyénséget fenyegető iszlámtól, illetve attól, hogy az európai szociális rendszer nem lesz képes megbirkózni a teherrel, különösen a gazdasági krízis által leginkább sújtott országokban. Egyáltalán, a félelem a „másiktól”, az „idegentől”. A növekvő aggodalmat a populista és rasszista szervezetek, amelyek a menekült befogadó állomások elleni erőszakos támadástól sem rettennek vissza, kihasználják és manipulálják.

Politikai cselekvés, mítoszok és a valóság

Ebben az összetett helyzetben a konzultáció résztvevői három területre koncentráltak politikusok és akadémikusok hozzászólásában, egyházvezetői és szakértői beszámolókban, kerekasztal-beszélgetéseken és prezentációkban. Egyrészt egyeztették álláspontjukat a krízisre adható politikai válaszok és intézkedések kapcsán, amiket az EU intézményeinek vezetőivel, elsősorban az ebben a félévben az EU tanácsának elnökségét biztosító holland kormánnyal folytatott tárgyalások során képviselnek majd az ökumenikus szervezetek. Elvárható minimum a közös teherviselés a tagállamok között, ami a bizalmatlanság legyőzését és az európai állampolgárok többségi akaratának megfelelően közös cselekvést és döntéshozatalt feltételez.

A tanácskozás másik fő kérdése a menekültek és migránsok körül kialakult tévképzetek, „mítoszok” kapcsán az egyházak részvétele, valós és hiteles információk képviselete volt a nyilvános társadalmi eszmecserében. Hogyan nézhetünk szembe és győzhetjük le a félelmet? Doris Peschke, a CCME főtitkára, akárcsak a református egyházak budapesti partnerkonzultációján, arra emlékeztetett, hogy a globális menekültkrízis, ami felkészületlensége miatt 2015-ben annyira megrendítette az Európai Uniót, alapvetően nem az öreg kontinenst sújtja. A menekültek 95%-a más földrészen él és a fő befogadó országok, mint Libanon, Jordánia, Törökország és Kenya, összehasonlíthatatlanul több terhet hordoznak. Alapvető problémaként az Európán belüli együttműködés nem kielégítő voltát és a migrációs politika humanitárius szempontjainak háttérbe szorulását nevesítette, amire az egyházaknak a sokat hangoztatott keresztyén értékeken alapuló, egyértelmű, józan választ kell adniuk. Véleménye szerint Európában nem menekültválságról, hanem elsősorban a menekültkezelés válságáról beszélhetünk, amit súlyosbít a politikailag motivált félelem és bizonytalanság. „A globális krízis globális választ követel” – zárta prezentációját Peschke, hozzátéve, hogy az egyházak a regionális és globális párbeszéd fórumaiként fontos szerepet vállalhatnak a kiegyensúlyozott, bizalom és szolidaritás alapú párbeszédben és problémamegoldásban. 

Michael Jalakh, a Közel-Keleti Egyházak Ökumenikus Tanácsának főtitkára írásban küldte el hozzászólását, amelyben a menekültek befogadására kéri az európai egyházakat és közbenjárásra azért, hogy Európa jelenlegi szerény szerepvállalását növelve, félelem nélkül álljon készen több, globális összehasonlításban még mindig csekély számú menedékkérő és oltalomra szoruló embertársunk befogadására.

Egyházi válaszok

Harmadsorban az egyházak képviselői, köztük Kanizsai-Nagy Dóra, az MRE Menekültmissziójának vezetője, ismertették azokat a konkrét humanitárius és integrációs programokat, melyekkel az elmúlt években, a krízis idején a menekültek befogadását támogatták. A prezentációk célja nem csupán a tapasztalatcsere volt, hanem az, hogy a jelenlévők egyeztessenek jövőbeli együttműködésükről és megállapodjanak azokban a minimális elvárásokban, amelyet európai szinten közösen képviselnek. Ezek közé tartozik az egyházi szervezetek által évek óta szorgalmazott biztonságos útvonalak kialakítása (ún. „safe passage”), amely a krízisövezetekből és a szomszédos országok túlzsúfolt menekülttáboraiból garantálja a legális és biztonságos eljutást Európába azoknak, akik nemzetközi oltalomra szorulnak. Ez ugyanis az egyetlen valós esély arra, hogy a szervezett emberkereskedelemmel és –csempészettel sikerrel lehessen felvenni a küzdelmet. 

