– Olaszország elismert gyermekkórusa, a római St George’s British International School diákkórusa és zenekara Budapesten több koncertet is fog tartani. Honnan jött a kapcsolat, melynek hatására vasárnap a fasori templomban is fellép az együttes?
– A fasori gyülekezetben 2008 adventje óta rendszeresek az angol nyelvű istentiszteletek és bár az érdeklődők összetétele és létszáma nagyon változó ez az alkalom keltette fel az énekkar vezetőinek a figyelmét. A Facebook és az internetes gyülekezeti oldal nyitott „kaput”, személyes szálon pedig a római nemzetközi iskolában oktató magyarországi tanár, Clapp Ágnes játszott fontos szerepet a szervezés elindításában. A találkozás persze akkor sem jöhetne létre, ha dr. Bácskai Károly teológián oktató lelkész kollégánk nem vállalna rendszeresen szolgálatokat a hónap második és negyedik vasárnapján a gyakran csekély létszámú istentiszteleteken, vagy ha az énekkar vezetője nem ragaszkodott volna éppen ahhoz a szemponthoz, hogy az egyházzenei műveket kifejezetten egy templomban, istentiszteleti keretben adják elő.
– Hány fős a Magyarországra érkező együttes és mi a történetük?
– Az érkező csoport hetvenkét diákból és hét felnőtt kísérőből áll, akik Darren Everhart művészeti igazgató irányításával érkeznek Budapestre. Az angol nyelven oktató nemzetközi iskola az egyik legnagyobb múltra visszatekintő ilyen intézmény Rómában nyolcszázötven tanulóval, akik kisiskolás kortól 18 éves korig tanulhatnak – junior és senior szinten. Az iskolát 1958-ban alapították, független alapítvány irányítja, értékrendjét a hagyományos, konzervatív nevelési elvek határozzák meg, a brit magániskolák sajátosságaival: uniformissal, sporttal, ének és zenekari lehetőséggel, bentlakási lehetőséggel és sokszínű kulturális közösséggel, nyitottsággal. Az iskola ének- és kamaraegyüttesében nyolcvanöt aktív diák van, rendszeresen adnak Rómában koncertet, például abban az amerikai episzkopális templomban, amely Róma legelső protestáns temploma, a St Paul's Within the Walls. A diákegyüttesek évente indulnak turnéra klasszikus és kortárszenei feldolgozásokkal, az elmúlt néhány évben az osztrák fővárost vették célba. Bécs után most Budapesten adnak koncertet két világi helyszínen, a belvárosi Aranytíz Kultúrházban most szombaton este, illetve a terézvárosi Eötvös10-ben hétfőn este 7 órától.
– A fasori koncert különlegessége, hogy istentisztelethez kapcsolódik. Hogyan képzeljük el az ingyenes alkalmat?
– Én nem is nevezném koncertnek, mert megtévesztő lenne. Hagyományos úrvacsorai istentisztelet keretében szólalnak meg egyházzenei művek a liturgia megfelelő helyén, sajátos funkciójuknak megfelelően. Aki eljön tehát, egy színes istentisztelet résztvevője lesz sok szép énekkari művel gazdagítva.
Az ingyenesség evidencia, hiszen minden istentisztelet nyitott, ám egy ilyen helyzetben, amikor tág körben igyekeztünk meghirdetni az alkalmat külön ki akartuk hangsúlyozni, ez itt nem egy belépős templomi koncert. „All welcome, entry free” – ezt a táblát minden istentiszteletnél ki lehetne függeszteni. Persze az önkéntes felajánlásokat most is szívesen fogadjuk. A gyülekezet azzal is készül, hogy az angol és a magyar istentisztelethez kapcsolódóan egyszerű szeretetvendégségre, kávézásra invitál, mint mindig a hónap második vasárnapján. Ehhez a helyet a szomszédos gimnázium biztosítja.
– Az együttes karnagya, Darren Everhart maga is zeneszerző. Milyen művek lesznek hallhatók az angol és a magyar nyelvű istentiszteleten?
– Mindkét istentiszteleten hagyományos istentiszteleti tételek szólalnak meg – Gloria, Sanctus, Agnus Dei – valamint egy-egy Mozart és Howard Goodall mű.
– A Budapest-Fasori Evangélikus Egyházközség életében egyáltalán nem szokatlan a zenei élet, hiszen jazz-istentiszteletek és rendszeres, a gyülekezeti házban tartott zenei programok is vannak...
– A rendszeresen megszólaló igényes egyházzene jellemző a gyülekezet életére, olyan elődök, mint Peskó Zoltán, Gáncs Aladár nyomán több évtizede Gálos Miklós orgonista-kántor szolgálatával. Az idei év különösen is hangsúlyos, hiszen templomunk 110 éves jubileumát ünnepeljük októberben. Az Ars Sacra városmissziós indíttatású őszi progjamjaira már most készülünk. Gyülekezeti termünkben, mely a közelmúltban megújult az Inventio con Spirito című kamarazenei sorozat legközelebbi estjére február 17-én este 7 órakor kerül sor. Most gyülekezeti tagunk, Kertész Rita zongorista-művésztanár szervezésében mint visszatérő előadó érkezik Skóciából Fenyő Gusztáv zongoraművész és partnere Kállay Ágnes csellóművész, akik Beethoven szonátáiból válogatnak. Szeretettel hívunk minden érdeklődőt most vasárnapi különlegesen szépnek ígérkező istentiszteleteinkre és a közeli kamarazenei estre, melyen a zenei területen is képzett fasori kollégám, Pelikán András lelkész lesz a házigazda.