A szívünk másképpen dobogott, amikor átléptük Wittenberg határát, és izgatottan foglalhattuk el szobáinkat az ifjúsági szállóban. Néhányan részt vehettek az istentiszteleten, ami mindjárt megérkezésünk után kezdődött. Akik ott voltak, léleképítő emlékekkel térhettek vissza a szálláshelyre, szívükben hordozva a közös úrvacsora élményét. A csoport többi tagja addig a városnézéssel foglalatoskodott. Az istentisztelet után megnyitották a turisták részére is a kaput, amelyet mindenki úgy ismer, hogy ez az a várkapu, amelyre Luther Márton kiszegezte 1517. október 31-én a 95 tételét. De érdemes megemlíteni, hogy az eredeti kapu egy tűzvészben tönkrement és IV. Frigyes Vilmos porosz király állíttatta újra 1857-ben, a 95 tételt pedig belegravíroztatta, hogy az utókor számára megmaradhasson. A vártemplom belseje első ránézésre egy katolikus templombelsőre hasonlít, a maga szobraival, túldíszítettségével, de pontosan ezek hatására nyújtott felemelő, magasztos élményt a látogatok számára. A szószék alatt láthatjuk Luther Márton sírját, illetve vele párhuzamosan a legjobb barátja, a legfőbb támasza Melanchton Fülöp nyugszik. Hogy mennyire él a reformáció e két nagy alakjának emléke a köztudatban, az abban is látható, hogy a turisták egy része virágszálakat helyezett el a síremlékeken, ezzel fejezve ki kegyeletüket és tiszteletüket.

Wittenbergben a látnivalók a főtérre és lényegében egy utcára korlátozódnak. A főtéren láthatjuk a gyönyörű Városházát, Luther és Melanchton egész alakos szobraival. Velük szemben a kor leghíresebb festőjének, Lucas Cranachnak a háza és udvara található. A festő házának udvarában figyelemmel kísérhettük, hogy abban az időben milyen mintákat használtak a szobafestés alkalmával. Tovább haladva az utcán láthatjuk a Bölcs Frigyes választófejedelem által alapított egyetem épületét, a Leucoreát, amelyet 1502-ben alapítottak, de mára elveszítette az akkori jellegét. Nem messze az egyetemtől találhatjuk Melanchton házát is, amit 1536-ban építettek. Természetesen a Luther– ház sem maradhatott ki a látnivalók sokaságából. Az épület először Ágoston-rendi kolostor volt, melyet később, 1524-ben Bölcs Frigyes odaajándékozott Luthernek. A reformátor életének a legnagyobb részét itt töltötte el, eleinte, mint szerzetes, később pedig, mint férj és apa. Az udvaron látható még feleségének, Katharina von Bora (Bóra Katalin) egész alakos szobra is, egy múzeum és egy étterem is.

Wittenberg másik nevezetes temploma a Stadkirche, a mellette lévő kis kápolnával, ahol a reformátor legtöbbet szolgált, prédikált a megfeszített Jézus Krisztusról. Lelkileg talán a legfelemelőbb élmény ez volt nekem, mint lelkésznek. A szárnyasoltár, melynek talapzatát a megfeszített Krisztus alkotja, a legszebben fejezi ki azt, hogy mit is ünnepelünk most. Visszatérést az evangéliumhoz, ami Krisztusról szól.

Különleges élmény volt számunkra az a körkép, amit Yadegar Asisi készített. A körkép Wittenberg főterét ábrázolja 360 fokos szögben. A korabeli hangulatot hanghatások (tücsökciripelés, kutyaugatások, vásári zaj, kiabálás, prédikátor hangja, stb.) és fényhatások tették élővé.

Az említett épületek 1996 óta az UNESCO világörökségének helyszínei.

