Luther Márton 1505 nyarán nagy viharba keveredett és halálfélelmében megfogadta, ha túléli, szerzetes lesz. Valahogy innentől kezd érdekesebbé válni a számunkra az élete, mert így kerül Istenhez egyre közelebb, melynek a szerzetesi lelkiség egy nem elhanyagolható sarokköve lesz. 

Az egyetemi megemlékezésünk első napja nekünk is kapcsolódott kissé a szerzetességhez, mert egy Taizé-estre került sor október 9-én. A Taizére jellemző meditatív elmélyülés segített nekünk a ráhangolódásban.  A könnyen megtanulható énekek kollektív eléneklése a piros textil és a rengeteg kisebb és nagyobb gyertya sugárzásában egyre inkább belénk égette a dalt: „Jézus életem, erőm békém. Jézus társam, örömöm.”  Nagyszerű közösségi élmény volt az esemény és igazi lelki feltöltődés.

Azonban Luther a szerzetesség mellett a katedrát is jól ismerte. 1512-től a bibliai tudományok professzora lesz és az egyetem, és az előadások, valamint a diáksággal való kommunikáció jelentős szerepet tölt be az életében. Még Réz-Nagy Zoltán egyetemi lelkészünk említette egyszer, hogy Luther és az egyetemi élet mennyire összefonódott. Ott élt a diákság között, és rengeteg újonnan ható gondolatát közöttük fejtette ki először. Szerintem ez fantasztikus, és ez is példázza azt, hogy Luther Márton egyáltalán nem szobatudós volt, hanem egy rendkívül művelt teológus, aki nagyon érzékeny lelkipásztori vénával rendelkezett és a gyakorlati, való élet nem kizárólag az íróasztalánál valósult meg.

Az emlékezés két hete alatt számos érdekes előadást hallgathattunk meg. Rosta Gergely A lutheránus kereszténység európai mintái címmel, míg Görföl Tibor Wolfhart Pannenberg – egy lutheránus teológia egyetemes dimenziói elnevezés alatt tartotta meg előadását. Béres Tamás szervezésének köszönhetően lehetőségünk nyílt részt venni a Fishbanks nevű ökoszimulációs játékban, ahol is kipróbálhattuk magunkat egy 21. századi vállalkozóként. A lehetőség kivételes élményt nyújtott és rendkívül tanulságos volt. Érdemes kipróbálni mindenkinek, akinek csak lehetősége nyílik rá. 

Ezenkívül lehetőségünk volt megtekinteni az Evangélikus Országos Múzeumot, és a Nemzeti Múzeum Ige-Idők kiállítását is.  Mindkét tárlat rendkívül igényes és érdekes volt. Akik már unják a reformációról szóló felszínes szólamokat, azoknak érdemes megtekinteniük ezt a két kiállítást, mert rengeteg érdekességgel szolgálhat.

Oktatóink is nagy lelkesedéssel vetették bele magukat az ünnepi hetekbe. Így jöhetett létre a biblikus tanszéki est, és szintén e tanszék szervezésében a Hétköznapi mennyország közös megtekintése. Varga Gyöngyi tanárnő hozta el nekünk ezt a svéd filmdrámát, mely rengeteg katartikus élményt és tartalmas beszélgetést nyújtott a számunkra. A soproni Líceumból ellátogatott közénk Raffai Balázs kémia–hittan szakos tanár, aki a tanítás új perspektíváját tárta elénk. Számos kísérletet végezhettünk el, „vérré” változtathattuk a vizet, vagy éppen tűzoszlopot csinálhattunk. Inspiráló volt és roppant mód fontosnak tartom kiemelni, hogy a tudományos válasz egy-egy történet esetében nem Isten ellen szól, hanem éppen ellenkezőleg, de soha nem szabad elfejtenünk, nem a hogyan a lényeg, hanem a miért.

Megrendezték az egyháztörténeti kutatócsoport előadásait és sor került a Nemzeti Ökumenikus Társaság gyűléséről készült beszámolóra. Lehetőségünk nyílt sportnap keretében felfrissülnünk, ahol futásra, csocsóra, pingpongra és futballra is alkalom nyílt. Összemérhették erőiket a teológus hallgatók a lelkészekkel és egymással is, amelyből a regnáló szolgálattevők jöttek ki végső győztesként. 

Az ünnepi két hét vége felé a Művészeti Egyetem hallgatói látogattak el hozzánk, ötleteikkel és művészi jártasságukkal segítettek abban, hogy megújuljon az egyetemünk, kiemelten a Luther-szobor körüli rész. 

Majd este a zuglói templomban került sor az úgynevezett lutheri istentiszteletre, a reformátor Deutsche Messéje alapján. Luther az istentisztelet megreformálásában egyáltalán nem volt radikális. Minden addigi elemet meghagyott, ami használatban volt, és emellé a gyülekezeti énekszolgálat került előtérbe, az ige és a szentségek kihangsúlyozásával. A szertartás anyanyelven folyt, melynek középpontja a feltámadott Jézus Krisztus volt.

Október 26-án Réz-Nagy Zoltán tartott áhítatot, melyhez segítségül vette Lucas Cranach 1565-ben készült utolsó vacsora képét. Ezen a képen Péter apostol helyét Luther foglalja el és a többi tanítvány helyett is reformátorok, vagy a reformációt elősegítők és a támogató személyek állnak. Majd ezután közösen megemlékeztünk a reformáció elindulásáról és röviden a reformátor életútjáról, majd odakerült a koszorú a Luther-szobor lábához.

Nehéz dolog bármit is írni, mikor az utóbbi hónapokban, hetekben és napokban a reformációt ömlesztve kaptuk a nyakunkba. Luther és Kálvin szerepel mindenütt és mindenhol megemlékezés van, ahol csak lehetséges. Úgy vélem, ez rendjén is van így, megérdemlik őseink és a reformáció is a tiszteletet. 

Ne feledjük azonban azt, amire Luther is felhívja a figyelmünket a 95 tételében megtalálható 62. pontban, és amiből a reformáció is táplálkozik: „Az egyház kincse valójában Isten dicsőségének és kegyelmének szent evangéliuma.”