Igénk, melyből a központi gondolat fakad, ismét Péter első leveléből szólal meg, mint a múlt héten. Különleges ponton hordoz számunkra üzenetet. A vízkereszti időszak utolsó vasárnapja van. Jövő héten már hetvenedvasárnapot írunk. Hetvennapnyira leszünk húsvéttól. Ez azt jelenti, hogy a mai nappal elkezdjük lezárni a karácsonyi ünnepkört, hogy aztán jövő vasárnap beléphessünk a húsvéti ünnepkörbe. Vízkereszt gondolatát hordozzuk így még most, mely a megjelenést, megmutatkozást jelenti. Azt, hogy Jézus megmutatta, megmutatja magát nekünk.

Innen érthetjük meg Péter írását is igeszakaszunkban. Arról beszél a levél címzettjeinek, hogy sok-sok évszázadon keresztül keresték és kutatták a próféták azt, ami nekik megadatott. Ez két dolgot jelent. Egyfelől az időt, hogy mikor fog eljönni a Messiás. Másfelől az üdvösséget, melyet elhoz. Vagyis hogy milyen változást, milyen kegyelmet, segítséget, a bűnökből és más terhektől való megmentést fog hozni. Ezek a próféták azt a kijelentést kapták, hogy ők csak hordozzák az üzenetet, de nem a maguk idejéről szólnak. Így is lett. Valóban sok száz év várakozás kellett.

Péter tudja, hogy a levelét olvasók nehéz helyzetben vannak. Jézus követői lettek egy pogány környezetben. Maroknyi kisebbség, akik a csúfolódók és minden gátlás nélkül élők között szenvednek. Sőt! Már üldözik is őket. Nem keni el a problémáikat Péter, hanem egy más nézőpontból táplálja őket, hogy erőt találjanak a saját szenvedéseikben. Arra mutat rá nekik, hogy ők abban az időben élnek, melyben sok száz éven keresztül milliónyi ember akart élni. Eljött az üdvösség. Eljött a kezdete az életet formáló változásnak és az élet megmentésének mindenféle értelemben. De ez persze nem jelenti azt, hogy könnyű lenne innentől az élet. Azonban választhatnak, hogy mit tartanak a szemük előtt.

Péter és kortársainak szavaiból az derül ki, hogy úgy lehettek, mint a friss házasságnál a pár, akik azt gondolják, hogy „eddig volt nehéz, egymás nélkül, de most, hogy eljött ez az ünnepélyes pillanat, már túl vagyunk a nehezén. Ami gond meg jön, azzal megbirkózunk, mert erős a szerelmünk.” Így lehettek a Péter korában élők is. Azt gondolták, hogy ha rátaláltak Jézusra, innentől már minden sokkal könnyebb lesz. De ahogyan a házasságban felszáll a rózsaszín köd, a Jézusba való beleszeretésnek sem tart ki sokkal tovább az első lángja. De ez nem az érzés gyengeségéről szól.

Mind a szerelemnek, mind az istenkapcsolatnak megvannak a maga fázisai. Nem marad egysíkú. Nem olyan, hogy „elértem idáig, és itt maradok”. Sokkal inkább állandóan változó, lüktető kapcsolat, mely mivel élő, ezért változó is.

Ebben a néhány igeversben, amelyről az alapigénk szól, azok az állandóan visszatérő kifejezések, hogy „keresni” és „kutatni”. Megannyiszor ismételgeti Péter. Keresni és kutatni. Ahogyan a próféták kerestek és kutattak, ők is keressenek és kutassanak a saját életükben. Mi erre azt mondjuk most, hogy életben tartani a tüzet.

A tűz kiválóan írja le a szerelmet. Valószínűleg éppen emiatt erednek innen az ezt leíró szavaink is. Megvan-e a szikra köztük, szerelemre lobbanni, valami izzik köztük, nagy lánggal égő szerelem, már csak parázs maradt belőle, és így tovább. Életben tartani a tüzet. Azt mondtam az elején, hogy ebben lehet biztosítékot találni. Ez viszont nagyon-nagyon munkás dolog, melyben tényleg kell keresni és kutatni. Kitartani.

