Az 1989. október 29-én kelt levelet dr. Hafenscher Károly akkori szekszárdi esperes, egyházzenész jegyzi. Hívására az év december 29-én hivatalosan is megalakult a kórus harmincöt fővel. A két jelenlegi karvezető másfél éve tölti be tisztét.

„Én mindent Fóton tanultam: a teljes egyházzenei tudásom onnan származik. 1994-ben kerültem először kapcsolatba a kántorképző intézettel. A bonyhádi evangélikus gimnáziumban Ócsai Zoltán iskolalelkész megszólított: Nagymányokon kántorra van szükség. Mivel tudtam zongorázni, a gyülekezet beíratott egy nyári tanfolyamra – kezdi az emlékidézést Kretz István fogorvos. – Ekkor három korált ismertem. Három évre rá pedig megnyertem az énekversenyt. Életre szóló szerelem lett Fót is, a Mandák kórus, de feleségemet, Budaker Dóra hittanárt is ott ismertem meg. Az első tanfolyam után azonnal meghívtak a tenor szólamba, s 1994 őszén már Hamburgban énekeltünk.”

Kertész Péter erdőmérnök családi vonalon jutott Fótra: édesapja kántor Debrecenben, édesapjának a nagybátyja pedig lelkész. Először Péter bátyja lett képzős, a kisebbik Kertész fiú 2003-ban követte testvérét, s ugyanazon évben a kórusba is felvételt nyert. Azóta az ő élete is elszakíthatatlan a zenei szolgálattól.

Villa a belmisszióért

A fóti Mandák-villa története felér egy regénnyel. Tulajdonosa, Mandák Mária kegyes életű evangélikus hölgy volt, aki gyermektelen lévén, villáját az egyháznak kívánta átadni. Ehhez néhai Zászkaliczky Pál fóti lelkész, esperes segítségét kérte. Az esperes rögtön tudta: ebben a házban belmissziói célú intézményt kell létrehozni. Így is lett. Az épületben 1947 óta folyik képzés: az évtizedek alatt lelkész- és kántorgenerációk sora került ki a konferenciákról, téli és nyári tanfolyamokról.

A kórus is missziói céllal alakult. „Egyházunk jelentős részben szórványokban él. Sok az apró gyülekezet, ahol a többszólamú, élő egyházzene ritkán látott vendég – fogalmaz Kretz István. – Célunk, hogy ezekben a gyülekezetekben szólaltassuk meg azokat az egyházi motettákat, amelyeket csak egy nagyváros kórusai adnak elő koncerteken.” Kertész Péter hozzáteszi: „Az lebeg a szemünk előtt, hogy olyat vigyünk el egy-egy pici gyülekezet templomába, amit talán soha nem lenne módjuk hallani. Akad, hogy a gyülekezet létszáma kevesebb, mint a harmincöt-negyven fős kórusunké.”

Speciális énekkar ez: civil hivatású tagjai szabadidejükben próbálnak, koncerteznek – fűzik tovább a krónikát a karvezetők. Igazodva az elfoglaltságokhoz, évente hat-hét szombatot töltenek együtt reggeltől estig, és ehhez egy augusztusi háromnapos intenzív próbaidőszak társul. A szükséges anyagiak előteremtésében jelentős részt képvisel a tagok személyes költségvállalása; erre az évre kapott anyagi támogatást a kórus egyházunk országos egyházzenei bizottságától, hosszú távon viszont megoldatlan a finanszírozása.

Félszavakból is

A közösség ereje meghatározó. „Sokan már tizenéve együtt vagyunk, s a mai napig hat ránk elhunyt karvezetőnk, dr. Balás István személye. Ez teszi lehetővé, hogy a viszonylag ritka próbák ellenére is naprakészek legyünk. Pista kisugárzása, szakmai felkészültsége alatt nőttünk fel mi is” – meséli Kretz István. „Fél szavából tudtuk, hogy mit szeretne, egy mozdulatával megszületett a zene” – emlékezik Kertész Péter.

Balás István karvezető tavalyi halálát feldolgozni úgy tudják, hogy folytatják, amit elkezdett, de a megújulás képességével: ez hídként köti össze a múltat a jövővel. „Amikor 2017-ben Bakonyszombathelyen rosszul lett, épp fellépni készültünk. Valahogy mindenki rám nézett – idézi Kretz István. – Kiálltam, elvezényeltem a műsort, majd a végén a kórus azt mondta: szerintük ez nekem megy. Én vacilláltam: fogorvos vagyok, legfeljebb kántor, nem karvezető! Mégis megkaptuk ketten, Péterrel a megbízást immár másfél éve.” Kertész Péter hozzáfűzi: „Ahogy Pista betegsége után összezártak a tagok, kiálltak egymás mellett, az megható. Huszonöt év és a karvezető halála után a legtöbb kórus feloszlana. A Mandák nem.”

Új arculatot dolgoztak ki, megújult a repertoár, honlapot (Mandak.hu; ezen elérhető az elmúlt harminc év összes hangés képanyaga), Facebook-oldalt indítottak. Kretz István kulcsmondatot fogalmaz meg: májusban, a Balás István hetvenedik születésnapján adott emlékkoncerten azt hitték, már elengedték őt. „De még sokáig velünk lesz. Olyan kórust hagyott itt, amely nélküle is megáll a lábán.”

