Egy viszonylag friss kutatás szerint a popzene az elmúlt harminc évben szomorúbb és változatosabb lett. Utóbbi érthető, hisz a könnyűzene folyamatosan fejlődik, az elmúlt három évtized alatt kiszélesedett a paletta. Az előbbiből meg mindenki leszűrheti a saját következtetését, én alapvetően kettőt vontam le belőle.

Egyrészt, hogy a fiatalabb generációk egyre nyíltabban beszélnek az érzéseikről nyilvános platformokon is, sokat fejlődött a pszichológiai betegségekről szóló közbeszéd, és kisebb lett az a stigma, amely azokon az embereken van, akik kezelésen vesznek részt, még ha az útnak csak az elején járunk is. Ez a fajta őszinteség pedig azt is magával hozta, hogy jobbára eltűnőben vannak a rejtélyes, természetfelettinek tűnő popsztárok és azok, akik mindig boldognak és vidámnak látszanak az eladhatóság miatt. Sőt ma a fiataloknak talán könnyebben eladható egy olyan híresség, aki ugyanolyan emberi, és ugyanúgy problémákkal küzd, mint bárki. Ugyanúgy megosztja a hétköznapjait a közösségi médián, mint bárki más. Az internettel látszólag leomlott az a láthatatlan fal, amely elválasztotta a sztárokat a hétköznapi emberektől, és ettől a hírességek újonnan kevésbé mitikusak. Beyoncé az egyik utolsó rejtélyes figura például, viszont legnagyobb sikerét mégis azzal a Lemonade-del aratta, amelyben őszintén beszélt arról, milyen is volt megcsalva lenni, és hogyan jutott túl élete egyik mélypontján.

A cikk teljes terjedelmében és a zenék a Kötőszó blogon érhetők el.