A Protestáns Egyházak Olaszországi Szövetségének képviselője, Luca Baratto ennek sikeres és működő példáját mutatta be. A protestáns egyházak a katolikus Szent Egyed közösséggel együtt, a kormánnyal összefogva, saját forrásból finanszírozzák menekült családok biztonságos eljutását Olaszországba humanitárius vízummal, egészségügyi, lakhatási és iskolai programmal támogatva a sikeres társadalmi integrációt. 40 százalékuk fiatalkorú, akik „nem a tengeren, hanem a levegőben jönnek” – utalt Baratto arra, hogy a Mediterrán Reménység nevű program keretében oltalmat kérő menekültek Európába vezető útja valóban biztonságos, és hozzájárulhat az olyan tragédiák megelőzéséhez, mint a három évvel ezelőtt 368 áldozatot követelő hajótörés Lampedusa szigeténél. „Csepp a tengerben” – fogalmazott az olasz lelkész, de a humanitárius folyosók kialakításában „az emberek számítanak és nem a számok”, a program a migráció új narratívájának ösztönző példája lehet Európa-szerte.

Személyes sorsok és közös ima

Az amúgy zártkörű ülés éppen az útjuk során életüket vesztett menekültek emlékére szervezett ökumenikus istentisztelet alkalmával vált nyitottá. 2000 óta több mint 25 ezer emberről tudunk, akik életüket vesztették az Európába vezető úton: tengerbe vagy folyókba fulladtak bele, teherautók és hajók konténereiben végezték. A CEC budapesti nagygyűlésén erősítették meg az egyházak 2013-ban a korábbi elhatározásukat, hogy imanapot tartanak az életüket vesztett menekültekre emlékezve, és annak időpontját a Menekültek Világnapjának június 20-i dátumához igazították. Az Amszterdamban tartott ökumenikus imádság arra is alkalmat adott, hogy a résztvevők betekinthessenek a református gyülekezetek szolgálatába, ahol jogi tanácsadással, nyelvtanítással, közösségi programokkal fogadják a környező befogadó állomásokon élő menekülteket, élelmet, ruházatot és orvosi ellátást is biztosítva a rászorulóknak.

Sorsok valósága

A konzultációt kritikus hozzászólásaival és személyes élettörténetével egy fiatal afgán menekült is gazdagította. A tálibok fogságába esett, először Iránban majd Törökországban menedéket kereső informatikus arról is beszámolt, hogy a tájékoztatás hiánya és a megfizethetetlen vízumköltségek miatt hogyan kényszerülnek emberek a Közel-Keleten embercsempészeket igénybe venni, és milyen bűntudatot jelent „illegális” bevándorlóként élni Európában, egy kontinensen, amelyről a legtöbb menedékkérőnek minimális ismerete van. A fiatalember hangsúlyozta, hogy az iszlám békés vallás, az európai táborokban pedig sok értékes, magasan képzett ember él, akik a befogadó ország nyelvét megtanulva, mihamarabb dolgozni akarnak. Különösen a nők szerepére hívta fel az egyházi képviselők figyelmét. Közbenjárásukat kérte azért, hogy a menekült nők a bennük lévő Isten adta lehetőségeket minél inkább kibontakoztathassák a befogadó társadalmak javára.

Az olaszországi és holland kezdeményezések mellett egy, az ortodox egyház által alapított, görög nonprofit szervezet munkája, a kicsiny görög református egyház humanitárius programjai és a magyar református menekültmisszió és partnerei átfogó integrációs programjának példáján szemlélhették, mit tehetnek az egyházak konkrétan a menekültek és migránsok védelme és integrációja érdekében, a gyakorta kedvezőtlen, sőt ellenséges politikai és társadalmi közegben is.

