Az eseményen jelen volt Samuel Vrbovski, a vajdasági szlovák evangélikus egyház püspöke, aki elmondta, hogy ezeket a találkozókat minden évben más-más településen rendezik meg, és a Topolya melletti falu tizenhárom év után látja vendégül ismét a lelkészeket. A bajsai a legrégebbi evangélikus község Szerbiában, hisz a szlovákok betelepülésükkor ezt a települést érték el legkorábban. A mindenkori házigazdának az ilyen találkozó ünnepnek számít, hisz minden egyházközség képviselői megjelennek, fejtette ki a püspök úr. A házigazdák nevében Dolinszky Márta, a bajsai evangélikus egyházközösség lelkésze nyilatkozott lapunknak, és elmondása szerint ezek a találkozók megerősítik a hitbeli egységet, valamint a szeretetet hirdetik, és erre nagy szükség van napjainkban. A program tíz órakor egy istentisztelettel kezdődött, amire teljesen megtelt a templom. Ezután a helyi közösség udvarába vonultak a résztvevők, ahol az ideiglenesen felállított színpadon többek között fellépett a kiszácsi művelődési egyesület Vreteno csoportja. Ezenkívül a helybeli Szlovák Matica szervezésében egy kiállítást is megtekinthettek az érdeklődők. A helyi közösség előcsarnokában Verona Burčiarová, Gogolák Vince Etelka és Szpisjak István alkotásaiban gyönyörködhettek a kíváncsiak. Ezt követően a résztvevők ellátogattak a helyi Safer borászatba és a tájházba. Záró programként egy búcsú istentiszteletre került sor. Lackovics Károly, a bajsai helyi közösség elnöke örömét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy az esemény hatására legalább egy nap erejéig szlovák beszédet lehet hallani, mivel egyre csökken azok száma, akik a mindennapi érintkezésben ezt a nyelvet használják, és reméli, hogy ez pozitívan befolyásolja majd a szlovák kulturális örökség továbbhagyományozását.
Szlovák evangélikus lelkészek találkozója volt Bajsán
Share this content.

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!