A test értelmezhető olyan felületként, amely belső világunk és a külső életvilág közötti kapcsolat médiuma, de részese is annak. Az érzékelés biztosítja azt a lehetőséget, amellyel felfogjuk környezetünket, mint testi valóságunk színterét, ugyanakkor a másik embert, aki hozzánk hasonló, mégis olyan testi karakterrel bír, amely eltér a sajátunktól. A különbözőség szociális jellegű, hiszen alkotója a „másikhoz képestnek” és a másikhoz való viszony minőségének.

A XXI. században már Friedrich Nietzsche színésze nem a publikum előtt áll, hanem a publikum is színészek sokasága. Ahogyan Norbert Elias írja: tudományosan leírhatóvá, ugyanakkor a kultúra, valamint a társadalom által formálhatóvá is váltunk.  Mit jelent ez?

Elias alaptétele, hogy nem az emberről, hanem az emberekről kell szólni, a társadalmakról, amit emberek alkotnak, ha helyesen kívánunk az egyes emberről beszélni. Elias arról ír, hogy a civilizáció hozadékaként a test feletti rendelkezést az állam egyre inkább saját monopóliumává tette, ami az újkorban a test feletti autonómia szinte teljes elvesztéséhez vezetett. „A belső kényszerré alakult külső kényszer a szenvedélyek, a cselekvési lehetőségek és mentalitások területén végül a testtől való elidegenedéshez vezethetett volna.” 

Míg Norbert Elias a test szociális vizsgálatára mutatott rá, addig Michel Foucault a hatalom perspektívájából értekezik róla. Foucault gondolkodásában a test két vonatkozásban bír rendkívüli jelentőséggel. A testnek materialitását is beleértve hatása van a hatalom-ismeret praktikáira, másrészt a test feletti hatalom elérése nem csupán elnyomó, hanem produktív. A hatalom első hatása az, ami azt okozza, hogy a test, a gesztusok, diskurzusok, a vágyak által az individuumot identifikálják és konstruálják. 

Tovább a KötőSzó blogra.