Bábel. Czenthe Kata zseniális víziója remekül ábrázolja az emberiség sok évezredes építéstörténelmének megannyi égbe törő kísérletét az egyiptomi piramisoktól a berlini tévétoronyig. A spirális építmény különböző szintjein néhány templom sziluettjét is felfedezhetjük, ami felveti a kikerülhetetlen kérdést: vajon templomépítő ambícióinkban nem kísért-e olykor Bábel szelleme?! „Gyertek, építsünk magunknak várost és tornyot, amelynek teteje az égig érjen; és szerezzünk magunknak nevet...” (1Móz 11,4) Biztos-e, hogy mindig Isten dicsőségére épültek, és – Uram, bocsáss – épülnek napjainkban a templomok? Mennyi bennük az emberi dicsőségvágy? Mennyi bennük az öncélú építészi bravúrkeresés: olyan bizarr templomot tervezek, amilyet még nem látott a világ?… Mennyiben érhető tetten a felekezeti rivalizálás: mi nagyobbat, magasabbat, szebbet építünk? Nem véletlen, hogy az Úr sokáig hárította népe templomépítési vágyát, hiszen jól ismeri esendő teremtményét. Mi könnyen összetévesztjük az eszközt a céllal. Sajnos ma is akad olyan gyülekezetünk, amely templomépületének megőrzésében látja legfontosabb feladatát, és ebben szinte ki is merül minden küldetése… Jézus szava is segíthet legyőzni a hamis templomimádat, a sokszor emlegetett „állványimádás” kísértését: nem a hely, nem az épület a fontos, hanem hogy „igazi imádói lélekben és igazságban imádják az Atyát, mert az Atya is ilyen imádókat keres”. (Jn 4,23) Az első pünkösdkor, az egyház születésnapján nem egy háznak, hanem a Krisztus által elhívottak (eklézsia) közösségének az építését kezdte meg a Lélek. Természetesen ezeknek a közösségeknek, ha növekedésnek indulnak, előbb-utóbb szükségszerű igényük, hogy ne csak házanként jöjjenek össze, hanem legyen egy nagyobb közös hajlékuk: az imádság háza, az Isten háza. Isten háza, de nem abban az értelemben, hogy ő csupán ott lakna, hogy őt oda mintegy „bezárhatnánk”, és időnként, amikor éppen ráérünk, akkor meglátogatjuk, „megtiszteljük”… Hitünk és reménységünk szerint a neki szentelt helyen valóban vele találkozhatunk az igében és a szentségekben, de ugyanakkor a templomépítő Salamon király alázatos imádságával valljuk: „...vajon lakhat-e Isten a földön? Hiszen az ég, sőt az egeknek egei sem fogadhatnak magukba téged, hát még ez a ház, amelyet én építettem!” (1Kir 8,27)

Dunaújváros. Az éppen húsz éve, 1996 pünkösdjén felszentelt templomnak is megvan a maga pünkösdi története, amelyről a templomépítő lelkész, Reisch György tett bizonyságot a hálaadó istentiszteletet követő köszöntésében. Amikor megkezdte szolgálatát az egykori, büszkén ateista Sztálinvárosban, akkor egy családi házban jött össze a maroknyi evangélikus gyülekezete, és kezdett el imádkozni a templomért. Először ők is alig tizenegyen voltak, mint az egykori apostolok pünkösd előtt, a Lélek csodájára várva. És az imádságuk meghallgatásra talált: felépült egyházunk egyik legszebb, legkorszerűbb gyülekezeti központja, melynek karcsú tornya felfelé mutat, ahonnan minden jó adomány és tökéletes ajándék forrása fakad. A jubileumi istentisztelet záró oltári imádságában húsz hittanos gyermek adott hálát a húsz esztendő áldásaiért a zsúfolt templomban. Nagy Tamás építésznek az életet szimbolizáló, tojás alaprajzú erődtemploma valóban megtelt élettel, és immár két évtizede az egész város egyik meghatározó spirituális és kulturális központja. Pestszentimre. Ami Dunaújvárosban hálára indító imádságtéma, az Pestszentimrén még csak könyörgő imádság: a Lélek növekedést ajándékozó áldásának reményében helyeztük el a Lutherkápolna alapkövét. Krizsán András építész terve, amely a pünkösdvasárnap délutáni alapkőavatásra makettként már láthatóvá vált, formájában ugyancsak prédikáló üzenetet hordoz. A szakrális tér magtárat, csűrt idéz, jelezve, hogy itt az ige éltető, az igehirdetésben hallható, az úrvacsorába látható és ízlelhető magja várja majd a pestszentimrei evangélikusokat. S ahol a mag található, ott az élet, a lelki kenyér, a jövő! A magtárnak nincsen tornya, de az utcasarokra haranglábat, szinte áttetsző, könnyed, kecses tornyot álmodott a tervező. Kis gyülekezet: kis torony, de nagy reménység! Bízunk benne, hogy mindez akár az ötszáz éves jubileumra, azaz jövő év reformációünnepére meg is valósulhat. Ha ehhez a kedves Olvasó is szeretne egy-két téglajeggyel hozzájárulni, akkor szívesen „segítek”. Az adományokat a következő számlaszámra lehet utalni: FHB 18203349-06020437-40010012.

Veresegyház. S ha valaki szerint rajongás azt gondolni, hogy manapság egy esztendő alatt felépülhet egy templom hazánkban, annak figyelmébe ajánlom az idei pünkösd egyik legjobb hírét: május 14-én Beer Miklós váci római katolikus megyés püspök felszentelte a veresegyházi Szentlélek-templomot. A gyönyörű, minden tekintetben korszerű, 21. századi gyülekezeti kombinát alapkövét 2015 pünkösdjén rakták le! A veresegyházi „csoda titka” a széles körű összefogásban rejlik, amelynek lehetősége nemcsak katolikus testvéreink privilégiuma. Igaz, ők tízszer annyian vannak, mint mi, de a Luther-kápolna tervezett költsége is csupán tizede a Szentlélek-temploménak… S ami, aki a legfontosabb, akiről Pál apostol így vall: „Egy a test, és egy a Lélek, aminthogy egy reménységre kaptatok elhívást is…” (Ef 4,4) Néhány nappal pünkösd ünnepét követően és 499 évvel a reformáció után is hiszek a Szentlélek meglepetéseiben!

A cikk az Evangélikus Élet magazin 81. évfolyam, 21. számában jelent meg, 2016. május 29-én. 

Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál, a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a Digitalstand oldaláról.