Több mint ezer gyermeket fogadtak örökbe 2017-ben Magyarországon, és több mint háromszázzal nőtt azoknak a családoknak is a száma, akik szívesen vállalnának eddig gyermekotthonban élő gyereket, vagy fogadnának örökbe olyan újszülöttet, akiről a szülő lemondott. (KSH)

Hogyan indultatok el az örökbefogadási folyamaton?

Petra: A kezdettől fogva szerettünk volna gyereket, és teljesen biztosak voltunk benne, hogy az esküvőnk után rögtön szülők is leszünk. Azonban ez nem így lett. Egy idő után elkezdtünk beszélgetni a lehetőségeinkről, én pedig felvetettem az örökbefogadás lehetőségét. A férjem, Csaba elsőre meglepődött, de aztán szépen lassan ő is elfogadta ezt a lehetőséget. Először bejelentkeztünk a TEGYESZ-hez (Területi Gyermekvédelmi Szervezet), ahol volt egy beszélgetés a területi ügyintézővel, és elvégeztek egy pszichológiai vizsgálatot, illetve el kellett mennünk egy tanfolyamra. Mindez azért volt jó, mert ezen beszélgetések alatt is érlelődik benned, hogy mit szeretnél, és mindig van visszaút. Mindenkinek az az érdeke, hogy a szülő akarja azt a kisbabát, és örüljön neki, semmire sem kényszerítenek, annak ellenére, hogy már elkezdtük a tanfolyamot. Tehát attól még, hogy bejelentkeztél, még nem köteleződtél el.

Bennetek volt olyan pont a folyamat alatt, amikor kételkedtetek abban, hogy végig akarjátok-e csinálni?

Petra: Szerintem mindenkiben rengeteg félelem van. Az ijesztő oldala az, hogy a gyermek nem vér szerinti, teljesen más a genetikája, nem tudod, hogy kire fog hasonlítani, milyen betegségeket örököl… stb. Az is szomorúnak tűnt számomra kicsit, hogy úgy gondoltam, majd nem hasonlít a gyermekkori önmagunkra. Vicces módon nem így történt, ha megnézzük, akkor Dani például hasonlít Csabára, a kicsi meg az én tesómra. 

A cikk itt folytatódik.