Másnap Berlinbe kirándultunk. Ott megnéztük a Brandenburgi kaput, a szovjet hadsereg emlékparkját, a Checkpoint Charlie-t, amely a leghíresebb katonai ellenőrzőpont volt 1945 és 1990 között. Megnéztük a Berlini Fal nyomait, hogyan húzódott végig azon a városrészen, illetve régi, korabeli fényképeket láthattunk, hogyan történt a határellenőrzés, amely a félelmetes elnyomás emlékét örökíti meg.

A Berlini Dóm a világ legnagyobb evangélikus katedrálisa felejthetetlen élményt nyújtott a maga barokk és reneszánsz építészeti gazdagságával. A berlini dómban részt vettünk egy rövid áhítaton, majd megnéztük IV. Vilmos Frigyes porosz király családi kriptáját. Az Alexander Platzon a híres tévétornyot is megcsodáltuk, egyesek közülünk utánozhatatlan panorámát láthattak onnan Berlinről. A győzelmi oszlopot, a Siegessäulét is megtekintettük Berlinben, a porosz–dán háborúban aratott porosz győzelem emlékére avatták fel 1873- ban. Ennek tetején látható egy több mint nyolc méteres Viktória szobor, amelyet a németek csak Goldelse, „Arany Lizzi” néven emlegetnek.

A harmadik napot Eislebenben és Mansfeldben töltöttük. A reformátor Luther Márton szülővárosában. A múzeumban az emléktárgyakon kívül a Luther (Luder) család családfáját is megtekinthettük. A család háza egy jómódú család lakhelye, amely a mai nap is megállná a helyét a módosabbak körében. A ház mögött található az a templom, ahol Luther Mártont megkeresztelték, a Szent Péter Pál-templom. Az ottaniak Taufkirche néven emlegetik, mivel egy tojás alakú keresztelő medence is van az oltár előtt. Húsz kilométerrel odébb Mansfeld városát tekintettük meg. Ide akkor költözött a Luther család, amikor a reformátor egyéves volt. Itt töltötte a gyermekkorát. Ez is bányászváros volt, akár csak Eisleben, és a jobb megélhetés reményében költöztek át. Ott szintén a család házát néztük meg, valamint azt az iskolát, ahová járt, és a Szent György-templomot. Ebben a templomban is szárnyasoltár van. Külön érdekessége, hogy a Sárkányölő Szent György szobra tartja a szószéket. A karzaton több mint ötven kép található, amit erre az emlékévre sikerült restaurálni. A képek különféle szentek megkeresztelését ábrázolják, Jézussal kezdődően, és a Megváltó mennybemenetelével zárul a képek sora. A mansfeldi kastélyt sem hagyhattuk ki, ahonnan csodás panoráma tárult a szemünk elé az egykori kis bányászvárosról. A kastélyban éppen evangelizációs hetet tartottak a konfirmandusok részére. A gyönyörű épület hangulata mindannyiunkat elvarázsolt, hiszen nem minden nap lehet részünk ilyen csodálatos élményben. Gazdag emlékekben, és lelkileg feltöltődve indultunk szálláshelyünkre a délutáni órákban.

Másnap hazaindultunk. Útközben Prágában álltunk meg néhány óra erejéig, ahol az Óvárost tekintettük meg. A főtéren láttuk a híres Orlojt, az óraművet, amely 1410 óta működik. A Károly hidat is láthattuk, ami a Moldva folyót íveli át. Néhányan közülünk a várba is ellátogattak. Fontos megjegyezni azt, hogy Európa legnagyobb várkomplexumaként tartják számon.

Az utat elinduláskor és hazautazáskor is Isten segítségül hívásával kezdtük. Hálát adtunk Neki, hogy végig mellettünk, velünk volt és őrzött bennünket, ugyanakkor megköszöntük, hogy lehetőségünk volt részt venni ezen az utazáson, hogy a reformáció ne csupán egy tananyag, egyházi emlék legyen, hanem, hogy valamennyiünk számára élő valósággá válhatott.

A szerző kúlai lelkész.