Száraz, kietlen völgyön halad át. A kép hátterében egy hegy húzódik, tetején egy várral, melyet egyes szakirodalmak „az erény váraként” határoznak meg. A Lovag egyenesen oda tart. Nem akar megfordulni a szemlátomást kellemetlen társaság ellenére sem. Ez a megadás, a töretlen „előre” ebben a menetelésben az igazán hősies. A kép szemlélője számára azt sugallja: a várba egyedül a Lovag hivatalos. A kísér(t)ők mégsem tágítanak...

Hogy ki, hol, mikor ül azon a lovon, voltaképp mindegy. A lényeg, hogy bárhol, bármikor legyen úton az ember, a Halál és az Ördög útitársául szegődik. Merthogy egyiknek sincs jobb dolga. Illetve mondhatjuk: ez az „ő” dolguk. Kísérteni, megfélemlíteni, kétségbe ejteni az embert.

Elgondolkodtató, hogy a képen megjelenő két kísérő alak – az Ördög és a Halál – voltaképp mennyire hasonlítanak egymásra. A „bűnbe vivő” és a „halálba taszító” a keresztyén tanítás szerint – mely a halált nem személyesíti meg – egymással szoros kapcsolatban álló kifejezések, hisz a bűn zsoldja a halál. Az Ördög ebből következően egylényegű a Halállal, kettejük működése között csak időbeli eltolódás van: az Ördög vagy más néven Sátán földi utunk során kísért, és egyre csak arra biztat, térjünk le az útról. Az út végén pedig – akármilyen erényes életet élt is az ember – a Halál vagy mitologikus néven a Kaszás várja.

A keresztyén tanítás szerint azonban a halállal az élet, az út nem ér véget. Az isteni kegyelem Jézus Krisztus által még életében megigazítja és megváltja a bűnös embert, a halál fullánkja így hatástalanná válik – ez a kegyelem és ígéret adhat erőt útközben a kísértőkkel és kísértésekkel szemben.

Ha figyelmünket a Lovag alakjára irányítjuk, megállapíthatjuk, láthatólag ő áll nyerésre. A középkorban oly nagy becsben tartott lovagi erényeket már bizonyára kigyöngyözte magából. A legfőbb erények a bölcsesség, az igazságosság, a bátorság és a mértéktartás. A Lovag komoly arca és higgadtsága szorongattatott helyzetében bölcsességre, hogy nem küzd fegyverével, igazságosságra vall. Bátorságról és tartásról tanúskodik, ahogy higgadtan és határozottan vezeti lovát. Nem egy hajszolt, üldözött utas, nem vágtat senki elől, nem siet sehova, lépésben halad – nem akar túl lenni az úton, hanem teljes lényével jelen van.

Dürer egyértelműen állást foglal az alkotásban. A lovat délcegen megülő férfiú szó szerint és átvitt értelemben is: közelebb van az „éghez”, mint útitársai. Bár a Halál is nyeregbe pattant, az Ördögnek meg ló nélkül is patái vannak, mégis, a kép középpontjában a Lovag áll, illetve ül lován. Szálfaegyenesen, méltóságteljesen, páncélt, sisakot viselve, erőt és magabiztosságot sugárzóan. Az Ördög és a Halál a lovaghoz képest kicsi és jelentéktelen.

Tudvalévő, hogy a reformáció korában – bár Dürer képe öt évvel Luther tételkiszögezése előtt, 1513-ban készült – a karikatúrákat, a gúnyos ábrázolásokat nem vetették meg, ez amolyan harci eszköz volt például a pápista túlkapások vagy később a képrombolók barbarizmusa ellen. A rézmetszetet szemlélve elsősorban a meghatározhatatlan formájú, ormányos-szarvas ördög ábrázolása tűnik karikatúraszerűnek.

Aki önmaga karikatúrája csupán, az lényege szerint nincs is. Valakinek a nem komolyan vétele, kifigurázása egyenlő annak a valakinek a megsemmisítésével. És bár Dürer sok attribútummal, jellegzetességgel felruházta a szóban forgó alakokat, valahogy azok mégsem tűnnek „komolynak”. És hogy is lehetnének azok, amikor megszemélyesítésük, ábrázolásuk csak eszköz – Paul Tillich megfogalmazásával – „a reformáció szellemiségének” kifejezéséhez. Nem önmagukban érdekesek a képen, hanem a Lovaggal való viszonyukban. Csak közvetettek a kép mondanivalójában, csak relatív létezők.

Az igazán élő és győzedelmes a Lovag, aki a kor ideálját fejezi ki, viselkedése a kereszt bátor felvételéről tanúskodik. A lovag ilyen módon Krisztus katonájának tekinthető. Bár hatalmas lándzsája a hátán nyugszik, nem fordítja azt ellenségei felé. Megtehetné, de nem teszi. Erőfitogtatás nélkül erőteljes, és mindenféle különösebb erőfeszítés nélkül, állhatatosan tart célja felé.

Mind a Halál, mind az Ördög takarásban vannak, háttérbe szorulnak, nem láthatóak teljes valójukban. Azzal, hogy a két ijesztőnek tetsző alak ilyen jelentéktelen, a kép azt hirdeti, létük csupán látszatlét. Csak az emberi gyengeség éltetheti őket. Ők ketten kívülről kísérlik meg tagadni azt a világot, amely teremtettségénél fogva pozitív, igenlő, Isten által „állított”, és igyekeznek elveszejteni az Isten képmására teremtett embert.

A három alak voltaképp nem az emberi időben lépdel. A Lovag már itt, a földön az örökkévalóságé, a kísértők csak a „között”, a bukott emberi világ díszletei. A földi úttal szükségszerűen együtt járó sötét kísérőknek fontos küldetésük van, folyton választás elé állítják az embert, nekiszegezik a kérdést, mint éles lándzsát: igen vagy nem? Az igen a szeretet szava. A totális szereteté. A totális szeretet igent mond a szeretetlenre, a nemre is. Ezzel győzi le azt. Mulandóvá, átlátszó kísértetté teszi az Ördögöt és a Halált.