Őszinte és önkritikus párbeszéd a félelem legyőzésére

A hollandiai tanácskozás újabb állomás volt azon a hosszú úton, amelynek célja, hogy az európai keresztyének közös tanúságtételük és cselekvési tervük kialakításával maguk is hathatósan hozzájáruljanak a társadalmi krízis kezeléséhez. Az őszinte párbeszéd, különösen Európa valós keresztyén identitásáról és értékeiről, a félelem valós okairól, elengedhetetlen. Semmit nem tekinthetünk magától értetődőnek és szembe kell nézni a keresztyén tanúságtétel meghasonlásának valóságával. Ezt hangsúlyozta a konzultáció zárónapján Ódor Balázs külügyi irodavezető, aki a magyarországi politikai kommunikáció hatásait, az egyházi válaszokat, a félelem és ellenséges érzület szülte összeesküvés-elméleteket ismertette kritikusan. A befogadást támogató, egyének méltóságát feltétel nélküli szolidaritással elismerő álláspont, és az integráció nehézségeit felismerő, Európa jövőjét egyebek között az iszlám kihívásától féltő hozzáállás egyaránt keresztyén gyökerekre hivatkozik. Ez közvetlenül is kihívás elé állítja a kontinens egyházait, hogy őszinte párbeszédben közös nevezőre jussanak az európai társadalom keresztyén jövőképét illetően – az eljövendő Isten országába vetett reménység távlatában, ellenállva a politikai nyomásnak. Ennek hiányában nem meglepő, ha a politikai szereplők rövid távú és vízió nélküli érdekeik szolgálatába állítják a keresztyénségre való hivatkozást.

Hitbeli józanság a nyilvánosság előtt, hiteles információközlés, intenzív keresztyén–muszlim párbeszéd közel-keleti egyházak bevonásával, hiteles politikai és közéleti szerepvállalás és konkrét integrációs és humanitárius segítségnyújtás – a résztvevők egyöntetű meggyőződése szerint ez az a minimum, amire a keresztyének krízis idején Európában hívattak. És mindebben irgalom a félelmek ellenére, amely a számok, események és tévképzetek mögött meglátja a kiszolgáltatott és valóban oltalomra szoruló embert.    

A tanácskozáson elfogadott nyilatkozat

Bevezetés

Az Egyházak Világtanácsa (EVT), az Európai Egyházak Konferenciája (CEC), az Európai Egyházak Migrációs Bizottsága (CCME) és a Hollandiai Protestáns Egyház (PKN) – felismerve a tagegyházak és az ökumenikus szervezetek körében felmerülő igényt, hogy a globális menekültválságra adandó válaszokról együtt gondolkodjanak – konferenciát szervezett Lunterenben 2016. június 14. és 16. között. Az eseményen több mint hatvanan vettek részt: egyházak és ökumenikus szervezetek képviselői, valamint a menekültekkel és a menekültekért dolgozó szakértők és önkéntesek Európa minden szegletéből, akik közül sokan helyi gyülekezetekben vagy csoportokban tevékenykednek. Az egyházak és egyházhoz kötődő helyi csoportok tapasztalatcseréje hozzájárult az egymástól való tanuláshoz, amelynek célja, hogy jobban megértsük, mit kell tennünk, illetve felismerjük a közös segítségnyújtás és támogatás lehetőségeit.

Felszólítás az erőfeszítések növelésére

A konferencián felmerülő gondolatok a kézzel fogható és aggasztó mértékű félelem körül összpontosultak. Szóba került az erőszaktól való egzisztenciális félelem, amely miatt útra keltek a menekültek, az utazás során felmerülő veszélyektől való félelem – amelyek valódiságát mi sem igazolja jobban, mint az a több ezer menekült, aki életét vesztette a Földközi-tengeren való átkelés során –, valamint a fogadtatástól (vagy éppen elutasítástól) való félelem. A befogadó országokban is jelen van a félelem: félelem a bevándorlás társadalmi normákra és értékekre gyakorolt hatásaitól, vagy a helyi erőforrások felemésztésétől – amelyek már egyébként is szűkösek, mint például Görögország esetében –, valamint az ilyen kétségeket és félelmeket generáló politikai manipulációk. Ebben a helyzetben a megoldást Ézsaiás 41. fejezetének 10. verse nyújtja: „Ne félj, mert én veled vagyok”. A félelem megbénít bennünket, pedig a befogadó országokban elengedhetetlen a hatékony szolidaritás és könyörület ahhoz, hogy a menekültek igényeinek megfelelő humanitárius segítséget tudjunk nyújtani.

