A lelkészi hivatás távol áll a szokványos irodai munkáktól. A lelkészek élete a gyülekezet, olykor a még tágabb nyilvánosság előtt zajlik. Nem vegyülhetnek el a tömegben, mint egy gyakornok a multivállalatoknál, minden egyes mozdulatuk, mondatuk a figyelem középpontjában áll. Nem csoda, ha minden gyülekezeti tagnak van véleménye arról, hogy milyen is a jó lelkész. De mit gondol erről az a korosztály, amely ritkábban hallatja a hangját a templomban – legfeljebb a távolmaradásával jelzi, ha valami nem tetszik neki? Milyen a jó lelkész a fiatalabb generáció szerint? Íme néhány válasz.
*
„Nem kell, hogy valaki jó lelkész legyen, elég, ha »elég jó lelkész«. Ez pedig alapvetően nem a készségeken, képességeken múlik, hanem azon, hogy megérintett ember-e, hogy megtapasztalta-e az elveszettséget és a megváltást, és erről a kettőről (mindkettő fontos!) hűségesen tanúskodik-e. Elsősorban (Isten által) vezetett és nem vezető. A jó lelkész nem tökéletes, de nem is akar annak látszani – és pont ezért hiteles, kongruens.” (Szilvi, 25)
*
„Szerintem a jó lelkész mindenekelőtt alázatos. Ez az első, ami szerintem nagyon fontos, mert Jézus is végtelenül alázatos volt és szelíd. Viszont tekintélye van, tehát bármennyire »haver«, legyen meg a tisztelet és a határ. Keményen megmondja az igazságot, de nem ítélkezik. Megértő, de nem rejti véka alá az igazságot, nem bújik el egy ilyen »minden relatív és személyfüggő« liberális köntös mögé.” (Virág, 21)


Magyarországi Evangélikus Egyház
A MEE Facebook oldala
A MEE Twitter oldala
A MEE Youtube oldala
A MEE Linkedin oldala