Az Ószövetségben a böjt a legtöbb esetben a tudatos Istenhez fordulás kifejezése és a megtérés, visszatérés, megfordulás egyik jele. Az emberek lemondanak egy időre az élet elementáris alapjairól, az élelemről, a vízről és egyszerűbb kelmébe öltöznek, hogy ezzel is kifejezésre juttassák: a tulajdonképpeni élet alapja maga az Isten. Mielőtt Mózes a Sinai hegyén Istentől megkapta volna a Tízparancsolat tábláit, negyven napon és negyven éjjelen át böjtölt. Nem evett kenyeret és nem ivott vizet (5. Mózes 9,18). A böjtöléssel készült az Istennel való találkozásra, elhatárolódott a mindennapi élettől és tudatosan Isten felé fordult.

De nem csak az isteni találkozások előkészítésekor, hanem szükség idején, fenyegetettségkor vagy gyász során is böjtöltek. De mindig az Isten felé való fordulásról volt szó és azokról a fáradozásokról, hogy újra pozitív Isten-kapcsolatot állítsanak helyre. Dávid király, aki a szeretője férjét megölette, böjtölt, amikor az ettől a szeretőjétől született fia meghalt. Kereste az Istennel való találkozást (2Sámuel 12,16), de ezzel már nem tudta megmenteni a fiát.

Isten ugyan odafordul az olyan emberekhez, mint Mózes, aki megnyílik felé, de nem hagyja magát zsarolni ezekkel a kegyes magatartásmódokkal. Ezt felismerte már Ézsaiás próféta is és utalt arra, hogy nem szabad csodálkozni azon, ha az Isten nem reagál ezekre a külsőséges megnyilvánulásokra (Ézsaiás 58,3). El kell mindenképpen gondolkodnunk azon, hogy az emberek valóban komolyan veszik-e a böjtölést és az Istenhez fordulást.

„Böjt, ami tetszik nekem”

Az élelemről való lemondás, a durva darócruha viselése és a fej hamuval való megszórása, mind-mind a böjtölés nyilvánosságra hozatalának jelei voltak. És ehhez társult még egy keserű arckifejezés is, ami persze arra utal, hogy a böjtöt az ember nem is veszi komolyan.

A böjt sokkal többet jelent ugyanis ennél, hiszen ha az ember élete hátralévő részében jót tesz embertársaival és velük megosztja javait, az sokkal kedvesebb az Isten előtt. (Ézsaiás 58 6f) – állítja Ézsaiás próféta is.

Jézus maga is ellene van a kirakatba tett böjtnek. Máté evangéliumában a 6. fejezetben a 16. verstől így vall erről: „Amikor pedig böjtöltök, ne nézzetek komoran, mint a képmutatók, akik eltorzítják arcukat, hogy lássák az emberek böjtölésüket. Bizony, mondom néktek: megkapják jutalmukat. Amikor pedig te böjtölsz, kend meg a fejedet és mosd meg az arcodat, hogy böjtölésedet ne az emberek lássák, hanem Atyád, aki rejtve van; és Atyád, aki látja, ami titokban történik, megfizet neked.”

Keresztelő Jánossal ellentétben – aki elvonultan a pusztában élt és sáskát meg mézet evett (Mk 1,6) és a közelgő Isten országáról beszélt, Jézus azt hirdette, hogy a mennyek országa már eljött. Ez számára az öröm és az ünneplés alapja volt. Gyakran tanítványaival és más emberekkel együtt evett és ellenségei az evést és ivást gyakran szemére is vetették (Mt 11,19).

A böjt az Istenhez és az emberekhez való viszonyra érvényes

Ennek ellenére Jézus nem utasította el teljesen és alapvetően a böjtöt. A böjt a megfelelő időben és helyes hozzá való állással például segíthet a gonosz szellemek elűzésében (Mk 9,29). És Jézus maga is böjtölt. Miután János megkeresztelte őt a Jordán vizében, a Szentlélek elvitte őt a pusztába. De nem Isten jelnt meg neki ott, hanem maga az ördög, aki megpróbálta őt megkísérteni és Istentől eltántorítani. De Jézus ellenállt neki erősen és az ördögnek fel kellett adnia a harcot. Csak a koncentráció és a böjt végeztével tudta teljesíteni és komolyan venni feladatát vándorprédikátorként.

Jézus ezen tapasztalata is mutatja, hogy a böjt nem feltétlenül vezet direkt módon közelebb Istenhez, gyakran szükséges az, hogy az ember összetűzésbe kerüljön a dolgokkal, amelyek addigi útját lezárták.

Mit közölhetnek velünk ezek a bibliai történetek mai korunkban a böjtölés témájáról?

A komolyan vett böjt keresztényi értelemben nem csak azt jelenti, hogy az ember demonstratív módon lemond bizonyos ételekről vagy magatartásmódokról egy időre, hanem átfogja az egész embert és az Istenhez és a másik emberhez való viszonyulást is.

Csak ezután tudja megtörni a böjt a megszokott hétköznapokat, és tud teret adni a magunkkal, a másik emberrel és az Istennel, de még a kellemetlen dolgokkal való találkozásra is, amelyek talán éppen ezen idő alatt kerülnek látóterünkbe. Aki lemond, és a szokásosról elfordítja fejét, az új irányba nézhet, új orientációt találhat, és szabad teret engedhet az új tapasztalatoknak és a lényeges, fontos dolgoknak.