A szakmai nap délelőtt 10 órakor imádsággal kezdődött. A program alapját a pedagógus életpálya modellhez szorosan kapcsolódó pedagógus portfólió elkészítése és az ezekhez segítséget nyújtó fejlesztő, támogató szaktanácsadás valamint az aktuális problémák, hiányosságok és egyben feladatok megbeszélése adta.
A nap folyamán a szorosan vett szakmai munkáé volt a főszerep. A kollégák áttekintették Balogh Kriszta, iskolai könyvtári tantárgygondozó irányításával azokat a feladatokat, melyek a portfólió készítésével kapcsolatban meg kell oldaniuk.
Ezt követően a kollégák műhelymunka keretében vitatták meg a könyvtári szolgáltatásokon túl a tankönyvrendelés lebonyolítása, a könyvtárhasználati órák megtartása; az olvasóvá nevelés kapcsán felmerült kérdéseket valamint áttekintették az iskolai könyvtár szolgáltató feladataiból adódó tevékenységeket.
Külön téma volt a köznevelési törvény iskolai könyvtárakat, könyvtáros-tanárokat, könyvtárosokat érintő változásokból következő tapasztalatok megbeszélése.
A szakmai nap programjai között szerepelt a Luther Kiadó könyvesboltjában tett látogatás, ahol Széchenyi Magdolna kalauzolásában ismerkedhettek meg a szakmai nap résztvevői a Luther Kiadó iskolai könyvtáraknak szóló kínálatával, a bolt gazdag választékával, valamint a kiadó által nyújtott kedvezményes lehetőségekkel, akciókkal.
A résztvevők megbeszélték a következő félév programjait. Márciusban egy bemutató órán, júliusban pedig az evangélikus országos pedagógus találkozó keretében vesznek részt iskolai könyvtár-szakmai programon. Az evangélikus intézményeinkben dolgozó iskolai könyvtáros kollégák egy elégedettségi kérdőív kitöltésével is megerősítették, hogy számukra fontos, az egyes intézmények lehetőségeit kitágító, országos szintű evangélikus iskolai könyvtár-szakmai, pedagógiai műhely működése. Ezen keresztül is be szeretnék mutatni az iskolai könyvtáraikban rejlő lehetőségeket, melyek szerves részét képzik az intézmények oktató és nevelő munkájának.