– Elsőként, kérjük, röviden mutatkozzon be.

– 2008-ban végeztem az Evangélikus Hittudományi Egyetemen. A hatodévet a kőszegi gyülekezetben töltöttem, ahol nagyon sokat tanultam mentoraimtól, Baranyayné Rohn Erzsébettől és Baranyay Csabától. A hatodév után két évig lelkészi szolgálatot láttam el Tolnanémediben, Tamásiban és a környező településeken, majd egy évet segédkeztem Budapesten, a Deák téren mint gyülekezeti munkatárs. 2009-ben kötöttem házasságot Horváth Mátéval, és 2011-ben született meg első gyermekünk, így egy rövid időre szülési szabadságra mentem. 2012 szeptemberében kerültem Pestszentlőrincre, Győri Gábor mellé mint esperesi segédlelkész, majd 2015. október 31-én Gáncs Péter püspök úr kinevezett a pestszentimrei gyülekezet missziói lelkészének. Jelenleg is itt élek férjemmel és három gyermekünkkel, itt végzem szolgálatomat. [A pestszentimrei missziói gyülekezetről magazinunk előző számában közöltünk riportot. – A szerk.]

– Miként látja a misszió, a küldetés szerepét, feladatát? Miért tartja ezt az egyházban fontosnak?

– Jelenlét. Jelenlét az emberek között. Minden életkörülményben, minden élethelyzetben. Úgy, ahogyan Isten mindenhol és mindenkor jelen van, a mi életünkkel nekünk is ezt kell megmutatnunk. Hogyan tudunk úgy jelen lenni, ahogyan Jézus is jelen volt, felkarolva az elesetteket, erőtleneket, elbizakodottakat… Nem szabad, hogy külső erők megfosszanak attól a meggyőződésünktől, hogy egyedül Isten az irányítója, fenntartója, gondviselője az életünknek. Mert az ettől való megfosztottság miatt van, hogy Isten háttérbe szorul, és olyan dolog kerül a középpontba – politika, hatalmi érdekek, anyagi érdekből történő pozíciószerzés –, ami nemhogy közelebb hozza, sokkal inkább elidegeníti egymástól az embereket, közösségeket. A missziót azért tartom fontosnak, mert teljesen más értékrenden tájékozódik, mint bármi más a világban. Ez az értékrend pedig az a szeretet, amit Isten hoz közénk Jézus Krisztusban, felülírva minden gazdagságot, haszonelvűséget, hatalmi törekvést. Ennek a krisztusi szeretetnek az átadása mindennél fontosabb. Ez legyen az a mérték, az az érték, aminek segítségével az emberek tájékozódhatnak az élet bármely helyzetében. Ezt pedig nekünk, lelkészeknek kell megmutatnunk olyan jelenléttel, tettekkel, nyitottsággal, amilyennel Jézus tette.

– Lehet a missziót többféleképpen értelmezni? Lehet a misszió az egyházon belül sokrétű, akár kegyességi irányzatok szerinti?

– Mindenképpen lehet többféleképpen értelmezni a missziót, ahogyan teszik, tesszük is ezt sokan. Mindenki próbálja feltérképezni, hogy egy adott helyen melyik a legjobb módszer, ami a leghatékonyabban építi a gyülekezetet. Milyen alkalmak, programok kellenek, hogy jól működjön a közösség. Azt gondolom, a sokszínűségre szükség is van, hiszen minden gyülekezetnek más és más az összetétele, más a múltja, mások a nehézségei, és más erőforrásokból tud építkezni. Az sem baj, ha a gyülekezetek különböző kegyességi irányzatúak. Mivel sokféle irányzat van, így különféleképpen próbáljuk elérni az embereket. Ez nem feltétlenül hátrány, és azt gondolom, hogy érdemes egymás tapasztalataiból meríteni, tanulni. Ennek ellenére – bármennyire fáj is kimondani – azt érzem, hogy a különféle kegyességi irányzatok nemhogy egymást támogatnák, hanem sokszor hátat fordítanak egymásnak. Ez komoly gátja a missziónak, és okozott már jelentős károkat az egyházban. Leginkább akkor, amikor egy-egy újonnan érkezett lelkész a saját kegyességére szeretné átformálni a gyülekezetet, figyelmen kívül hagyva azt a lelkiséget, amit addig élt a közösség. Ez a fajta nyelvzavar abszolút kontraproduktív. Én hiszek abban, hogy többféle kegyességi irányzat találkozása lehet áldássá egy közösség életében. Ezt nap mint nap megélem a Győri János Sámuellel végzett közös szolgálatok alkalmával. Ehhez azonban nélkülözhetetlen a nyitottság és az egymás iránti tisztelet, elfogadás.

– Mik a céljai missziói lelkészként?

