Emléktábla került a volt Evangélikus Teológiai Akadémia épületére

Emléktábla került a volt Evangélikus Teológiai Akadémia épületére

Share this content.

Szöveg és fotó: Galambos Ádám
Budapest – 2014. szeptember 20-án a budapesti Lendvay utcai épület Dózsa György utcai homlokzatán felavatták azt az emléktáblát, mely hirdeti: ebben az épületben működött egykor az Evangélikus Teológiai Akadémia.

A Lendvay utca 28-as számú épület története bepillantást enged az elmúlt évszázadba, hiszen az egykori Groedel-palota, mely a 19. század végén szecessziós stílusban épült, 1919-ben a román hadsereg tábornokainak szállása lett, majd 1952 és 1962 között az evangélikus teológus képzésnek adott otthont, míg 1962-től ugyanez az épület az Állami Egyházügyi Hivatal székhelye, azaz a kommunista vallásüldözés központja lett. A rendszerváltozás után a terézvárosi palota a Fidesz székháza lett, amelyet a párt később eladott, majd visszavásárolt, így jelenleg is a polgári párt a tulajdonosa.

Az akkori nevén Evangélikus Teológiai Akadémia – ma Evangélikus Hittudományi Egyetem – és a Magyar Népköztársaság kormánya között 1950. augusztus 30-án kelt egyezmény értelmében az Erzsébet Tudományegyetem szervezetéről leválasztásra került az evangélikus lelkészképzés. Ezt megerősítette az 1950. évi 23. számú törvényerejű rendelet is, amelyben az állam az akadémiának egy évre bérbe adta a soproni fakultás épületét és egyben kötelezte, hogy a határ közelsége miatt Sopronból költözzön el.

1951 őszén Budapesten a Fasori Evangélikus Gimnázium egyik szárnyában kezdte el tanévét az akadémia, míg a hallgatók a város másik részén, Budán, a hűvösvölgyi Fébé Diakonissza Egyesület Anyaházának egykori épületében nyertek elhelyezést. A fasori épületet két év múlva - politikai döntés miatt - el kellett az akadémiának hagynia. Az állam ekkor a Lendvay utcai épületet jelölte ki. Itt 1962-ig folyhatott az evangélikus teológus képzés, majd az akadémiának az Üllői út 24-es számú épületben – ma egyházunk Országos Irodája működik itt – kellett költöznie, míg a Lendvay utcai ház az Állami Egyházügyi Hivatal székháza lett. Az egyetem 1974-ben költözött jelenleg is használt épületébe, a zuglói Lőcsei útra.

A volt diákok és az Evangélikus Hittudományi Egyetem oktatói és hallgatói erre, a Lendvay utcában eltöltött egy évtizedre emlékeztek, amikor emléktáblát helyeztek el az épületen. Reuss András egykori itt tanuló diák, az Evangélikus Hittudományi Egyetem emeritus professzora az épület történtetét ismertette a jelenlévőknek.

Szebik Imre nyugalmazott evangélikus püspök igei szolgálatával, valamint visszaemlékezésével hívta fel a figyelmet arra, hogy a lelkészképzés ebben az épületben olyan oktatókkal és hallgatókkal valósult meg, akik a kor egyházellenességével szembemenve képviselni tudták hitüket. Az emléktáblát Kutyej Pál evangélikus lelkész, egykori hallgató avatta fel.

Az emléktábla szövege:
„Isten igéje mindig megmarad
Itt működött az Evangélikus Teológiai Akadémia 1952 és 1962 között.
Professzoraira is emlékezve állíttatták az egykori hallgatók – 2014”

Az avató ünnepséget követően az épületen belül fogadással folytatódott az ünnepség, melyen az Evangélikus Hittudományi Egyetem énekkara is szolgált. Házigazdaként Kubatov Gábor, a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség országos pártigazgatója köszöntötte a jelenlévőket, aki hangsúlyozta: „Az itt tanult és tanított evangélikus lelkészek példaképeink lehetnek, hiszen egy olyan korszakban álltak ki és képviseltek igaz ügyet, melyben mind a politikai rendszer és mind mindennemű tényező ellenük volt. Ők mégis helytálltak és ezáltal megerősítették munkájukkal, szolgálatukkal a társadalmat.”

Szabó Lajos rektor köszöntőjében kiemelte: „Ez a korszak nemcsak a társadalomnak, hanem az egyháznak is nagy próbája volt, viszont éppen egyházunk is mutatja, hogy meg tudott maradni az a folytonosság, mely az evangélium szolgálatában állók képzését jelenti. Ezért is büszkék vagyunk elődeinkre, akik képesek voltak minden körülmények között kiállni, és képviselni az evangélium üzenetét.”

A Lendvay utcai épület Dózsa György úti homlokzatán így már két emléktábla található. Az egyik a kommunista vallásüldözés áldozataira emlékezik, míg a másik – mostantól – hirdeti, hogy a vallásüldözés idején is voltak professzorok és hallgatók, akik az üldözött egyházban is vállalták a szolgálatot.

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!