Szemerei János evangélikus püspök nyitóáhítatával kezdte meg konferenciáját a Mevét. A püspök Isten igéjét Pál apostol Kolosséiakhoz írt levele alapján, az „ő előbb volt mindennél, és minden őbenne áll fenn” (Kol 1,17) igehely alapján magyarázta. Az igehirdetésben a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület püspöke emlékeztette a jelenlévőket, hogy az egyháztörténet nehéz évtizedeiben, így például Ács Mihály idején vagy az 1950-es évek egyházellenes politikájának idején voltak olyan kezdeményezések, amelyek megújulást, egyházi felemelkedést eredményeztek. Ennek a reményében hívta fel a jelenlévők figyelmét arra, hogy a kapaszkodók és a biztos pontok keresése Krisztus által meghallgatásra talál és jövőt ad.

Mihályi Zoltán, a Mevét elnöke az ünnepi konferencia köszöntéseként elmondta, hogy az összejövetel és a társaság fő célkitűzése az evangélikus értelmiség megszólítása mellett annak aktivizálása is, mind a gyülekezeti életben, mind egymás megismerésében.

Az előadások a diakónia és kultúra találkozási pontjaira épültek. Először Gregersen-Labossa György szombathelyi lelkész, a Magyarországi Evangélikus Egyház Diakóniai Bizottságának elnöke tartott beszámolót A karitatív szolgálat küldetései címmel. Az értelmiség különbségei, a mai értelmiség babitsi értelemben vett – sok esetben – hiánya intő jelként tárult a lelkész elé. „Alapvetően mind a mai napig az evangélikus egyházat értelmiségi egyháznak tartják. Az evangélikus értelmiség felelős gondolkodást és cselekvést, egyúttal értékteremtő aktivitást jelent.” A lelkész felhívta a figyelmet arra, hogy „nem hangsúlyozzuk eléggé, hogy a közösség szolgálata nem lehet öncélú, hanem annak a társadalom kohézióját szükséges erősítenie”. 

A nemrég nyilvánosságra hozott népszámlálási adatok alapján hangsúlyozta, hogy bár csökkent a történelmi keresztény felekezethez tartozók száma, azonban nem szabad elfelejtenünk, hogy Magyarországon nincs olyan szervezet, amely hétről hétre annyi embert szólít meg, mint az egyházak. Az értelmiségiek egyházba való aktív bevonásával lehetőségünk van arra, hogy a számok ellenére valósan jelen legyünk és gyarapodjunk. Gregersen-Labossa György előadásának második felében kitért a diakónia és a kultúra kérdésére. „A diakónia az oltártól indul ki, és oda is érkezik vissza” mottójú megközelítést az első gyülekezetekre alapozta. Az ősgyülekezetben az úrvacsorai közösség emberek közötti egyenlőséget feltételezett, amely szociális alapot adott a közösségnek. Ennek példáján a mai korra a megszentelődésből fakadó szolgálatot látja eszközölhetőnek. „Az erős gyülekezet diakóniai nélkül hiteltelenné válik, míg a kis gyülekezet nagy hittel erősödhet a diakóniai szolgálat által” – fogalmazott a szombathelyi lelkész. Az értelmiségi diakónia pilléreit négy pontba szedve határozta meg: reflektál, hisz és tesz a közösségéért; kitekintéssel bír a provinciális szemléletmódból; inspirálja a gyülekezetet, egyúttal a közéletben aktívan részt vállal.

A Lutheránus Világszövetség (LVSZ) alelnöke, Fabiny Tamás evangélikus püspök Aktuális szociális kérdések a Lutheránus Világszövetség szolgálatában címmel tartott előadást. A püspök Albert Schweitzert idézte, aki egyik kórháza építésénél saját maga is kétkezi munkát végzett. Amikor segítséget kért az egyik betege hozzátartozójától, hogy vegyen részt a munkálatokban, az alábbi választ kapta: „Nem cipelhetek fát, mert értelmiségi vagyok!" A humoráról is ismert „öreg doktor” nem volt rest az alábbi választ adni: „Szerencsés fickó maga! Tudja, én is értelmiségi akartam lenni, de nem sikerült!"

Fabiny Tamás előadásának első részében két filmet vetített le az LVSZ diakóniai szolgálatáról. A filmek bepillantást nyújtottak abba, hogy a szövetség hat földrészen végzett karitatív diakóniai missziója hogyan épül fel, milyen koordináló csapat látja el a kiterjedt feladatkört. A püspök beszámolt arról, hogy „bár Magyarországot támogatja és segíti a világszervezet, tudnunk kell, hogy számos ország nálunk sokkal rosszabb helyzetben van. Így az LVSZ jelenlegi diakóniai szolgálatának súlypontja a harmadik világ lakosaira helyezi a hangsúlyt.” Egyúttal a püspök felhívta a figyelmet a hazai diakóniai megközelítésre is: „Mást jelent a diakónia Budapesten, mint Borsodban, romák között vagy árvaházban. Feladatunk, hogy missziónkat helyes kontextusba helyezzük. A kontextus azonban textussal együtt értelmezhető, így figyelnünk kell rá, hogy hol és hogyan hangzik el az ige.”

