„A nép, amely sötétségben jár, nagy világosságot lát. A halál árnyékának földjén lakókra világosság ragyog. Te megszaporítod a népet, nagy örömöt szerzel neki. Úgy örülnek színed előtt, mint aratáskor szoktak örülni; ahogyan vigadnak, ha zsákmányt osztanak. Mert terhes igáját, a hátát verő botot, sanyargatójának vesszejét összetöröd, mint Midján napján. Mert minden dübörögve menetelő csizma és véráztatta köpönyeg elég és tűz martaléka lesz. Mert egy gyermek születik nekünk, fiú adatik nekünk. Az uralom az ő vállán lesz, és így fogják nevezni: Csodálatos Tanácsos, Erős Isten, Örökkévaló Atya, Békesség Fejedelme! Uralma növekedésének és a békének nem lesz vége a Dávid trónján és országában, mert megerősíti és megszilárdítja törvénnyel és igazsággal mostantól fogva mindörökké. A Seregek Urának féltő szeretete viszi véghez ezt!” (Ézs 9,1–6)

Nem könnyű ma meghitt percekhez jutni

Pedig hatalmas igényünk van az ilyen pillanatokra. Amikor távol maradnak a napi küzdelmek, nem idegesítenek a kisebb-nagyobb hétköznapi feszültségek, hanem csak a lelkünket erősítő, az érzelmeinket megmozgató gondolatok és események töltik ki az időnket. Tisztán és közvetlenül. Tervezzük is lelkesen az ilyen lehetőségeket. Meg is álmodjuk őket. Várunk is rájuk. És nagyon szeretjük, ha épp a karácsonyi időszakban megérkeznek. A szenteste menetrend szerint ilyen időnek számít az életünkben. Jut-e mindenkinek belőle? Jut-e nekünk belőle?

Sokszor eltervezzük, hogy lélekemelő órákat töltünk majd szeretteinkkel, barátainkkal, de sajnos gyakran valami hirtelen közbejött esemény áthúzza a terveket, és semmi sem valósul meg belőlük. Váratlan események pedig rendületlenül történnek. Nem várt fordulatok is. Aztán születnek a kifogások, működésbe lépnek az elhárító manőverek. Fontosabb programok jönnek közbe, el se jutunk a tervezett személyes találkozásokig. Időhiány. Energiahiány. Elfoglaltság miatt pont azok mondják le a találkozást, akiket mindenképpen fontos lenne végre kellemesebb környezetben látnunk. Meghitten és nyugodtan. Kikapcsolva és felszabadultan. Kötöttségek nélkül és őszintén. De minden más megvalósul, csak épp ez marad ki. Családban sem egyszerű ez, gyülekezetben sem természetes.

Nem könnyű ma meghitt percekhez jutni. A szentesti csendért és annak meghitt perceiért is meg kell küzdeni. Bár kívülről úgy tűnik, menetrend szerint minden családban mindenkinek van erre lehetősége, a valóság mégis mást mutat. Azt gondoljuk, ha valamikor, hát karácsonyeste biztosan jut mindenkinek egy kis darab meghittség, egy apró közösségi élmény abból a szeretetből és odafordulásból, amit meg is hirdetünk az ünnep lényegével kapcsolatos tanításunkban mindenfajta keresztény kommunikációban. Az adventi szószékeken különösen is.

Mégis azt hiszem, egyáltalán nincsenek kevesen, akik eleve kimaradnak ebből. Akik nélkülözik mindezt. Mi magunk is veszélyben vagyunk abban az értelemben, hogy bár mindent százszázalékosan elterveztünk és elő is készítettünk, lehet, hogy mégsem sikerül átélni és megtapasztalni a vágyainkban, álmainkban elképzelt karácsonyi perceket. Mi hiányzik ehhez? Mi az, ami zavarja a megvalósulást? Mit felejtettünk el az ünnepből, ami még korábban megvolt? Merre kalandoztunk el mai ünneplési gyakorlatunkkal, hogy elveszítettünk sokakat a meghitt percek közös megéléséből? 

