Anna, a Nemzeti Múzeum időszaki kiállításának fiktív székely nőalakja meglehetősen szerencsétlenül járt, teherbe esett, a családja kitagadta. Ebből a történetből már érezhetjük a baljós végkifejletet, mely végül nem is lett annyira baljós, de erről majd később.

Már megszoktam és megszerettem, hogy egy könyv, egy színdarab vagy éppen egy múzeumi kiállítás tanítani szeretne valamire. Sosem habozom, álljunk a lecke elébe! Az életünkben is legtöbbször irányok, utak közül választhatunk, ha kicsit már rutinosabb versenyzők vagyunk, tudjuk, nincsen kifejezetten jó vagy rossz út. A csak fekete-fehér gondolkodásban sosem hittem, hozzon akármit a sors, odáig nem süllyedek, hogy ne lássam meg a pirosat, a kéket, a pinket, vagyis az élet összes árnyalatát, ezért is fontos Anna „sorsait” nem csupán fekete-fehér szemüvegen keresztül nézni.  

Anna kapcsán két lehetséges utat vázolnak számunkra a Nemzeti Múzeumban: Terhes lesz, nem megy férjhez, elveteti a gyermeket, teszi mindezt azért, mert nem vállalja méltatlan körülmények között a „családalapítást” (melyet azért teszek idézőjelbe, mert a fiktív asszony esetében az igazi apuka a fogantatást leszámítva nem kap szerepet). Annánk tehát cselédsorba kerül, nem fél a kemény munkától, barátkozik a kolleginákkal, igyekszik kihozni a maximumot sorsából és döntéséből. Olyan maximumot, melyből érdemes tanulnunk, nekünk, akik jó sorban élünk hozzá képest. A „bocsásd meg a mi bűneinket” gyakran elhangzik, de Anna nem kesereg.

Tovább a KötőSzó blogra.