Az Ökumenikus Segélyszervezet immár 24. alkalommal szervezte meg a szeretet.éhség. Országos Adventi Pénzadománygyűjtését. A gyűjtés ’ÉTELT az éhezőknek, OTTHONT az otthontalanoknak, ESÉLYT az esélyteleneknek!’ jelmondata azt hangsúlyozza: ez az ünnepi összefogás nem egy egyszeri ajándékozásról szól. Azért gyűjt a Segélyszervezet, hogy egész évben segíteni tudja a nélkülözőket, kitörési pontokat tudjon kínálni a szegénységből.
December 31-ig, azaz még bő két hétig hívható az Ökumenikus Segélyszervezet 1353-as adományvonala. A Tesco áruházak kasszáinál december 24-ig találhatók meg a 250 forintos adománykuponok, a nagyobb postákon pedig perselyekben gyűjtik a felajánlásokat. December 23-ig tart nyitva a Segélyszervezet Adománypontja a budapesti Bazilikánál, ahol adománybolttal és mézeskalácssütéssel várják önkéntesek a látogatókat. A kihelyezett persely mellett a HelloPay terminálon keresztül is lehet pénzadományt felajánlani. Idén az Ökumenikus Segélyszervezet egy új kezdeményezéssel, a Fordított adventi naptárral is összefogásra hív. A www.szeretetehseg.hu honlapra látogatók a létrehozott virtuális adventi kalendárium ablakait kinyitva olyan célkitűzéseket ismerhetnek meg, amelyek támogatásával az Ökumenikus Segélyszervezeten keresztül tudnak nehéz helyzetben lévő családoknak segíteni. A weboldalon az Ökumenikus Segélyszervezet egész évben végzett, rászorulókat segítő munkájáról és a további adományozási lehetőségekről is található bővebb információ.