Egyházunk Reformációi Emlékbizottsága tűzte ki azt a célt, hogy 2017-ig, a reformáció ötszázadik évfordulójáig minden évben rendezzünk egy korálünnepet a bizottság támogatásával. Ennek lényege, hogy minél többen értékes zenét énekeljenek (a reformáció egyik nagy eredménye ugyanis, hogy a gyülekezeti éneket – más néven korált – az istentisztelet szerves részévé tette).

A bevezető orgonamű – Tabajdi Ádám zeneakadémiai hallgató előadásában Robert Schumann C-dúr vázlata – után Szebik Attila székesfehérvári kántor, az egyházmegye zenei megbízottja, a találkozó fő szervezője köszöntötte az egybegyűlteket. Dr. Ecsedi Zsuzsanna budahegyvidéki kántor, a fóti Kántorképző Intézet tudományos munkatársa az – idén harmadik alkalommal megvalósuló – korálünnep létrejöttéről számolt be; majd az énekek előtt szólt azok keletkezéséről, jellemzőiről, a szerzőkről és feldolgozásokról.

A korálok versszakonként változó kíséretében a Lajoskomáromi Fúvószenekar révfúvósai – vezetőjük Decmann Erzsébet –, vonósegyüttes és orgona vett részt.

Az Öröm van nálad (EÉ 364) Giovanni Gastoldi harmonizálásában szólalt meg (ő az eredetileg világi dallam szerzője is). A tempót és a karaktert (a reneszánsz tánc érzetét) a csörgődob adta meg.

Farkas Etelka oroszlányi lelkész a 103. zsoltár imádkozásával vezetett tovább a következő énekre.

Az Áldjad, én lelkem, a dicsőség örök Királyát (EÉ 57) ugyanis a 103. zsoltár parafrázisa. Helmut Walcha barokk stílusra emlékeztető korákantátájában – melyet Szebik Attila vezényelt – úgy szólal meg az ismerős ének, mintha egy ékszert látnánk, ahol a hangszeres anyag a foglalat, a korál pedig a gyémánt.

A Ki dolgát mind az Úrra hagyja (EÉ 331) Georg Neumark szövege és dallama. Az ének első, negyedik és ötödik versszaka – Ecsedi Zsuzsanna vezényletével – Neumark harmonizálásában hangzott el; míg a második strófa Johann Sebastian Bach, a harmadik pedig Felix Mendelssohn Bartholdy zenéjével. Így átélhetővé vált a karakterkülönbség az eredeti táncos, hármas lüktetésű verzió és a kiegyenlített ritmusú, páros metrumú változatok között.

A szervezők ötlete nyomán Farkas Etelka áhítata a Ki dolgát mind az Úrra hagyja énekre épült (ezt nevezik Liedpredigtnek).

Ki dolgát mind az Úrra hagyja, És benne bízik szüntelen,

Azt ő megőrzi és megtartja Sok földi bajban, ínségben.

Aki az Úrban bízva jár, Homokra az nem épít már.

A már szóból kiindulva és visszafelé haladva bontotta ki a lelkész a szöveg üzenetét. Ha akkor már nem, az azt jelenti, hogy eddig homokra építettünk. Mit jelent ez a mindennapokban? Miért teszünk ilyen önsorsrontó dolgot? Mit érzünk megbízható alapnak; mitől tűnik valami stabilnak, más meg ingatagnak? Rá tudjuk-e bízni magunkat valóban teljes bizalommal Istenre?

A biztató igehirdetés után húsvéti ének következett.

A Mind jöjjetek, örvendjetek középkori eredetű kanciót a Gyülekezeti liturgikus könyvnek köszönhetően ismerhettük meg (GyLK 814). Az ének elindította Szebik Attila fantáziáját: többféle feldolgozást írt a versszakokra (rézfúvós előjátékot, vegyes kari, férfikari és női kari verziót is). Az irányítást most Decmann Erzsébet vállalta.

A Mondjatok dicséretet (EÉ 276) régi magyar hálaadó énekre Gárdonyi Zoltán írt nagyszabású feldolgozást. Itt a gyémánt – a korál – foglalata egy szimfóniaszerű orgonaszólam, amelyet Tabajdi Ádám játszott. A művet Milán Zoltánné, az oroszlányi énekkar karnagya vezényelte.

Farkas Etelka a záró imádságban összefoglalta a kórustalálkozó kéréseit, könyörgését, hálaadását.

A Miatyánk és az áldás után még egy esti ének következett hazavezető imádságként.

A Már kihunyt a szép nap fénye (GyLK 794) a reformáció korabeli német korálok gyöngyszeme. Dallama és harmonizálása is Melchior Vulpiustól származik. Szebik Attila vezényletével fokozatosan halkulva szólalt meg az ének négy versszaka, olyan csöndet és békét teremtve a jelenlévők lelkében, hogy a kivonulás teljes csendben ment végbe.

A korálünnepet követően terített asztalok mellett folytatódott az örömteli együttlét, gazdagon megajándékozva a résztvevőket testi javakkal és baráti beszélgetésekkel.