A résztvevők komoly aggodalmuknak adtak hangot azzal a tendenciával kapcsolatban, hogy a fősodorban található politikai pártok a szélsőjobboldal általuk érzékelt fenyegetésére úgy reagálnak, hogy éppen a szélsőjobboldal irányába mozdulnak el. A kormányok a – bizonyos országokban vélt, más országokban valós – társadalmi nyomás hatására megkerülik, vagy nem maradéktalanul teljesítik a nemzetközi és európai egyezményekben foglalt emberi jogi kötelezettségeiket. Az egyházakra és civil szervezetekre is jellemző, hogy a körzetükben tapasztalt társadalmi feszültségeket szem előtt tartva, időnként csak vonakodva nyilatkoznak a nyilvánosság előtt ezekről a tendenciákról, annak ellenére, hogy közben jelentős mértékben segítik a menekülteket.

Különösen igaz ez a mi országainkban található egyházakra és egyházi szervezetekre: Európa-szerte nap mint nap önkéntesek ezrei látnak el fontos feladatokat a menekültek érdekében, beleértve a legalapvetőbb mindennapos szükségletek, szállás, jogi segítség és lelkigondozás biztosítását. Ezzel gyakran kiegészítik az állam által időnként csak nehézkesen biztosított szolgáltatásokat.

Azzal, hogy felvállalják ezt a felelősséget, az egyházak és az egyházhoz kötődő csoportok megerősítik erkölcsi jogukat arra, hogy felszólíthassák a kormányukat és a társadalmat: tartsák be az európai és nemzetközi emberi jogi egyezményekben foglalt kötelezettségeiket. E gyakorlati és konkrét tanúságtétel ellenére, az egyházak vonakodnak megszólalni a nyilvánosság előtt folytatott vitákban. Ahogy Anders Wejryd nyugalmazott érsek, az EVT európai elnöke fogalmazott a konferencia során: „Abban reménykedtünk, hogy az egyházak vezető szerepet töltenek be, nyíltan fogalmaznak és meghallgatásra találnak, illetve érvelnek amellett, hogy miért fontosak az emberi jogok, és hogy a »szeresd felebarátodat« parancsát időben és térben kitágítva kell értelmezni.”

A luntereni konferencia arra szólítja fel az egyházakat és egyházi szervezeteket, hogy sokkal jelentősebb mértékben vegyenek részt a jelenlegi menekültválsággal kapcsolatos társadalmi vitákban, valamint a menekülteket segítő erőfeszítésekben. Egyebek mellett az alábbi problémákat kell sürgősen kezelni mind nemzeti, mind európai uniós szinten:

• Figyelmet kell fordítani arra, hogy társadalmaink milyen kevéssé vannak tisztában a menekültválság valós természetével: míg a szíriai menekültáradat okozta terhek túlnyomó részét olyan közel-keleti országok, mint például Libanon és Jordánia viselik, többek között az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) támogatásával, addig a tavalyi év során Európa egésze az összesen 20 millió nemzetközi menekült 6%-át fogadta. Vagyis az európai válság egyrészt a befogadási kapacitás válsága, másrészt viszont a politikai célokból gyakran manipulált közvélemény válsága is. Ugyanakkor az európai országok – habár a nyilvánosság előtt támogatják, hogy a menekülteket a „saját régiójukban” fogadják be – csak nehézkesen vagy egyáltalán nem hajlandóak anyagi támogatást nyújtani ezeknek a befogadó államoknak, illetve az UNHCR-nek és más humanitárius szervezeteknek, hogy azok enyhíteni tudják a menekültek szenvedését, és alapvető szolgáltatásokat nyújthassanak nekik.  
   
