Muzsika járta át a pavilont

Muzsika járta át a pavilont

Share this content.

Forrás: kapospont.hu
Kaposvár – Közösségi programot indított a Kaposvári Evangélikus Egyházközség, melyben a Berzsenyi park csodálatos hangulatára szeretné májusban felhívni a környéken lakók és Kaposvár város polgárainak a figyelmét.

A program keretében május minden vasárnapján 11 órától élettel töltik meg a Zenepavilont és környékét a gyülekezet önkéntesei, hogy egy-egy zenekar segítségével közösségteremtő muzsika járja át a gyönyörű park minden szegletét. A program kezdeteként most vasárnap a Liszt Ferenc Zeneiskola fúvósai adtak koncertet Major András vezetésével.

Az idén 90 éves evangélikus templom és a lassan 100 éves Berzsenyi park a város központjának gyönyörű területe. A parkot és a templomot is idősek, családosok és fiatalok töltik meg hétről hétre. A park szépsége körülfogja a templomot és a Sándy Gyula tervei alapján 1929-ben épített templom égbe nyúló tornya és magyaros motívumokkal díszített homlokzata ékköve a parkot körülvevő épületeknek.

A közös múlt arra indította az evangélikus gyülekezet vezetőségét, hogy egy régi hagyományt felelevenítve még jobban összekösse a templomot és parkját. Május minden vasárnapján az istentisztelet után 11 órától a parkba hívják az érdeklődőket, zeneszeretőket, időseket és fiatalokat, hogy a Berzsenyi park gyönyörű fái között a közösségi élmény megélésére teremtsenek lehetőséget.

A program első alkalmán a Liszt Ferenc Zeneiskola Fúvós Zenekara töltötte be a parkot vidám muzsikájával. Az evangélikus hívek mellett szülők, a parkban sétáló családok és sok fiatal is megállt egy-egy percre a gyönyörű Zenepavilon mellett, ahol Major András vezetésével szólaltak meg a zenedarabok.

A Kaposvári Evangélikus Egyházközség mellett a „Növekedés” Alapítvány anyagi támogatással is hozzájárult a program megrendezéséhez és a résztvevők között ajándéktárgyakat osztottak az alapítvány önkéntesei, melynek keretében az adó 1%-os felajánlás fontosságára hívták fel a figyelmet. Az adó 2x1%-os felajánlásával rengeteg egyház és civil szervezet tud a társadalomban mentő, segítő, építő tevékenységet folytatni.

A fél órás muzsika végén taps és sok dicsérő szó fogadta a fiatal zenészeket, akiket jövő vasárnap a Kaposvári Evangélikus Komolyzenei Együttes és Énekkar muzsikája fog követni.

A szervezők 2019. május 19-én is 11 órától várják az érdeklődőket a Berzsenyi parkba, hisz ez a park is, mint a város összes zöldterülete a miénk, kaposváriaké.

Hivatkozások: További képek. -

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!