Többen tartottak a közös kirándulástól, mert tudták, hogy ha az egyházmegye szervez alkalmat, akkor nagy mélységeket és magasságokat tapasztalhatunk meg. Akik eljöttek, nem is csalódtak, hisz áthágtunk a Nyugati Kárpátokon, mégpedig ott, ahol a király. Sőt nem csak áthágtunk, hanem meg is álltunk rövid időre ezen a magaslaton – a Király-hágón –, amely az egykori Erdélyország és Magyarország határát jelentette. A nagy mélységet a tordai sóbánya legalsó szintjének bányatava adta. No, de időrendi sorrendben: miután a kiterjedt földrajzi területen fekvő egyházmegyénk minden utazó tagját felvettük a különjáratú autóbuszunkra, meg sem álltunk Kolozsvárig.

Ott már várt bennünket Móricz József, torockói ökogazda, aki helybeliként segített a szálláshely, az étkezés és a program szervezésében.

A kolozsvári Szent Mihály-templom Erdély második legnagyobb alapterületű temploma, amely Kolozsvár főterén, a hajdani Nagypiacon áll. Mellette Mátyás király hatalmas lovas szobra. Ha valaki megáll a szobor mellett és függőleges tengelye körül fokonként elfordul, a magyar történelem egy-egy időpontjának híres emberéhez köthető lakó-, vagy középületet lát. Ezek közül talán legkiemelkedőbb, a legnépszerűbb királyunknak, Hunyadi Mátyásnak a szülőháza. Ezekről is, de a Házsongárdi temetőről, a helyi evangélikus egyházközség életéről, a Református, Evangélikus és Unitárius Teológiáról, és a Farkas utcai református templomról Kovács László Attila – hosszú ideig Kolozsváron szolgáló – nyíregyházi igazgató-lelkész tartott színes bemutató előadást.

A családos kirándulás apró népe, a családok gyermekei tisztességesen bírták a kicsit megerőltető menetet. Szép időben, ragyogó napsütésben csodálhattuk meg a több mint 300 ezer lakosú település legérdekesebb részeit.

Vacsorát és szállást Torockón a Székelykő lábánál kaptunk, az erdélyi vendégszeretetnek megfelelően. A napot közös elcsendesedéssel, áhítattal zártuk. Ezek a napkezdő és -záró áhítatok keretezték a közösségépítő kirándulásunk napjait.

Szerdán kora reggel Herpay Gáborral egy krízishelyzetet szimuláltunk, hogy a csoportkohéziót le tudjuk mérni. A csoport kiválóan helytállt, és a napi programot is csak egy kicsit kellett karcsúsítani. Ellentételezte ezt a csúszást, hogy Torockó település így több időt kapott tőlünk.

Torockó az egyik legszebbnek tartott erdélyi település. Volt lehetőségünk megcsodálni gazdag népviseletét, hímzéseit és bútorfestészetét, valamint az 1870-es évek tűzvészei után épült szász stílusú „fehér házait”. A helybeliek vendégszeretete, a természet közeli ember közvetlensége és őszintesége azt a hiányt erősítette fel bennünk, ami a felgyorsult világunkban leginkább tapasztalható.

A falu mellett van az 1130 méter magas, Erdély egyik legjellegzetesebb sziklatömbje, a néphit szerint emberalakot megmintázó Székelykő, csodálatos természeti környezetet adva a falunak. Ezek összessége olyan hangulatot adott, amely mindannyiunk szívét magával ragadta.

Torda egyháztörténeti jelentősége az az országgyűlés, ahol a vallásszabadságot először fogalmazták meg Európában. Erről tartott elemző előadást Réz-Nagy Zoltán debreceni lelkész. A település iparához, geológiájához tartozik az a sóbánya, amelyet most már turisztikai látogatóközponttal egészítettek ki, és magas színvonalon tudják fogadni a népes vendégsereget. Impozáns látvány a 112 méter mély tárna felülnézetben és alulnézetben is.

A reggeli áhítat igéje 5Móz 10,12 volt: az Urat féld és szolgáld teljes lényedből. A bánya mélyében, de a Székelykő tövében sem volt nehéz átélni Istenünk hatalmas voltát és a mi kicsinységünket, töredékes valónkat. S reménység szerint mindannyiunk szívében világos volt, hogy életünk csak az Ő kezében van biztonságban, és a neki való szolgálatban teljesedhet ki az egyéni és közösségi életünk.

Ugyan az esti magyar–portugál meccset csak részleteiben láthattuk – mivel a civilizációtól kicsit elhúzódva töltöttük ezt a néhány napot –, a siker öröme és a hálaadás nem volt részleges.

Természetesen a környék másik földrajzi, geológiai érdekességét sem hagyhattuk ki, így a Tordai-hasadékon való átkelés is a programjaink közé került. Magam már többször járhattam itt, de ez volt az első alkalom, hogy a felségemmel együtt mentünk át a túloldalra. A hasadék nyomasztó, szűk, sziklás folyosója végén csodálatos megélni az ott elterülő, napsütésben fürdő, sík legelő látványát.

Az átkelésben megéltek hasonlítanak az emberi élethez, útközben sok nehézség akadt, sokszor rászorultunk mások segítségére, és sokszor segítettük a másikat, néha biztatni, bátorítani kellett egymást, míg eljutottunk a célig. Földi vándorlásunk során, és a végén – lelki értelemben – valami hasonló vár az Úr megváltottjaira!