Nem könnyű ma meghitt percekhez jutni. Ézsaiás himnusza ma segít nekünk. A próféta költeménye visszaadhatja elveszített meghitt perceinket. Ha a személyesen ránk vonatkozó igéket meghalljuk belőle, akkor gyógyulhatunk is általuk. A négy legfontosabb értéket mutatja fel: világosság, öröm, szabadság és békesség. Ha ezek hiányoznak, nincsenek meghitt percek. Ha nem ezekért küzdünk, akkor hamis látásunk van az életről. De lehet javítani, lehet kiemelkedni a mélyből és újra rátalálni a legfontosabb értékekre. Újra tanulhatjuk az éleslátást. Isten közelségére koncentrálhatunk. Isten mellettünk való kiállását érezhetjük. Ismét megérthetjük Isten cselekedetének lényegét. Nem felejtjük el azt sem, milyen mélységből és mennyire reménytelen sötétségből hozott ki személyesen minket is életünk során. Aprópénzre váltódik az ige jól ismert refrénje: „A Seregek Urának féltő szeretete viszi véghez ezeket!” (Ézs 9,6) Nem elvont messzeségben, hanem személyes közelségben. Nagyhatalmak nyomása alól vagy életünk félelmeiből is van szabadulás. Az, aki ma hozzánk érkezik, mindezek felett Úr.

Karácsonyeste átélhetővé válik a csoda

A várakozás beteljesedik. Az elhagyottak pártfogóra találnak. Felhangzik az életmentő hír: „Mert egy gyermek születik nékünk, fiú adatik nékünk. Az uralom az Ő vállán lesz.” (Ézs 9,5) A várva várt jövő jelenné lesz.

Nem a mi erőlködésünk, nem a hangosan kihirdetett győzelmeink, sikereink hozzák el mindezt, hanem az érkezőhöz való kötődésünk és a benne való bizodalmunk. Az ő világossága akkor ragyog fel számunkra, ha képesek vagyunk rácsodálkozni értünk végzett cselekedeteire. Ha nem önmagunkra koncentrálunk megrögzötten, hanem készek vagyunk arra figyelni, amit ő tett értünk. Van, hogy kedvesen érkezik, mint a karácsonyesti gyertyagyújtás. Máskor reflektorként világítja be az életünket, mert ekkora fényerőre van szükség ahhoz, hogy feléledjünk és irányt váltsunk. Mindkét fény érkezése továbblendít és erőt ad. Hinni szabad mindkettőben. Várni szabad mindkettőre. Ő tudja legjobban, mikor melyikre van szükségünk.

Szenteste egy egészen új, személyesen hozzánk kötődő messiáskép rajzolódik ki előttünk. A mi Szabadítónk szól hozzánk! A mi Tanácsosunk ad útmutatást! A mi Erősségünk karol fel minket! Erre a személyes és közvetlen lehetőségre hívja fel a figyelmünket Ézsaiás ma. Erre biztat egyik karácsonyi énekünk is: „Tudja Ő a nevedet. Más helyetted nem mehet. Indulj bátran, terve van veled!” (EÉ 172,4) Isten mindent megtett azért, hogy nekünk személyesen megtapasztalható örömünk legyen és személyesen átéljük a felszabadulást. Karácsonyeste egy csendes gondolattal számba vehetjük ezt.

Nem könnyű meghitt percekhez jutni. Kevés az igazi beszélgetés, az igazán fontos tapasztalatok és élmények megosztása. Mindenki közölni akar ugyan valamit, mindenkinek vannak általános érvényű hírei és kijelentései, sőt értékítéletei is. De kevesebben beszélnek olyan dolgokról, amelyek az érzelem, a mélység és a hit területén otthonosak. Pedig pont ezeket nem nélkülözhetjük. Szükségünk van egymás mélyebb gondolatainak és érzéseinek megismerésére, szükségünk van a személyes szavak hitet erősítő és lelki értékeket növelő üzenetére. Karácsonyeste egyáltalán nem felesleges kimondani egymásnak azt, amit már régóta hordozunk és magunkba zártunk. Igazi jó hírrel lehet csak ünnepelni karácsonykor!

