Manapság, amikor szinte fuldoklunk a szó- és információáradatban, valóban tiszteletre méltó vállalkozás, ha valaki kevés szóval próbál sokat elmondani. Rögtön a könyv címe zseniális tömörséggel ragadja meg a keresztény élet lényegét: Tanítványként az úton. Már a bevezetésben fontos irányadó gondolatokat olvasunk: „A keresztény életet nem könyvekből tanuljuk, hanem a gyakorlatból. […] egy közösség tagjai vagyunk, együtt tanuljuk, hogyan mélyülhet el kapcsolatunk Istennel és egymással. […] növekedni vágyunk, és a Krisztussal való élet lehetséges formáit keressük, hogy az élet és a reménység jeleivé válhassunk a világban.”

Az egyes fejezeteket bibliai igék intonálják, így az első fejezet János evangéliumának fényében tárja fel a tanítványi lét titkát (Jn 1,35–39). A tanítványság egyfajta különleges létállapot: Jézusban, az ő szeretetében való megmaradás. Nem rendszertelen találkozás, hanem folyamatos kapcsolat a Mesterrel, akire megszakítás nélkül hallgatunk, és éberen figyelünk. Olyan iskola, ahol soha sincsen szünet, ahová azért járunk, hogy megváltozzunk, és az is megváltozzék, ahogyan a világot látjuk.

A második fejezet igei forrása Pál szeretethimnusza. Az anglikán teológus felveti a kérdést, hogyan táplálhatjuk és növelhetjük a tanítványi élet három nélkülözhetetlen erényét: a hitet, a reménységet és a szeretetet. Keresztes Szent János 16. századi spanyol szerzetes az emberi elme háromféle működésmódját különböztette meg: a megértést, az emlékezést és az akarást. Ennek nyomán a szerző tömören így vázolja fel a tanítványi élet útjának hármas irányát: a megértéstől a hitig, az emlékezéstől a reménységig, az akarástól a szeretetig kell/kellene eljutnunk.

A hit bizalmi viszony, megtanulunk bízni Valakinek a jelenlétében, aki nem változik, és nem hagy el soha. A remény is egyfajta kötődés, horgony, amely abba a valóságba kapaszkodik, akivel el nem múló kapcsolatban élhetünk. A szeretet viszont csak abban születhet meg, akit szeretnek, aki képes „az élet leheletének”, Isten mindent megelőző szeretetének a befogadására.

A harmadik fejezet a megbocsátás gazdagságát bontja ki, a kenyérhez hasonlítva: „A megbocsátás az egyik legradikálisabb módja annak, ahogyan táplálhatjuk és megerősíthetjük egymásban az emberséget. […] A megbocsátással az élet kenyerét és az igazság kenyerét osztjuk meg egymással […].” A megbocsátást „a jövőt megelőlegező ajándéknak tekintjük, amely felé Isten győzedelmes célja vonz és hív minket”. Mindezt a csodát az úrvacsorai közösségben élhetjük át a legszemélyesebben és a legintenzívebben.

A negyedik fejezet a szent, a szentség fogalmát igyekszik közel hozni a ma emberéhez. Az ószövetségi szemlélettel szemben, amely szerint a szent elsősorban „elkülönítettet” jelent, Rowan Williams azt vallja az Újszövetség fényében: „[…] Jézus belép az emberi természet zűrzavarába és szenvedésébe. Számára a szentség a teljes részvételt jelenti, nem a teljes elkülönülést. […] szent az, aki ott van, ahol a legnehezebb embernek lenni.” Gondoljunk csak – többek között – a passiótörténet drámájára… A szerző szerint a szent ember kitágítja számunkra a világot, és jelenlétükben felismerhetjük, hogy Isten munkálkodik ebben a „szentségtelen” világban is.

Igencsak kényes és aktuális kérdéseket érint az ötödik fejezet, amely a felelős tanítványi utat keresi az adott társadalomban. Csupán egyetlen továbbgondolandó idézet ebből a témakörből, amelyet a könyv borítóján is olvashatunk: „Krisztus tanítványa arra kapott elhívást, hogy a másik embert – különösképp a szükséget szenvedőket – az örök és rendíthetetlen szeretet nézőpontjából lássa.”

Végül az utolsó fejezet a Lélek szerinti élet lehetséges négy dimenzióját vázolja föl. Ezek a következők: önismeret-csendnövekedés-öröm… 

A cikk az Evangélikus Élet magazin 84. évfolyam, 47–48. számában jelent meg 2019. december elsején.

Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a kiadó oldalán.