Egy bő héttel ezelőtt még csak a külföldi utakat mondtam le elővigyázatosságból. Úgy éreztem, hogy itt az idő egy kicsit „újratervezni”. Bizonyára sokan élnek meg hasonlót tavasszal, kifogynak a testi készletek, ránk tör a tavaszi fáradtság.

Az adventtől február végéig terjedő időszak nagyon intenzív a gyülekezet életében. Vártam már a böjti heteket, amelyek számomra lecsendesedést, elmélyülést nyújtanak, újratöltik a lelki erőforrásokat.

Mit tapasztaltam magamon? Azt, hogy egy kisebb probléma is oly nagynak bizonyult. A negatív helyzetek, a rosszindulat és nehézkes együttműködés, valamint a körülöttünk folyamatosan egymásnak feszülő indulatok nagyon elkeserítettek. Amit máskor könnyedén tudtam kezelni, most szíven ütött, felháborított és legyengített.

Nem kellett hosszasan keresgélni az okokat.
Nem csoda, hiszen elfelejtettem a legnagyobb erőforrást, az imádságot. A felséges Istenhez kiáltani, Őhozzá fordulni, elpanaszolni bánataimat, kiönteni a szívemet előtte.

A gyenge immunrendszer a betegség előszobája, lelki értelemben is, éppen ezért örülök, hogy a mostani helyzetben a médiumok több vallási műsort sugároznak majd. Fontos, hogy minden fórumon bátorítsuk egymást, emlékeztessünk mindenkit arra, hogy lehet a felséges Istenhez kiáltani, mert ígéretünk van arra, hogy az Úr mellénk áll.

Imádkozzunk többet és gyakrabban! Csak egy sóhaj, csak egy fohász. Ha másra nincs lehetőség, akkor a Miatyánk. Ezek a nehéz napok a külvilág felől is erre ösztönöznek, de lelkünknek is erre van a legnagyobb szüksége azért, hogy a ránk nehezedő teherrel megbírkózzunk.

Hála érte, hogy az ima nemcsak kimondott szó, hanem már megkaptunk a hozzá fűződő ígéretet is - a felséges Isten mellénk áll. Igen. Jézus velünk van a világ végezetéig.