Kirándulás a reformáció magyarországi bölcsőibe

Kirándulás a reformáció magyarországi bölcsőibe

Share this content.

Forrás: nyugatijelen.com, szöveg: Pakulár Julianna
Temesvár – Az 500 éves lutheri és 450 éves magyar reformáció előtt tisztelegtek a Tasnádi Református Egyházközség, a Temesvári Evangélikus-Lutheránus Egyházközség, valamint a Temesvár-Vöröscsárdai Református Egyházközség tagjai.

A Magyar Kormány támogatásával megvalósult közös kiránduláson a reformáció magyarországi bölcsőibe látogattak el, és ismerkedtek közös protestáns múltjukkal. A csoportot a gyülekezetek lelkipásztorai, Kovács Zsombor evangélikus, Kovács Ibolya református, Pakulár István református lelkipásztorok és jómagam vezettük.

Első állomásunk Vámospércsen volt, ahol a helyi református egyházközség gyülekezeti termében megnéztük dr. Kocsis Attila lelkipásztor reformációhoz kapcsolódó egyedi bélyegkiállítását. Ezt követően Vizsolyba, az első teljes magyar nyelvű Biblia kinyomtatásának helyszínére látogattunk el. Részletes idegenvezetés alapján megismerhettük nemcsak a Károli Gáspár által teljességében lefordított első magyar nyelvű Biblia nyomtatásának körülményeit, de a csodálatos református templom középkorig visszanyúló történetét, a helyi reformáció részleteit, valamint a korabeli nyomdagépek működési elveit is. Ezt követően a sárospataki Református Teológiai Akadémiát néztük meg, gyönyörködhettünk annak egyedülálló könyvtárában, majd az udvar bibliai növényekből álló kertjében.

A következő nap Nyíregyházára utaztunk, ahol megismerkedtünk a város evangélikus múltjával és intézményeivel. Dr. Kovács László Attila evangélikus lelkipásztor-orgonaművész bemutatta nekünk Magyarország második legnagyobb evangélikus templomát, a nyíregyházi evangélikus gyülekezeteket, majd egy rövid orgonajátékkal is megörvendeztetett bennünket. Meglátogattuk továbbá a Kossuth Lajos Evangélikus Gimnáziumot, melynek történetét, tevékenységét, helyi evangélikus egyháztörténeti érdekességekkel együtt Tar Jánosné igazgatónő ismertette. Ezt követően Kovács Erzsébet evangélikus lelkipásztor vezetésével betekintést nyerhettünk az evangélikus egyház szeretetszolgálati tevékenységébe az Élim Evangélikus Szeretetotthon meglátogatása által. Az intézményben szellemileg visszamaradott lányokat ápolnak és foglalkoztatnak nagy gondossággal és szeretettel.

A reformáció előtti tisztelgés a következő napon Debrecenben folytatódott. Ennek részleteiről dr. Kocsis Attila lelkipásztor, a debreceni Református Szeretetszolgálat igazgatója tartott ismertetőt a város főterén. Ezt követően a helyi Esperesi Hivatal gyűléstermében mutatta be, mindnyájunk épülésére, a szeretetszolgálat sokrétű tevékenységét is. A protestantizmus bölcsőjében való tájékozódásunk a Nagytemplom mögötti téren folytatódott, ahol dr. Kocsis Attila elvezette csoportunkat abba a félig már földben lévő terembe, egykori sekrestyébe, amely 1566-ban imateremnek épült, s ahol Méliusz Juhász Péter és társai kidolgozták a magyar reformáció helvét, kálvinista ágát, melynek nyomán megalakult Magyarországon a református egyház. Ezen kívül a debreceni Református Kollégiumot is meglátogattuk, s megtudhattuk a falakat díszítő plakettekről, hogy kik voltak a kollégium leghíresebb diákjai. 

Zarándokutunk zárónapján a nagyari Petőfi-emlékfát, Kölcsey Ferenc sírját Szatmárcsekén, valamint a kazettás mennyezetéről híres középkori csengersimai templomot látogattuk meg. Az igazi záróakkordot azonban a nagygéci Megmaradás Templomának és látogatóközpontjának helyszíne jelentette, ahol néhány szó, ének, ima erejéig megtörtént nemcsak a reformáció múltja és hősei előtti tisztelgés, hanem a közös protestáns jövőnkre való kitekintés is. Mintegy ráadásként, a hazafelé vezető úton a nagykárolyi Károlyi-kastély egyházmegyei szintű református időszakos kiállítását is megnéztük a kirándulás résztvevőivel.

A sokszor fáradtsággal járó, intenzív programokat beszélgetésekkel, közös énekléssel oldottuk, ezáltal is közelebb kerülve egymáshoz, megismerve egymás vallását, a protestantizmuson belüli különbségeket és hasonlóságokat is. Mindannyian ismeretekben, lelki élményekben meggazdagodva tértünk haza, azzal a tudattal, hogy magyar protestáns identitásunkban mindenképpen megerősödtünk. Köszönet a Magyar Kormánynak, ezen belül a Bethlen Gábor Alapnak, hogy anyagi támogatása által lelkiekben gazdagodhattunk.

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!