Kárnyáczki Eszter: Süti a mélyhűtőben…

Amikor kisgyermek voltam, az akkori gyóni evangélikus lelkész hittanórát tartott az óvodában, ami nagyon megtetszett nekem. Családom egyáltalán nem volt vallásos, előtte templomban sosem jártam, mégis az első hittanfoglalkozás után édesanyám elé álltam, és kijelentettem: „Én evangélikus hittanra fogok járni.” Ennek már huszonkét éve, és most újra a hittanos foglalkozáson lehetek, de most már nem az ismeretlen történetek és énekek varázsolnak el, hanem a gyerekek, szituációk és módszerek, amelyeket megfigyelhetek és begyakorolhatok. Öt év egyetemi teológiai tanulmány és egy év németországi ösztöndíj után egy teljesen új és teljesen más szituációba kerültem: lelkészjelölt lettem. Most már nem a teológia szürke kerítésén belül, védett környezetben, megszokott helyzetekben kell teljesítenem. Új helyre költöztem, új embereket ismerek meg. A hévízgyörki evangélikus gyülekezet már a kezdetektől szeretettel fordult felém. A gyülekezet ismerős tagjaként kezelnek, és minden szempontból gondoskodnak rólam – és itt válik nagyon hasznossá a mélyhűtő, ugyanis a szeretet és gondoskodás süteményben is mérhető. Amit már nem győztem megenni, azt elraktároztam az ínségesebb napokra. Bár úgy gondolom, itt nem lesznek ínséges napok, ugyanis Lindákné János Zsuzsa mentorságával egy új család tagja is lettem. Egy olyan családé, ahol már a hetedik hatodéves lehetek, és ahol otthon érezhetem magam, ahol van lehetőség beszélgetni, nevetni, együtt lenni. Úgy gondolom, hogy ebből a kapcsolatból mindannyian épülünk és tanulunk. Lindák Levente, a család nagy fia ezt így fogalmazta meg: „Én szeretem, ha hatodéves jön hozzánk, mert van kivel beszélgetni, nevetni, játszani. Boldog vagyok, hogy van lakója az új háznak. Szomorú lesz a szívem, ha a hatodéves, akivel olyan jóban voltam, elmegy.” Én sem mondhatok mást: szeretek hatodéves lenni, mert itt kipróbálhatok mindent, amit eddig a szakirodalmakban olvastam és az egyetemi elő- adásokon hallottam. Örülök, hogy itt is tudok kivel beszélgetni, nevetni, játszani. Boldog vagyok, hogy itt lakhatok, és már most szomorú a szívem, hogy egyszer majd el kell mennem.  

Hajduch-Szmola Patrik: Luther-kabátra várva

A „mindjárt lelkész”, azaz a hatodéves teológusok életéről korábban már ennek az újságnak a hasábjain is olvastam. Amikor még csak úton voltam a gyakorlati év felé, kíváncsi voltam arra, hogy vajon én is az elődeimhez hasonlóan fogom-e megélni ezt az átmeneti állapotot. Merthogy mindenki csak egy évig hatod- éves (eltekintve a csekély számú kivételtől). E sorokat írva rájöttem: minden bizonnyal átélem az ilyenkor menetrendszerű lelki folyamatokat, örömöket és kríziseket, amelyekről az azóta már lelkésszé érett barátaim írtak. Alig olvastam azonban arról, hogy valaki várva várja a Luther-kabátját. Merthogy velem ez történik. A tisztelt Olvasó engedje meg, hogy így fogalmazzak: folyton a Luther-kabáton jár az eszem. Tudtam, hogy ez lesz, ismerem magam, de hogy ennyire intenzíven foglalkoztasson az evangélikus lelkész liturgikus öltözete, azt aligha gondoltam. Mert bizton állíthatom, hogy ami- óta hatodéves vagyok, állandóan a sujtásokat, gombokat és a bársonyokat figyelem. Rendületlen lelkesedésem eredményeként meg tudom különböztetni a bajor, a württembergi és a hannoveri stílusú német Luther-kabátokat. Elmentem egy egyházi szabóhoz, aki lelkesen mesélt nekem a régi papi ruhák szabásáról, és megmutatta, hogy milyen anyagból készíti őket. Ezen túlmenően a nyugat-európai és hazai Mózes-táblák tekintetében is hasonló tájékozottságra tettem szert. Olyan érdekes dolgok ezek! Mert miről is szól mindez? Nem arról, hogy szép ruhát kapunk! Engem nem önmagában a sujtások érdekelnek, hanem ami mögöttük van. Az foglalkoztat, hogy egy olyan öltözetet vehetünk magunkra, amely teológuslétünk céljának a szimbóluma. Isten elhívásának jelképe ez a gyönyörű fekete talár. Luther nyomán emellett a tudósteológusismertető- jele is, ami nekem a tudomány hittől való elválaszthatatlanságát is jelenti. Isten elhívása ezért számomra most ezekben a külső jegyekben kezd kézzelfoghatóvá válni. Milyen a hatodév? – szokták kérdezni. Amolyan Luther-kabát-illatú – válaszolom. Bársonygalléros, sujtásos. E hasábokon szeretném megígérni az egyházamnak: szeretni fogom a Luther-kabátomat.