Deák László – a Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium iskolalelkésze:

Két dolgot jelent számomra: egyrészt a XVI. században történt fantasztikus eseményt. Mindig megdöbbenek, amikor az egyháztörténetnek ezzel a részével foglalkozom vagy diákoknak tanítom, hogy micsoda bátorság volt Luther szívében, és micsoda elszánt alázat mozgatta őt. Lehet negatív dolgokat is mondani Lutherről, hiszen kora gyermeke volt, de példaértékű, ahogy lelkiismeretének egyetlen mércéje a Szentírás volt, s ettől nem engedte magát – életveszélyes fenyegetésekkel sem – eltántorítani. Jó látni, hogy ezt az elszántságot miként használta fel Isten, s miként változtatta meg Luther kiállása Németország és egész Európa jövőjét. Másrészt Luther legnagyobb félreértésének tartom, ha a reformációról csak múltbeli eseményként beszélünk. Ha így teszünk, akkor pusztán történelmi eseményként tekintünk a reformációra, s elveszítjük az igazi értelmét, célját és lendületét. A reformáció ennél sokkal több, ma is feladat és cél a számunkra! Nekünk is azt kell tennünk, amit Luther tett: meghallani a világ szavát, az emberek problémáit és ezekre kell választ adni az örök evangéliummal. Ha ezt komolyan vennénk, akkor ez hatással lenne igehirdetéseinkre, liturgiánkra, egyházi szervezeti felépítésünkre, liturgiánkra és énekeinkre. Ahogy már említettem Luther meghallotta az emberek igazi kérdéseit, s volt bátorsága lépni is feléjük. Volt bátorsága egyszerűvé tenni az igehirdetést nyelvét, átalakítani a liturgiát, papi öltözetet és komolyan megnézni a Szentírás mérlegén bizonyos tanításokat. Luthernek volt bátorsága – folyton változó helyzetben (parasztháború előtt, alatt és közben) – megfogalmazni a véleményét a különböző politikai események mellett vagy éppen ellen.

Hegedűs Attila – a soproni Eötvös József Evangélikus Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskola iskolalelkésze:

Most patetikus leszek: azt az élményt, hogy nem kell félni. Hogy aki fölém akar magasodni, az csak embertársam, és az Egyetlen, aki fölém magasodhatna, önként embertársammá lett.
A négy solus közül számomra a Solus Christus és a Sola Gratia a leglényegesebb: minden, ami lényeges, Isten kezében van. A Sola Fidei nem egy módszert jelent, hanem a szabadság lélekzetvételét: nem a tetteink miatt fogad el, hanem egyszerűen elfogad, én meg elengedhetem magam, beleengedhetem magam ebbe a szeretetbe- ez az elengedés a hit. A Sola Scriptura pedig egy aktuális veszélyből, az emberi szó Isten szava mellé állításának veszélyéből született. A központ Krisztus és a kegyelem.

Ifj. Cserháti Sándor – a Szegedi Evangélikus Egyházközség lelkésze:

Legfőképp azt, hogy – Luther wormsi beszédének jegyében – a Szentírás, a józan ész és a lelkiismeret hármasságában kereshetjük a választ az Isten- és emberkérdésre. Hasonlóan fontos számomra, hogy a reformáció örököseként Jézus Krisztust tekinthetjük Isten Igéjének.

Novotny Dániel – az Aszódi Evangélikus Petőfi Sándor Gimnázium és Kollégium iskolalelkésze:

A reformáció számomra azt az emberi erőfeszítést jelenti, ami meg akar szabadulni eszmék és ideák tudattalan, elvakult követésétől, és a szabadságnak azt a terét hozza létre, amiben az önálló gondolkodás és véleményformálás jelent értéket. (Ld. a reformáció hozta szabadságról: E. Fromm: Menekülés a szabadság elől.) Ezért gondolom azt, hogy protestánsként is újra és újra szükségünk van a reformációra, hiszen a szabadság okozta szorongás csillapítására és persze kényelemből újra és újra kialakítunk magunknak könnyen követhető mintákat és rendszereket, ahol már megint nem kell gondolkodni és dönteni, csak végrehajtani, amit megkíván az egyház. Mindezt természetesen mélyen jézusinak vallom, aki szintén a szabadságnak ezt a számomra felszabadító terét hozta létre. (Dosztojevszkij: Karamazov testvérek. A Nagy Inkvizítor vádbeszéde Jézus ellen.)

Szűcs Mária – a Kiskőrösi Petőfi Sándor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kertészeti Szakközépiskola iskolalelkésze:

1. hagyomány, gyökeret ad, identitást erősít
2. bátor keresztényként élni, engedni a Léleknek, hogy fújjon (= a port le onnan, ahol van + életet adjon, ahol nincs + a szalma dolgokat ki (tisztít)

Tubán József – a Csornai Evangélikus Egyházközség lelkésze:

A reformáció számomra nem azonos azzal, amit a történelemtudomány vagy az átlagos egyházias köztudat annak nevez. Reformáció alatt kizárólag a lutheri reformációt értem. Ennek lényege nem az, hogy Luther meg akarta újítani korának egyházát, hanem az, hogy meg akarta őrizni az egyház tisztaságát, hitvallásosságát, nem „római”, hanem valódi katolikusságát, egyetemes és apostoli voltát. Ebben a küzdelemben ő állt az egyik oldalon, a pápa, Zwingli, az újrakeresztelők és a Szentháromság-tagadók – tehát éppen azok, akiket velünk együtt „protestánsoknak” szokás nevezni – pedig a másikon. A reformáció nem hitújítás volt, nem is az egyház egyszerűsítése, hanem a kereszt teológiájának, az igaz tanításnak a komolyan vétele, és radikális megvédése a fent említett ellenfelektől. Így számomra a reformáció nem valamiféle harcos katolikusellenességet vagy a „felvilágosult” vallásosságot jelent, hanem az apostoli folytonosság megtapasztalását. Ma ugyan evangélikusnak vagy lutheránusnak neveznek bennünket, ám az én tudatomban ehhez a felekezethez tartozni, Luther Márton mai követőjének lenni annyit jelent, hogy a pünkösd napján született, „valódi” katolikus-egyetemes-apostoli egyház közösségében élhetek és szolgálhatok. A fentiek értelmében én nem is használom a lutheránus felekezetre a „protestáns” jelzőt, minthogy az inkább Luther fent említett ellenfeleinek, illetve azok utódainak gyűjtőneve. Magunkat tekintem a valódi katolikus egyháznak, amelyet Krisztus a történelem egy bizonyos pontján Luther Márton által őrzött meg.