Az előző évekhez hasonlóan négy korosztályban jelentkezhettek a csapatok. Az 1–2. osztály tíz igeszakaszt, a 3–4. tizenhat, az 5–6. húsz, és a 7–8. osztály tanulói huszonhét bibliai textust tanulmányoztak.
A gyerekek a felkészítő tanárokkal és lelkészekkel való megbeszélés és közös tanulás során mélyedtek el a szövegekben. Nem maradt el az otthoni készülés sem, a kisebbeknek szüleik is segítettek. A gyülekezetek és az egyházi iskolák csapatai közösen versenyeztek az előző évek menetétől eltérően.
Tíz csapat, negyven izgatott kicsi és nagy, felkészítőik, szervezők, segítők gyűltek össze szombat reggel. Az áhítat után kezdődhetett a verseny. Öt teremben különböző feladatokkal várták a csapatokat: keresztrejtvény, ki mondta kinek, igaz vagy hamis, hiányos mondatok, számolásos feladat, és még sok-sok elgondolkodtató feladvány.
Ezután mindenkinek egy szoborcsoportot kellett bemutatnia egy szabadon választott jelenet alapján, természetesen Lukács evangéliumából. Nem csak agytorna volt ezen a napon, a testedzés sem maradhatott el. Az utolsó feladatban a gyorsaság is számított, versenyt futott a csapatok egy-egy tagja. Sajnos, valakinek ezen a feladaton múlott a továbbjutása.


Magyarországi Evangélikus Egyház
A MEE Facebook oldala
A MEE Twitter oldala
A MEE Youtube oldala
A MEE Linkedin oldala