• A menekültek komoly kockázatokat vállalnak azért, hogy biztonságos helyre jussanak. Ezzel párhuzamosan az európai országokban félelmek fogalmazódnak meg a társadalmak stabilitásával és életmódjával kapcsolatosan. Ezeket a félelmeket egyre inkább kihasználják és manipulálják egyes populista, nacionalista politikai mozgalmak, feltüzelve ezzel a bizonytalanságot és idegengyűlöletet. Az úgynevezett menekültválságot biztonsági kérdésként kezelik, nem pedig humanitárius ügyként, és ezzel szembe kell szállni. Ez a jelenség gátat szab a fejlődésnek, és alapot ad az emberek által érzett félelemnek, mivel a valós szükségleteket nem elégíti ki. Az egyházak és egyházi szervezetek jól ismerik a menekültek helyzetét, és napi kapcsolatban állnak velük, miközben az emberek félelmeit is tiszteletben tartják – ezeket a félelmeket nem lehet egyszerűen figyelmen kívül hagyni, hanem megértően kell kezelni, mert az emberek csak így szabadulhatnak meg tőlük. Az egyházak és egyházi szervezetek feladata gondoskodni arról, hogy a vita ne egy arctalan embercsoportról, hanem egyénekről, emberi lényekről szóljon; az ő arcukról, történetükről, az általuk átélt szenvedésekről, amelyek nyomán kénytelenek voltak elhagyni otthonukat és vállalkozni egy veszélyekkel teli utazásra. Az egyházaknak és egyházi szervezeteknek lehetőségük és kötelességük is segíteni a menekülteknek, és elmondani ezeket a történeteket.
   
• Az emberi élet szentségének és méltóságának tisztelete megköveteli Európától, hogy biztonságos és törvényes belépési csatornákat alakítson ki, biztosítva az európai emberi jogi egyezményekben foglalt jogot a menedékkérelem igénylésére Európában, ezzel elkerülve a jelenlegi embercsempészet okozta mérhetetlen szenvedést. Az ezzel kapcsolatos konkrét intézkedések többek között a menekültek áttelepítése, humanitárius befogadási programok, egyéni támogatások, családegyesítés, humanitárius vízum; emellett a kiterjedtebb hallgatói ösztöndíjprogramok és munkaerő-mobilitási kezdeményezések enyhítenék az ellátórendszerre nehezedő nyomást. 
   
• A konferencián rávilágítottak, hogy sok európai állam kétes eszközökhöz folyamodik az általa vélelmezett társadalmi nyomásra reagálva: megnehezítik a menedékkérők elismerését, illetve korlátozzák a nemzetközi és európai egyezményekben foglalt menekültjogokat. Ezek közül a legártalmasabb az a gyakorlat, hogy bizonytalan helyzetet teremtenek a menedékkérelem folyamatának időtartamával és az ahhoz szükséges feltételekkel kapcsolatban, valamint megnehezítik a családegyesítést a várakozási idő meghosszabbításával. Az emberi jogi normák és kötelezettségek ily módon történő megtagadása elfogadhatatlan, ezért az egyházak feladata, hogy szorgalmazzák az ilyen intézkedések összevetését az emberi jogi kötelezettségekkel.
   
• A konferencián elhangzott személyes beszámolók szintén azt igazolták, hogy az egyházak és egyházi szervezetek vonakodnak igénybe venni a számukra elérhető jogi és bírósági eszközöket, hogy fellépjenek a menekültek és menedékkérők emberi jogainak megsértése ellen. Ezek a jogok az egyes országok saját törvényeiben is rögzítve vannak, amelyeknek összhangban kell lenniük a nemzetközi és európai egyezményekkel is. Amennyiben a nemzeti bírósági folyamat nem vezet jogorvoslathoz, léteznek ENSZ és európai szintű mechanizmusok, amelyek garantálják a hatékony fellépést az emberi jogok megsértése ellen. A konferencián egyebek mellett elhangzott egy beszámoló arról, hogy az Európai Egyházak Konferenciája és a Hollandiai Protestáns Egyház sikeresen nyújtott be panaszt Hollandiával szemben a Szociális Jogok Európai Bizottságának, az elutasított menedékkérők jogainak megsértése kapcsán.

