Családos programok is lesznek a Szélrózsán

Családos programok is lesznek a Szélrózsán

Share this content.

Szöveg: Szutyányiné Zsédely Dóri
Bük – Évek óta érezhető, hogy a Szélrózsán növekszik a családos résztvevők létszáma. Többféle formai próbálkozás után mostanra jutottunk el oda, hogy a 14 év alatti gyermekek számára is külön sátrakat, kuckókat alakítunk ki, melyben különböző életkorúaknak megfelelő programok várják az érdeklődő családokat. Simon Réka büki lelkésznő a gyermekprogramokért felelős presbiter.

A baba-mama sátorba a 0–3 éves korú legkisebbek kucorodhatnak be édesanyjukkal. Mindennap délelőtt egy biblikus csendeskönyvet feldolgozó baba-mama foglalkozást tervezünk megvalósítani Zsóri-Ments Orsi vezetésével, délutánonként pedig mondókás Mocorgó foglalkozásban vehetnek részt a legkisebbek szüleikkel. Terveink szerint itt lesz kialakítva egy szoptatós sarok is.

A Szélrózsa-oviban nagy lelkesedéssel várják a 3–7 éves gyermekeket szakképzett óvó nénik és egy tiszteletbeli óvó bácsi. Minden délelőtt ovisoknak szóló áhítat keretében beszélgetünk az aznapra választott bibliai történetről, melyet barkácsolással vagy közös játékkal kötünk össze az ige üzenetének elmélyítésére. Az áhítatokat Tóthné Szebei Gyöngyi vezeti, aki a most íródó óvodai hittankönyv gyakorlati részének felelőse.

Délutánonként különböző foglalkozásokat fogunk tartani a júliusi Szélrózsán. Lesz zeneovi hegedűvel, furulyával és ritmushangszerekkel; néptáncos párunk saját ruhájába öltözve mutatja be szülőföldjük, a rábaközi népviselet jellegzetességeit, majd a táncházban mindenki kipróbálhatja a néptánc alaplépéseit. Egyik délután Szutyányi Márk fizikus, csillagász tart vizes kísérleti bemutatót.

A sátor körül versenyekkel és ügyességi játékokkal, a kihagyhatatlan horgászással és vizes-hajós játékkal, a sátorban barkácsolással (Luther-rózsa, függő füzér készítése, hajtogatás, vágás, festés, parafadugó vitorlásból társasjátékot készítve…), mesével, versekkel, dalokkal, meghitt, jó hangulattal készülünk.

A 7–14 éves korosztályt a gyermeksátor fogja várni Firisz Anita büki ifjúsági vezető irányításával, ahol a reggeli áhítatok után interaktív, kiscsoportos, kreatív foglalkozások lesznek. Itt a kézműveskedést Kalincsák Balázsné Varga Katalin lelkészasszony és csapata fogja tartani. Különféle előadásokat láthatnak a kisiskolások: terveink szerint lesznek gyermekkoncertek, megnézhetjük a Giczi Nikolett vezette büki bábosok előadását, a Kabay Ágnes vezette büki iskolások színdarabját, részesei lehetünk Tóth Viki mindenkit megmozgató és szórakoztató partijának, kifoghatjuk az aranyhalat, társasozhatunk, és tehetünk egy interaktív sétát is, hogy még jobban megismerjük a Szélrózsának otthont adó Bük városát. Esténként is várjuk a gyerekeket és a nyugalomra vágyókat, hiszen lesz varázslatos estimese-felolvasás.

A büki helyszín adottságai, a közel ötszáz férőhelynyi szállás, mely mind különleges családi apartmanokban lett lefoglalva, igazán barátságos, baba- és gyermekbarát Szélrózsát vetít elénk. Bízunk benne, hogy felkeltettük érdeklődéseteket, és reméljük, minél több család kedvet kapott a testi-lelki feltöltődéshez, és találkozunk nyáron Bükön!

A szerző a Szélrózsa-ovi felelőse.

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!