A bál előkészületeit és szervezését idén is teljes egészében az Evangélikus Férfikör tagjai és annak vezetője Märcz Zoltán vállalta magára. A program kialakításában a gyülekezet különféle csoportjainak bevonását tartották fontosnak. Így a díszítésben a Nőegylet vállalt nagy szerepet, a tombola tárgyak gyűjtésében és a húzásban a gyülekezet fiataljai segédkeztek.
A 19 órakor kezdődő bálra közel száz résztvevő váltott jegyet. A bál nyitóprogramja, Pongrácz Máté lelkész és Sütő Zoltán másodfelügyelő köszöntő szavai után a kaposvári énekkar vicces előadása volt, ahol az elhangzott többszólamú énekekben a bálozás és a szerelem fontosságára hívták fel a figyelmet az énekelni szeretők. A bál jótékonysági felhívásáról Pongrácz Máté számolt be.
A Kaposvári Evangélikus Egyházközség az idei évben szeretné bővíteni épületegyüttesét a Kossuth Lajos utcában. A gyülekezeti ház tetőterének beépítésével régi vágya teljesülne a közösségnek. Az új épületrészben gyermekalkalmak és a Somogy-Zalai Evangélikus Egyházmegye Levéltári anyaga kapna helyet. A közel 200.000 Ft adomány – mely az est folyamán érkezett a résztvevőktől – teljes egészében az új épületrész kialakítását szolgálja.
A vacsora után vicces előadásra, majd egy képes vetítésre került sor, amely a gyülekezet közelmúltjába engedett bepillantást. Végül az est folytatásában a tánc, a mulatság és a zene kapott főszerepet.