A „megéri?” kérdés hitünkkel, kereszténységünkkel összefüggésben egyre gyakrabban megszólal bennünk és körülöttünk. Megéri-e nekem, hogy 2020-ban a jézusi utat követem? Hasznos-e nekem, ha vállalom a sokszor korszerűtlen, az olykor ügyetlen, a vesztesnek tűnő szerepét az ügyes, sőt ügyeskedő győztesekkel szemben? Merek-e bölcs lenni, Isten szerinti bölcs, amikor a nagyon okosok és hangosak diktálják a tempót, lobogtatják az életrecepteket magabiztosan, nagy-nagy lufikkal a kezükben? Megéri?

„Jobb az igaz úton szerzett kevés, mint a törvénytelenül szerzett nagy jövedelem.” Nem népszerű ma sem ez a gondolat. Habár az igazságát mindenki megtapasztalhatja, aki élt már át mélypontot a személyes életében, aki rádöbbent életének egy pontján, mi is az, ki is az, ami, aki valójában számít, és mi az, ki az, ami, aki nem. A kevés evangéliuma ez, amelyet az ember nemcsak a bölcsességirodalomban, de a jézusi tanításban is megtalálhat.

Ennek legelemibb igazságát maga Jézus mondja ki Mária és Márta történetében: „…kevésre van szükség, valójában csak egyre.” (Lk 10,42a) A kevésre, amely minőségi életről, bölcs életről, hosszú távú perspektíváról tesz tanúbizonyságot, nem pedig a szerzésről, birtoklásról vagy éppen rövid távú pótcselekvésekről.

„Az emberi értelem tervezget, de az Úr adja meg, hogy mit mondjon a nyelv. Minden útját helyesnek tartja az ember, de az Úr megvizsgálja a lelkeket. Bízd az Úrra dolgaidat, akkor teljesülnek szándékaid. […] Az embernek az értelme terveli ki útját, de az Úr irányítja járását” – olvashatjuk (Péld 16,1–3.9), és nagyon világos, hogy itt nem az „ember tervez, Isten végez” című örök közhelyről van szó. Merthogy ez így, ebben a formában nem is igaz. Ez ugyanis azt sejtetné, mintha az embernek itt eme földön nem lenne szabadsága dönteni, tervezgetni, álmodozni.

Pedig van. Az a fantasztikus örömhír bízatott ránk, hogy Isten terve és a mi személyes tervünk egybeeshet. Harmonikusan egymásra találhat. Kegyelemből, hit által. Az Örökkévaló ugyanis szabad akaratot adott nekünk arra, hogy hozzá igazítsuk az életünket. Ajándékot adott, hogy az ő terve és a mi tervünk szinkronban lehessen. Ehhez a teljes bizalmunk szükségeltetik, és akkor valósággá nemesül a pozitív ígéret: „Bízd az Úrra dolgaidat, akkor teljesülnek szándékaid.”

Jézus azt mondja a Hegyi beszédben: „Ne aggódjatok tehát a holnapért, mert a holnap majd aggódik magáért…” (Mt 6,34) Ez gyönyörűen összecseng igeszakaszunkkal. Aki bele mer dőlni ebbe a jézusi igébe, aki mer bölcs lenni, és ha kell, mer korszerűtlen lenni, és fel meri tenni az életét a kevés evangéliumára, az megértette Isten országának egyik legfontosabb játékszabályát: bízni a megfoghatatlan isteni ígéretben és hűségesnek lenni hozzá akkor is, amikor úgy tűnik, körülöttünk mindenki más játékszabályok szerint játszik. Amikor olybá tűnik: nem éri meg kereszténynek lenni…

Bár ha jobban belegondolunk, a helyzet mégiscsak ez. A szó klasszikus értelmében, a kérdésre, hogy „megéri-e kereszténynek lenni?”, a válasz ma sem szólhat máshogyan: nem éri meg. Sőt aki azért vágott bele a Jézus-követésbe, hogy neki az megérje, az a lényeget értette félre. Ez nem üzlet, alku vagy játszma. A Jézus-követés: hűség.

A kereszténység pedig a kevés evangéliumának vallása. Az Úr Krisztushoz hangolt élet ígéretről és hitről szól. A bizalomról. Minden más önbecsapás, önámítás, ügyeskedés. Keskeny az út, de járható. Az út szélén egy kereszt áll, de az út járható. A sír üres, de felfedezhető. Az út vége, ahol az atyai ház áll, sokszor messzinek tűnik, de sosem késő elindulni. Jézus az út. Nem bizonyítékokkal kikövezett út, nem a sokról zeng halleluját, és nem, nem, nem éri meg. De járható. Bizony mondom nektek: járható!

A cikk az Evangélikus Élet magazin 85. évfolyam, 43–44. számában jelent meg 2020. november 8-án.

Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a kiadó oldalán.