Barcsa István lelkipásztor elomondta: „Az egyházi élet sok eseményei, aktivitásai legtöbb esetben az iskolai tanévhez igazodnak. Lelkipásztori munkám fontos helyét foglalja el a gyerekekkel és ifjakkal való foglalkozás.
Az egyházi felsőbbségek alkalom adtán mindig megemlítik, hogy a gyerekekkel, a fiatalokkal való foglalkozás nagyon fontos és a különböző aktivitások által, be kell vonni a gyermekeiket, ifjainkat a gyülekezeti életbe.
A végékez közeledő tanévben közel 60 gyerekkel foglalkoztunk.
Amikor e statisztikai adatot mondom, akkor mindazokra gondolok, akik valamelyik csoportunknak tagjai voltak.
Heti rendszerességgel a bácsfalusi óvodában tartottam vallásórát. Minden szombaton gyülekezeti vallásórát tartottunk az iskolás gyerekek számára. A szombati vallásóra után pedig konfirmációi oktatást tartottunk. És a vallásóra mellett vasárnap az istentisztelet ideje alatt Ileana Krisztinavezetésével vasárnapi iskolai foglalkozást szerveztünk.
E gyülekezeti vallásos nevelés mellett a bácsfalusi, de mondhatom a négyfalusi gyerekeknek, ifjaknak zene oktatási lehetőséget, azaz gitároktatást szerveztünk.
Számos alkalommal, az istentisztelet keretében ünnepi műsorral szolgáltunk.
Ez alkalommal megszeretném köszönni a tiszteletes asszonynak segítségét, aki velem együtt tartotta a vallásórát, megköszönöm Ileána Krisztinának a kitartó munkáját, amit a vasárnapi iskolásokkal végzett és nem utolsó sorban megszeretném köszönni Gombás Magdi óvónőnek azt, hogy lehetővé tette az óvodában a gyerekekkel való foglalkozást.
Nem utolsó sorban megköszönöm a szülőknek és a nagyszülőknek azt, hogy alkalomról alkalomra a gyermeket elhozták illetve küldték a gyülekezet által szervezett vallásórás alkalmakra.
Felelősek vagyunk nemcsak magunkért, hanem gyermekeinkért is és felelőséget kell vállaljunk a közösségünkért.
Hiszem, hogy az elvetett lelki mag meghozza egykoron a maga gyümölcsét.
Júius 1 – 6 között a vallásórás gyerekeknek nyári tábort szervezünk, augusztus végén pedig nyári Bibliahetet tartunk a parókián. Így elmondhatom, hogy a vakációban is lesz alkalom a gyerekekkel való találkozásra.
Minden gyereknek jó vakációt kívánunk!