A hitélet kiemelten fontos az énekkarban: mindannyian gyakorló evangélikusok. Az áhítatokat vagy lelkész, vagy Budaker Dóra tartja, hiszen ő is – miként négy gyermekükből is három – kórustag. Egy-egy szolgálat előtt mindig megállnak imádságra, a nyári találkozókon pedig reggeli-esti áhítat ad keretet a napnak. „A Biblia, az Isten közelsége minden pillanatban kivehető” – folytatja Kertész Péter, aki a repertoárt is idesorolja: az egyházzene legszebb darabjaiból válogatnak. „Mi reggel-este, a szabadidőnkben is énekelni szoktunk. Van, hogy éjfélkor még Purcell Nunc dimittisét énekeljük az ebédlőben.” 

A hely szelleme

Bence Gábor a fogalommá vált kántorképző igazgatójaként kíséri, segíti a kórus munkáját. Az intézet tárt kapuival, infrastrukturális lehetőségeivel – a szűkös anyagi források ellenére – inspiráló légkört biztosít az összejöveteleknek. Itt a falakból is egyházzene árad – a genius loci is hozzásegít a szolgálathoz.

„A kórus alakulásakor még nem voltam szorosabb kapcsolatban a kántorképzővel – kezdi történetét az igazgató. – »Hafó« [ifj. Hafenscher Károly, a kórus alapítója – a szerk.] egyébként korábban kétszer is szervezett énekkart a kántorképzősökből: az elsőt a Deák téren, azt nem engedték működni, a másikat Kelenföldön, ezt én örököltem meg, s ez lett a kelenföldi énekkar magja. A rendszerváltás eufóriája hozta a Mandák kórus lendületét is, ami, lám, három évtizede él, működik, virágzik.”

Bence Gábornak már volt kórusa, így a Mandákban nem tag. Amikor igazgatónak Fótra került, Ecsedi Zsuzsa egyházzenész, kántor és Balás István vezette a Mandák kórust, Abaffy Nóra is volt karvezető az évtizedek alatt Hafenscher Károly után.

A kántorképző és a kórus kapcsolata sokrétű és eleven. „Sok évig a nyári tanfolyamok hallgatói adták a kórus tagságának frissülését. Később a kórus és a kántorképző inkább önálló utakon járt, bár a küldetésük közös volt: képviselni a magas szintű egyházzenét az evangélikus fiatalok között. A két éve újjászerveződött kórus most különösen vonzó a kántorképzős hallgatók számára.”

Mandák-titok

Bence Gábor szerint a missziói lelkület az első: „Minden karnagyuk szem előtt tartotta, hogy a Mandák kórus olyan helyre is elviszi a művészi egyházzenét, ahol erre másképpen semmi esély nem lenne. Ezt a küldetéstudatot át is vette a kórus minden tagja – akik gyakran maguk is apró gyülekezetekből érkeztek. Az is fontos, hogy az évek alatt kialakult egyfajta egészséges Mandák-öntudat, erős összetartozás-érzés, aminek része az evangélikus lelkiség is” – summázza a lényeget.

A jövő optimizmusa ekképpen megalapozott: „Balás István halála nemhogy megállította volna a kórus munkáját, hanem mintha új erőt kaptak volna az elkötelezett énekesek. Nagyszerű szervezéssel tartják össze a kórust, összetársították az ifjúságot a felnőtt énekesekkel. Két karnagyuk profikat megszégyenítő alapossággal készül a szolgálatokra. Egyre többet egyeztetünk, hogy az intézet és a kórus hasznosan tudjon együttműködni. Nem a mi terveinken múlik minden, hiszem, hogy útmutatást kapunk, mikor miként szolgálhatunk párhuzamosan vagy közösen.” Bence Gábor szavait megerősítik a karvezetők: megnyugtató számukra a támogatása és a fóti anyaépület lelki-fizikai közege.

Ünnepi koncertek és egy torta

Intenzív tavasz, sok fellépés után készülnek a harmincadik évfordulóra. „Fogalmam sincs, mi van a rendelőben – nevet Kretz István. – Minden gondolatom a kórus, még munka közben is gyakran a fejemben jár. Van, hogy bennem szól egy kórusmű, s közben veszem észre, hogy már rég megkötött a tömés.” Boldog állapot ez, ahogyan Kertész Péternek is, aki az Ipoly Erdő Zrt. erdeiben dúdolgathat.

Az ünnepi koncertekre az év második felében indulnak: az északi kerületben Tállyát, a déliben Izményt keresik fel, 2020-ban következik a nyugati, Zalaegerszeg és Barlahida.

Bence Gábor bölcsen végiggondoltnak találja a tervet: „Ismét kisebb gyülekezetekbe viszik a jó zenét, de úgy, hogy közben igyekeznek a helyi lelkészi karral megmozgatni egy nagyobb régió híveit. Igazi missziós ötlet ez! Tapasztalatból mondom: ha valahol meglátják a kórus tagjainak éneklés közben kisimult arcvonásait, ott nem kell bizonygatni, mekkora lelki ereje van a hittel teli zenének. Negyven-ötven fiatal jelenléte már önmagában is lelkesítő egy templomban, s ha közös akarattal szolgálnak, gyönyörű hangon értékes zenét dalolnak, no, ez már igazi zenei bizonyságtétel.”

A kórus tortáján a megalakulás napjaiban, december végén fújják majd el a harminc gyertyát egy budapesti koncert keretében. Személyes álmuk sok tiszta hang és még legalább harminc év. „Hadd folytassuk még nagyon sokáig” – zárja a múltidézést a jövőbe tekintéssel Kretz István.

A cikk az Evangélikus Élet magazin 84. évfolyam, 25–26. számában jelent meg 2019. június 30-án.

Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a kiadó oldalán.