Ezt követően Fabiny Tamás a Lutheránus Világszövetség stratégiai anyagát ismertette. A Szenvedéllyel az egyházért és a világért mottóval fémjelzett útmutató hangsúlyozza, hogy a diakónia a Szentháromság nevében történik. Az egyház nem engedhet abból a mércéjéből, amely a professzionalizmust az összes szolgálatára kiterjedő igénynek tekinti. A püspök beszámolt azokról a súlypontokról, amelyeket az LVSZ kitűzött. Így hangsúlyozta, hogy az evangélium hirdetése szóban és tettben egyaránt feladata a hívő embernek. Az önértelmezés a gyakorlatban együttműködésre, reflexióra és párbeszédre törekvést is tartalmaz, ami nemcsak saját magunk, hanem mások számára is hasznos lehet. Az egyház feladata, hogy az emberi jogok mellett kiálljon, az erőszak ellen felszólaljon, egyúttal a teremtett világgal törődjön – fogalmazott a püspök. „Mindehhez holisztikus szemlélet és egyúttal kontextualitás szükséges. Nem szabad elfelejtenünk, hogy a diaconia Dei értelmében Isten végzi a diakónia szolgálatát, amibe mi bekapcsolódhatunk. Így részt vállalhatunk Isten küldetésében úgy, ahogy Luther Márton is vallotta, hogy egymás Krisztusaivá kell lennünk” – mondta a püspök.

Az értelmiségiek szerepe a gyülekezet építésében címmel Korányi András, az Evangélikus Hittudományi Egyetem docense kérdéseket felvető előadását Babits Mihály Az írástudók árulása című művéből származó idézetével kezdte: „Soha talán irodalom és filozófia oly félve nem kerülgették »a Kor centrális problémáit«, mint ma. Holott sohse volt tikkadtabb a Szellem, elepedve egy Szó enyhületéért. Egy szóért, mely méltó az Ige nevére, amit a grammatika cselekvésszónak is mond? Ó, nem, nem, az Isten őrizzen! Cselekvés elég volt, több is az elégnél: legalább ahogy a könyv és puska szimbólumban értik – mert azt olvasom, hogy ez a gondolat és cselekvés jelképe. Cselekedtünk – vagdaltunk, lövöldöztünk – összevissza, jobbra és balra, mindenféle szavakat kiabálva a sötétben. Az a szó sohsem hiányzott, amelyik »tetteket gyújt«.” (Babits Mihály Az írástudók árulása 1928–ban a Nyugat 18. számában jelent meg.)

Korányi András fő kérdései arra irányultak, hogy kiket keresünk az egyházban, továbbá hogy kit tudunk megszólítani. „Az értelmiségi szó értelmezése már önmagában kérdéses, hiszen számos esetben akinek diplomája van, az nem azt jelenti, hogy értelmiségi is lenne. A kérdést továbbvive felmerül a kérdés, hogy a lelkész vagy teológus értelmiséginek számít-e. Az értelmiségi létnek vajon része-e az istenkérdéssel való foglalkozás, vagy szabadon felvehetőnek számít?” – fogalmazott a docens.

Korányi András szerint fontos meghatározni az egyház kirajzolódó erővonalait. Az értelmiségi lét magában hordozza azt a társszolgálatot, amelyet a lelkész és a gyülekezet képezhet. „A Magyarországi Evangélikus Egyház sok esetben az intézménybe menekülésben látja a jövőt, pedig gyülekezetek nélkül az egyház nem létezik” – fogalmazott a népszámlálási adatokra is utalva a docens. Ebből merült fel a kérdés: „Vajon pünkösd tekintetében alkalmasak vagyunk-e ma a szolgálatra?” A gyülekezeti integrációhoz olyan értelmiségire lenne szükség, aki segít a gyülekezeten belüli jó hangnem és szemléletmód megtalálásában. A gyülekezeti légkör hatással van a gyülekezeten kívüliekre is.

Az előadáson súlypontot kapott a képzés kérdése mint az értelmiség és misszió kapcsolati lehetősége. „Intellektuális erőfeszítés nélkül a történelemben eddig még nem volt eredményes misszió” – emlékeztetett az előadó, akinek meglátása szerint egyre bővülő oktatási intézményeinket stratégiai súlypontoknak kéne tekintenünk. „Luther Márton azért írta közel ötszáz évvel ezelőtt a Kis kátét, hogy az akkori hívek megismerjék az egyház alapvető tanítását. Sajnálatos, hogy gyülekezeteink aktív tagjainak ma túlnyomó többsége nem ismeri evangélikus tanainkat” – fogalmazott Korányi András. A hittudomány docense stratégiai pontnak tekinti, hogy feladatunk a külvilággal való szóértés, a külvilág felfedezése, a templomon kívüli misszió megtalálása. Az előadó Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát korábban tett „nem vagy elég önmagadnak” felszólítását úgy értelmezte, hogy az a keresztény hozzáállás alapját képezheti.

A konferencia zárásaként került sor a Magyar Evangélikus Értelmiségi Társaság tisztújító közgyűlésére.

A közgyűlésen az alábbi tisztségviselőket választották meg:

A Mevét elnökének Mihályi Zoltán eddigi elnököt választották.

A Mevét Intéző Bizottságának tagjai lettek: Adamis Géza, Fábri György, Korányi András, Orosz Gábor Viktor, Prőhle Péter, Urbán Ágnes, Veres Emese Gyöngyvér.

A Mevét Intéző Bizottságának tiszteletbeli tagja Csonka Géza lett.