Pusztaszabolcson szálltunk ki a vonatból, ahonnan alattomos 13 km-es emelkedő  után értük el Velencefürdőt – írta Stermeczki András lelkész szerkesztőségünkhöz eljuttatott beszámolójában.

Itt villámfotó erejéig megálltunk a parkolóban, ahol a MEE Országos Irodájának GYÜMI osztályvezetőjével, Németh Zoltánnal és családjával találkozhattunk. Aztán nyomás Nyugat felé a déli parton. Gárdonyban egy stéget körbetekertünk pár pecás „nagy örömére”, majd Agárdon megcsodáltuk a szép tavat, melyen több tucat vitorlás várt a délutáni viharra. Dinnyés magasságában álltunk meg először a „Madárvárta” utáni kilátónál és egy felújított kőkeresztnél.

Ez emlékeztetett a néhai Sarvajc Lajos tóbíróra, aki Hans von Schön német nagykövetet vitte ki a tóra vadászni, de ő felállt a csónakban és abból kiesett. A tóbíró puskáját nyújtotta a bajbajutott bajornak, de közben a puska elsült és Sarvajc Lajos elvérzett (1928. dec 13.). A szomorú történetből tudhatjuk, hogy a puska bizony fegyver és nem annyira segítség. A nagykövet tisztelete jeléül emeltette a keresztet, amely a halászok tájékozódási pontja ma is.

Ezt követően a tó nyugati oldalához érve, egy másik magaslesre másztunk, ahol képek alapján próbáltuk felismerni a tó nádas-rejtekében élő madarakat: kanalas gém, vörösbegy, bölömbika, tőkés réce, nádi rigó...

Ismét drótszamárra pattanva, a tó északi oldalán gurultunk tova. Pákozd katolikus temploma mellett vezetett a kiépített kerékpár út, mely „fölött” az ingókövek vigyázzák a tájat. Hamar felértünk a Szunyog-szigeten található Dóni emlékkápolnához, amely a II. Nagy Háborúban elesett magyar katonák előtt tiszteleg (Szabó Tamás építész tervei alapján készült 1990-es évek végén).

A kápolna előtt kelet felé fordulva a Pákozd-Sukorói Arborétum mellett vezetett utunk. Az egyben szabadidő park is, a Mészeg-hegy 160,5 méteres csúcsán található. Az arborétum 960 hektáros területén mintegy 250-féle fa és cserje, számtalan lágyszárú növény él. Ám ez egy külön túra lenne, így elsuhanva mellette a VVSI sporttelepét értük el, mely után már Velence várt.

A katolikus templom alatt elhaladva messziről látszódott csak a református templom tornya. Sajnos a sukorói református és katolikus templomokat csak igen messziről láthattuk, de elhatároztuk, hogy ide is egyszer külön majd fel kell tekerni....

Velencén a kikötőt érintve jutottunk el ahhoz a strandhoz, ahol a még működő wakeboard pálya hozott izgalomba. Ha lett volna nálam fürdőnadrág... De nem volt, így a Velence kapuja nevű plázsnál álltunk utoljára meg, ahol elmajszoltuk a szép tájban gyönyörködve maradék szendvicseinket. Így értünk körbe cca. 30 km-t megtéve 2 1/2 óra alatt, hogy a délután 16 órakor kezdődő ifire visszaérjünk.