Roma holokauszt: Ökumenikus megemlékezést tartanak vasárnap Budapesten

Roma holokauszt: Ökumenikus megemlékezést tartanak vasárnap Budapesten

Share this content.

Forrás: MTI
Budapest – A roma holokauszt nemzetközi emléknapja és a kislétai romagyilkosság ötödik évfordulója alkalmából ökumenikus megemlékezést tart a Sant'Egidio közösség vasárnap este a budapesti Jézus Szíve templomban - mondta a közösség magyarországi felelőse csütörtökön az esemény sajtótájékoztatóján.

Szőke Péter közlése szerint a szertartást Székely János esztergom-budapesti segédpüspök vezeti, református lelkészként részt vesz rajta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és Deák László evangélikus lelkész.

A Sant'Egidio közösség évről évre megemlékezik arról, hogy 1944. augusztus 3-ra virradóra az auschwitz-birkenaui táborban néhány óra leforgása alatt több mint háromezer roma embert gyilkoltak meg. 2009-ben szintén augusztus 3-ra virradó éjjel Kislétán meggyilkoltak egy nőt és életveszélyesen megsebesítették 13 éves lányát. Ez volt annak a támadássorozatnak az utolsó állomása, amely 2008-2009-ben hat roma ember életét oltotta ki és többeket megsebesített.

Szőke Péter elmondta, hogy az áldozatok hozzátartozói minden évben részt vesznek ezen az eseményen. A vasárnapi megemlékezésen felolvassák Faludi Éva üzenetét, ő 1944 augusztusában az auschwitz-birkenaui táborban raboskodva tanúja volt a romák meggyilkolásának. 

A Sant'Egidio közösséget - mondta Szőke Péter - 1968-ben alapította egy római diák, Andrea Riccardi és néhány iskolatársa. Elhatározták, hogy minden este közösen imádkoznak és szegénynegyedekbe járva utcagyerekek, hajléktalanok, elhagyott idős vagy fogyatékos emberek gondozásával váltják tettekre Jézus tanítását. A nyolcvanas évektől Európában számos helyen, a kilencvenes évek elején pedig Afrikába számos országában is létrejöttek ilyen közösségek. Mára a közösség tagjainak több mint fele Afrikában él. A magyar közösség a rendszerváltás idején született meg római diákok kezdeményezésére.

Az augusztus 2-i cigány holokauszt emléknapot 1972 óta tartják meg a Cigány Világszövetség párizsi kongresszusának határozata alapján. A világnap dátuma arra emlékeztet, hogy 1944. augusztus 3-ra virradóra több mint háromezer cigány embert gyilkoltak meg az auschwitzi haláltáborban SS-katonák. A nácik által meggyilkolt mintegy félmillió cigány közül 23 ezren haltak meg Auschwitzban, sokan orvosi kísérletek áldozataként.

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!