A Nyíregyháza-Kertvárosi Ágostai Hitvallású Evangélikus Egyházközség gyülekezeti központjában, a Laborczi Géza igehirdetésével megtartott istentiszteletet követően a roma szakkollégium intézményvezetője, Molnár Erzsébet nyitotta meg az intézmény 3. tanévét.
Az idén február óta európai uniós támogatással működő szakkollégium hallgatói a Nyíregyházi Főiskola tanító, szociálpedagógia, mérnök és informatika szakán, illetve a Debreceni Egyetem Egészségügyi Karának ápoló, szülésznő, védőnő, egészségügyi szervező, szociális munkás, illetve szociális gazdaság szakán tanulnak. Szakkollégistaként havonta további 70 óra tanulmányi és közösségi munka vár rájuk. Részben a tematikus hétvégéken, a szakkollégium spirituális, kulturális és közismereti moduljának foglalkozásain, amelyekbe sok más mellett a vallás és bibliaismeret, közigazgatási és szociális alapismeretek éppúgy beletartoznak, mint a hazai cigányság múltjának és jelenének alapos megismerése. Emellett rendszeresek a közösségépítő, önismereti és konfliktuskezelő tréningek, kiemelt helyet foglal el a nyelvvizsgára való felkészítés, a személyre szabott segítséget adó mentorral és tutorral való kapcsolattartás, illetve az egyházi intézményekben, civil szervezetekben, roma közösségekben végzett önkéntes munka. Mindehhez a kertvárosi gyülekezet nemcsak befogadó közösségi teret ad, hanem befogadó lelki közösséget is nyújt – hangsúlyozta Molnár Erzsébet.
Az Evangélikus Roma Szakkollégiumnak idén is húsz hallgatója van, akik a Campus kollégium egyik szárnyában, egymás közelében laknak – ebben a tanévben először, s ez már a csapatépítés eredményének tudható be. A lakhatásért ők is kollégiumi díjat fizetnek, de ehhez jelentős segítséget nyújt a teljesítménytől függő szakkollégiumi ösztöndíj, melynek legmagasabb összege ebben a tanévben is 51 ezer forint.
Az Evangélikus Roma Szakkollégium célkitűzése, hogy az eddig megélt hátrányok kiegyenlítésével is hozzájáruljon a közéleti feladatvállalás iránt elkötelezett, aktív társadalmi párbeszédet folytató sikeres cigány és nem cigány értelmiségiek formálásához.
A tanévnyitó ünnepségen köszöntötte a szakkollégistákat a Magyarországi Evangélikus Egyház Északi Egyházkerületének felügyelője, dr. Fábri György, valamint a DE Egészségügyi Karának dékánja, dr. Fábián Gergely és a Nyíregyházi Főiskola tanára, Tukacsné dr. Károlyi Margit.