Ézsaiás bátran és egyértelműen vall arról, mit tett Isten az ő életükben, sok-sok évvel Krisztus születése előtt. Milyen tökéletes és teljes változásokat élhettek át, egyéni és közösségi összefüggésben egyaránt. Erről hallania kell minden nemzedéknek. Ennek el kell jutnia mindenki fülébe. Erről nem lehet hallgatni, mert e nélkül nincsen folytatás és nincsen igazi új kezdet. A már megtörténtek és a majd eljövendők egyaránt fontosak a próféta számára. 

Lehetnek meghitt perceink Jézus születésének ünnepén!

Akikért Ézsaiás aggódik és küzd, azoknak egyszerre kell a múltban és a jövendőben tájékozódniuk. Nem parkolhatnak le az eddig lejátszódott események talaján. Nem lehetünk olyanokká, akik örökké csak ismétlik és emlegetik a történelmet, a nagy hírű és dicső múltat a fiatalabbaknak. Nosztalgiából nem születik életmentő és aktív mai hit. Az élő hitnek aktuális élményre van szüksége. Úgy tűnik ma sokszor, mintha nem is kellene minden generációnak megküzdenie a saját hitéért és reménységéért. Mintha az egyház élete is mehetne tovább a mai generáció vállalása nélkül a múlt tartalékaiból. Ha így gondoljuk, rosszul értelmezzük az örökség szót. Minden nemzedéknek meg kell találnia saját feleleteit. 

Ebből az egyéni küzdelemből nem maradhat ki senki sem. Más helyett senki sem tud belépni és helyette megszerezni a személyes tapasztalatokat és helytállást. Isten hívása személyes, és egyéneknek szól. Kinek-kinek a maga „sötétségével” és „árnyékaival”, vagy éppen a „terhes igájával” személyesen kell szembenéznie. A meghitt órák és percek ebben segítenek ma minket. Karácsonyeste is, gyertyafénynél, éneklésnél vagy a terített családi asztalnál is. A közelre érkezett gyermek Jézus nem a távolság növelője az életünkben, hanem pont a fordítottja: a leghatékonyabb csökkentője. Isten és emberek irányában egyaránt. 

A karácsonyi örömben átélt személyes hit teszi lehetővé életünkben a megújulást. A változáshoz itt meríthetünk erőt, így teljesedhet ki az Istenhez való kötődésünk, és ez messze túlmutat a földi életünkön. Erről vall mély érzésű versében Pilinszky János: „Rossz voltam, s te azt mondtad, jó vagyok. Csúf voltam, de te gyönyörűnek találtál. Végighallgattad mindig, amit mondtam. Halandóból így lettem halhatatlan.” Ennyire meghitt és ennyire közeli az, ahogyan megérkezik az életünkbe Krisztus a karácsonyi örömhírben. Nem a külsőségekben, hanem ebben a belső lelki mélységben. Ezért is vigyázzunk karácsony estéjén a meghitt és elmélyült ünneplésre, hogy általa megújult életünk lehessen. Lehetnek meghitt perceink Jézus születésének ünnepén! S ha vannak, ajtót nyitnak mások meghitt perceinek is. 

A szerzőről:

Dr. Szabó Lajos: 1953-ban született. Evangélikus lelkész, tanszékvezető egyetemi tanár. Felsőfokú tanulmányait Budapesten és Erlangenben végezte. 1977-ben szerzett lelkészi diplomát az Evangélikus Hittudományi Egyetemen, majd ugyanitt doktori fokozatot 1992-ben. Gyülekezeti lelkészi szolgálatait Pécsett, majd a Budapest-Zuglói Evangélikus Egyházközségben folytatta. 1993-tól a Gyakorlati Teológiai Tanszék vezetője az Evangélikus Hittudományi Egyetemen. 1998 és 2006 között, majd 2010-től az egyetem rektora. Több teológiai tanulmány- és igehirdetés-kötet szerkesztője. Gondozásában jelentek meg több kötetben a legújabb evangélikus imádságos és meditációs könyvek a Luther Kiadó gondozásában.