  Három ENSZ-különmegbízott – a szegénységgel, a migrációs jogokkal, illetve a megfelelő lakhatással foglalkozó különmegbízottak – is beavatkozott az ügyben, és többek között azt is elérték, hogy az Emberi Jogok Európai Bírósága elsőbbséget adjon az ügynek. Az ENSZ Emberi Jogi Tanácsában is számos mechanizmus áll az egyházak és civil szervezetek rendelkezésére, amelyek segítségével megvizsgálhatják a nemzetközi egyezményekben foglalt kötelezettségek megfelelését. Mivel jelenleg az államok egyre kevésbé tartják tiszteletben a menekültek és menedékkérők jogait, a konferencia arra szólítja fel az egyházakat, hogy vizsgálják meg annak lehetőségét, hogyan tudják kihasználni ezeket a mechanizmusokat az emberi jogok hatékonyabb védelme érdekében.
   

• A konferencia résztvevői megismerték az Európai Bizottság legújabb szakpolitikai és jogi javaslatait, amelyek célja az érkező menekültek számának csökkentése. Tekintettel arra, hogy az Európába érkező emberek túlnyomó többsége valóban védelemre szorul, az egyházak és a civil szervezetek elítélik ezt a fajta szűklátókörű megközelítést. Ezzel szemben arra van szükség, hogy Európán belül jobban megosszuk a védelem felelősségét; ugyanakkor nem feltétlenül az a megoldás, hogy egyszerűen szétosztjuk a menekülteket a tagállamok között. Körültekintőbben kell figyelembe venni a menekültek igényeit és szükségleteit. Természetesen nem minden esetben lehet teljesíteni a kívánságaikat, de kulcsfontosságú megfelelő információkat és tanácsadást biztosítani számukra, valamint meghallgatni őket annak érdekében, hogy új életet tudjanak kezdeni.

Mivel a menekültválság az egész világot érinti, különös tekintettel a közel-keleti térségre, elengedhetetlen bizonyos további lépések megtétele a probléma rendezése érdekében. Azoknak a közel-keleti és afrikai országoknak, amelyek a menetültek legnagyobb hányadát befogadták, támogatásra van szükségük. Az ENSZ menekülteket támogató és letelepedéssel foglalkozó ügynökségei által tett ígéretek mellett az európai államoknak is meg kell tenniük a megfelelő lépéseket, amelyek összhangban vannak az ENSZ Menekültügyi Főbiztosa által kínált tartós megoldási javaslatokkal, nem pedig szembe mennek azokkal. A konferencián elhangzott, hogy az ENSZ főtitkára 2016 szeptemberében konferenciát szervez a migránsok és menekültek tömeges bevándorlása kapcsán. Reméljük, hogy a nemzetközi közösség a felelősség megosztása mellett kötelezi el magát, ahelyett, hogy a felelősséget áttolná más, gyakran gyengébb országokra.

A terepen szerzett tapasztalatok, valamint a menekültekkel és menekültekért folytatott munka tapasztalatai alapján arra bátorítjuk az európai egyházakat, hogy folytassanak párbeszédet a társadalommal, teremtsenek lehetőségeket a menekültekkel való találkozásra, vitassák meg egymással a félelmeiket, és segítsék elő az aktív részvételt. Szintén kulcsfontosságú, hogy a különböző felekezetek és vallások közös erőfeszítéseket tegyenek a félelem legyőzése érdekében. Az eltérő vallású közösségeknek együtt kell példát mutatniuk a szolidaritás és a kommunikáció terén.

Kari Mäkinen, a Finnországi Evangélikus Egyház érseke áhítata során arról beszélt a konferencia résztvevőinek, hogy a Szentírásban gyakoriak a vándorlással és menekültséggel kapcsolatos helyzetek. Az életben bekövetkező változások sokszor szülnek félelmet, azonban az ilyen helyzetekben Isten igéje így szól: „Ne félj, mert én veled vagyok”. Ennek értelmében a keresztények és egyházak bátran szolgálhatják a menekülteket és a közösségeket. „A vendégszeretetről el ne felejtkezzetek, mert ez által némelyek, tudtokon kívül, angyalokat vendégeltek meg” (Zsid 13:2).   

Lunteren, 2016. június 16.