Mert mit is jelent a tűz életben tartása? Hát nem csak annyit, hogy piszkálgatom a piszkavassal a tüzet. Sőt, nem csak annyit, hogy teszek rá még fát. Aki nem csak látványlángokat, tűznek látszó tárgyakat akar nézegetni a kandallójában, annak megannyi feladata van. Fát kell vágnia, behordania, előkészítenie, gyújtósról is gondoskodni, mindenféle fázisban összetakarítania a munka után, ellenőriztetni a kályháját, rendben tartani azt, és sorolhatnánk tovább napestig a különböző részfeladatokat. A tűz életben tartása a kályhában egy nagyon hosszú folyamat. Aki fával tüzel, az tudja, hogy gyakorlatilag egész éven át tartó folyamat. És hogy megéri-e? Egyesek szerint nem. De valamiért ők is hatalmas élvezettel rohannak a cserépkályhámhoz, és ismerik el, hogy ennek a melege nem fogható a modern, kényelmesen működő fűtőtestekéhez...

Életben tartani a tüzet. Ebben lehet keresni és kutatni a házasság biztosítékát. Vagyis állandóan megdolgozni érte. Hogy fáradságos? Igen. És megéri-e? Erre mindenkinek magának kell válaszolnia. De elárulom, hogy ez is olyan, mint 12 hónapon keresztül dolgozni a hidegben való fával fűtésért. Aki rendszeresen belepakolja a munkáját, az kevesebb fáradsággal is többet ér el, mint aki csak hébe-hóba kap észbe. Vagyis aki gyakran, mondhatni állandóan dolgozik a házasságáért, annak mégis kevesebb erőfeszítést kell tennie annál, mint aki csak hébe-hóba erőlködik, de akkor nagyon.

No, most nézzük, hogy hogyan fűzi ez fel számunkra a péteri sorokat! Hogyan kapcsolódik az istenkapcsolatunkhoz?

A legtöbb embernek, de talán mindenkinek volt már felemelő istentapasztalása az életében. Amikor azt érezte, hogy nagyon szereti őt Isten, és ő is nagyon szereti Istent. Elkezdett lobogni benne a láng. De aztán egyre kevésbé lobogott. Ebből arra a következtetésre jutott, mint a házassági kudarcában szenvedő, aki bár azt gondolta, hogy élete szerelméhez ment hozzá, már úgy látja, hogy akkor ebben a kapcsolatban mégsem volt annyi. Aki az Isten felé érzett lángolás után erre a következtetésre jut, az Istent kezdi el ezért minősíteni. Így jut el a hinduizmushoz, a buddhizmushoz, a taoizmushoz vagy bármi máshoz. Mert ha az Istenben csalódott, akkor máshol keresi ugyanazt a lángot.

Az istenkapcsolat dinamikája azonban olyan, hogy mindig eljön az a pont, amikor már nem lobog úgy, mint egykor. Ez azonban nem minősíti Istent, de nem minősít bennünket sem! Természetes folyamat. De a mi kezünkben van az, hogy életben akarjuk-e tartani a tüzet. Isten sokszor elmondta már magáról, hogy ő rejtőzködő Isten. Nem azért, hogy bennünket szívasson, hanem így látja jónak. Ő azt szeretné, amit Péter ír, hogy keressünk és kutassunk utána. Ha kialudt a tűz, akkor is az történik, hogy mi csak megadhatjuk a körülményeket, de a szikra nem tőlünk függ. Ugyanígy van Istennel is. Azzal, hogy keressük és kutatjuk őt, mi csak lehetőségeket teremtünk. A szikrát, a lángolást ő adja.

Életben tartani a tüzet. Erről gondolkodtunk ma. Mi szeretnénk, ha a házasság és az istenkapcsolat is egyszerűbb lenne. De az élet abban van elrejtve, ha életben tartjuk a tüzet. Ha nem spóroljuk meg az állandó munkát érte. Ha a kapcsolat nyarán sem restellünk dolgozni érte, amikor látszólag minden rendben van. Minden lehetséges az istenkapcsolatunkban ahhoz, hogy élő és eleven legyen. De nekünk kell keresnünk és kutatnunk benne. Egy kapcsolat mindig mind a két félen múlik. Isten most ismét lépett ezzel egyet felénk. A kérdés, hogy mi hogyan válaszolunk rá. Életben tartjuk-e a tüzet? Vagy megteremtjük-e a lehetőségeket, hogy a hideg hamu után is fellobbanhasson? Ámen.