– A rövid távú terv mindig az éppen aktuális, éves kerületi missziói napnak a megszervezése. Ezenkívül szeretném minél inkább támogatni a megyei missziói napoknak a szervezését, ahol már van, illetve ahol még nincs, ott hagyománnyá tenni. Továbbra is igyekszem látogatni a kerületben a lelkészi munkaközösségi üléseket, hogy minél inkább megismerjem a lelkészkollégák elképzeléseit, terveit, és közösen gondolkodhassunk a misszió jövőjéről. Mivel lelkészi hivatásom mellett a másik szívügyem a mentálhigiéné, így hosszú távú célként én mindenképpen azt szorgalmaznám, hogy a lelkészeket segítsük a mentális egészségük megőrzésében. És nemcsak a lelkészeket, hanem a házastársaikat, családtagjaikat is. Sok lelkész, ha nem is vallja be magának, küzd a kiégés, a motiválatlanság, a megfáradás nehézségével. Sok házasság túlterhelt a lelkészek nem egyszerű munkarendje miatt, és egy ilyen közegben a gyerekeknek sem könynyű. Szorgalmazom a női lelkészek „civil” férjeinek találkozását, illetve a nehéz helyzetben, elzártabban élő lelkészekkel való szorosabb kapcsolattartást. Azt gondolom, ha a lelkészek mentális egészségének megőrzésében hatékonyabban tudnánk segíteni, akkor a misszió is új lendületet vehetne az egyházban.

– Meglátása szerint mely területeken kell erősíteni az egyházi missziói munkát?

– Azt gondolom, a misszió folyamatos, dinamikusan alakuló létforma, amelyet minden gyülekezet él. Nem lehet azt mondani, hogy na, ez a gyülekezet már szuperül működik, így nem kellenek új tervek, változtatások, ötletek. Ha egy gyülekezet így gondolkodik, ott nagy baj van. Mindig kellenek új és új tervek, ötletek és nyitottság! Minden gyülekezetnek meg kell találnia a saját stratégiáját, amivel a leghatékonyabban tudja elérni az embereket. Ez valamikor sok idő és energia, de ha sikerül, akkor már sokkal könnyebben, kiegyensúlyozottabban lehet vezetni egy gyülekezet életét. Gyülekezetenként érdemes lenne feltérképezni, hogy mi az, ami már esetleg elavult, és mi az az új irány, ami fellendülést hozhat egy-egy közösség életében. A missziói attitűd erősítését a gyülekezetekben végezném. El kell hinnünk, hogy van értelme, célja és értéke annak, amit csinálunk. Jó lenne, ha a kisebb gyülekezeteknek nem csak a túlélés lenne a cél, a nagyobbak pedig nem tespednének bele a megszokottba, hanem együtt, egymást támogatva gyarapodnának, gazdagodnának. Kiváló alkalmak erre a missziói napok, akár egyházmegyei, akár egyházkerületi szinten. Remélem, a jövőben minden gyülekezet számára fontosak lesznek ezek a találkozási pontok, hiszen abban mindenki egyetért, hogy a misszió közös ügyünk.

– Melyik az az ige, amely ebben a munkában irányt, erőt ad az ön számára?

– Amikor felmerült a lehetőség, hogy Pestszentimre lehet az egyik missziói gyülekezet, nagyon sokat vívódtam. Akkor volt egyéves a második kislányom. Nagy feladat, nagy vállalás volt, sok bizonytalansággal, kihívással. Amikor már végleg elfogytak az emberi észérvek, és meggyőztem magam, hogy ez lehetetlen küldetés, akkor ez az ige jött elém: „Akinek sokat adtak, attól sokat kívánnak, és akire sokat bíztak, attól többet kérnek számon.” [Lk 12,48b] Ez akkor úgy hatott rám, hogy elfogadtam a számomra lehetetlen küldetésnek megítélt feladatot, és beleálltam az Isten által elvárt szolgálatba. Hiszem, hogy amíg ő adja a feladatot, addig az erőt is megadja hozzá.

– Eddigi élete során melyik volt a legmeghatározóbb istentapasztalása?

– Még elsőéves teológus voltam, amikor csatlakoztam a KözösPont misszió csapatához. Ez az ökumenikus fesztiválmisszió, ami immár húsz éve több fesztiválon van jelen, hogy fiatal önkéntesek szolgálatával képviselje a keresztyénséget a kortársaik között. Legfontosabb istenélményeim ezekhez a szolgálatokhoz kapcsolódnak. Ahogyan a profán és a szent ott, a fesztiválok közegében találkozik, az semmi mással nem összehasonlítható. A fesztivál zajában, porában, tömegében úgy van jelen ez a sátor, hogy kézzelfogható a békesség, a csend, az Isten jelenléte. Az ott megélt áhítatok, beszélgetések sokszor jelentettek istenélményt, amelynek emléke sokszor erősít a nehezebb időszakokban. A 2010. augusztusi Sziget Fesztiválon tartott istentiszteletet pedig a lelkészi hivatásom egyik legmeghatározóbb szolgálatának tartom.

– Lelkészi gyakorlatában bizonyára van módja testközelből megtapasztalni a misszió fontosságát, hatását. Említene erre egy példát?

– A legmeghatározóbb pillanatok mindig azok, amelyek szinte váratlanul érnek. Amikor egy újonnan érkező gyülekezeti tag bejelenti, hogy konfirmálni szeretne, vagy beáll a szolgálatot végzők sorába. Ez olyan bizonyosságot ad, hogy úgy sikerült közvetíteni az Isten igéjét, hogy az valóban megérintette a másik embert. Jó megtapasztalni ezeknek az embereknek a bátorságát, hogy mernek lépni, kérdezni, elköteleződni Isten felé, akár úgy, hogy korábban nem volt kapcsolatuk az egyházzal.

A cikk az Evangélikus Élet magazin 84. évfolyam, 45–46. számában jelent meg 2019. november 17-én.

Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a kiadó oldalán.