Talán nem is lehetne a jelenleginél aktuálisabb pillanatban elgondolkodni a megújulás fogalmáról: itt a tavasz, és a húsvétot megelőző böjti időszak is lehetőséget ad arra, hogy testileg és lelkileg megújulva készüljünk az emberiség Megváltójának, Krisztus feltámadásának ünnepére.

Elég csak körbepillantanunk, hogy lássuk, hogyan éled újjá a természet a hosszú telet követően. Talán nem mindenki áll meg gyönyörködni az első rügyekben és virágokban, de a tavasz apró szépségeire kevésbé fogékonyak is megkönnyebbülten süllyesztik a szekrény mélyére a télikabátot és a csizmát, és indulnak jobb kedvvel útnak reggelenként egy könnyű tavaszi kabátban, egyre intenzívebb napsütés és madárcsicsergés közepette.

Ha tavasz, akkor megújulás, tudják ezt a cégek is, és ki is használják, hogy aki az újévi fogadalmait esetleg idáig kevésbé erős akarattal tartotta meg, az a március beköszöntével „új esélyt” kapjon a változásra. A fitnesztermek nyílt napokkal csábítanak, a plázák kuponnapokat tartanak, egyes magazinok pedig a nevükkel fémjelzett „shoppingünnepeket” rendeznek a tavasz örömére. Újítsd meg a ruhatáradat, próbálj ki új termékeket, vedd meg mindenből a legújabb modellt… Élj a lehetőséggel, hogy új ember lehetsz, hirdetik mindenhol, hogyan is értelmezik ők a megújulást.

A felgyorsult világgal lépést tartani próbáló ember pedig, még ha józan ésszel tudja is, hogy ez egy hamis alternatíva, szeretné hinni, hogy létezik egy egyszerűbb útja annak, hogy megfeleljen az iránta támasztott elvárásoknak. Sokan ezért ódzkodnak is a szótól – „megújulás”, hiszen ezzel a külső elvárással azonosítják, hogy a számukra fontos értékek vagy az általuk megszerzett tudás ezzel a szemmel nézve már kevés, elavult, és ahhoz, hogy az életben helytállhassanak, gyökeresen át kell alakulniuk valaki (valami) mássá. Nagy baj, ha ez a keserű érzés bármely újdonsággal szemben görcsös ellenállássá formálódik, és gátat szab a felismerésnek: a valódi megújulást Isten kezdeményezi, és az erre való, belülről fakadó nyitottság csodálatos lehetőség az ismeretek bővítésére, az élet teljesebbé tételére, kapcsolataink kiszélesítésére, hogy ne mások, hanem lelkileg többek legyünk. Ehhez azonban nem pénz és percek, nem a tömegben való nyomorgás, hanem hosszú idő, rengeteg befektetett energia és legfőképpen sok befelé figyelés szükséges.

Az idei Dies Academicus mottója is ez az ige: „Ne a régi dolgokat emlegessétek, ne a múlton tűnődjetek! Mert én újat cselekszem, most kezd kibontakozni – talán nem tudjátok? Már készítem az utat a pusztában, a sivatagban folyókat fakasztok” (Ézs 43, 18-19). Felsőoktatási intézményként különösen fontos, hogy az Evangélikus Hittudományi Egyetemen alapos, naprakész tudást adjunk át hallgatóinknak, lépést tartsunk a teológia tudományának fejlődésével vagy akár alakítsuk is azt. A megújulás iránti igényből születtek pedagógus továbbképzéseink, hitoktatói továbbképzési napjaink és az Evangélikus Biblikus Szabadegyetem is, miközben hallgatóink ökumenikus kapcsolatai is egyre erősebbé, kiterjedtebbé válnak.

Az elmúlt évek során számtalanszor örömmel tapasztaltuk, hogy a tudomány ünnepi és akadémiai konferenciáink mennyi érdeklődőt vonzanak, egy-egy előadást követően milyen tartalmas eszmecserék alakulnak ki. Most, március 30-án kicsit kitekintünk és megvizsgáljuk, hogy a teológiához szorosan kapcsolódó diszciplínák esetében mely területeken beszélhetünk megújulásról, legyen szó az ember testi-lelki egészségéről, vagy a társadalom jövője szempontjából kulcsfontosságú fiatalok hitéről, kommunikációjáról. Ahogy eddig is mindannyiszor, úgy most, a reformáció ötszázadik évfordulóján különösen is hívunk és buzdítunk mindenkit, aki kedvet érez ahhoz, hogy jöjjön és vegyen részt ebben az izgalmasnak ígérkező dialógusban.