Nyolcvanéves a lendvai evangélikus templom

Nyolcvanéves a lendvai evangélikus templom

Share this content.

Forrás: Népújság, Magyar Nemzet, szöveg: Tomka Tibor
Lendva – Vasárnap a lendvai evangélikus templom felszentelésének 80. évfordulója alkalmából ünnepi istentiszteletet tartottak, valamint felállították új helyén Primož Trubar (1508-1586; szlovén protestáns lelkész, az első nyomtatott szlovén nyelvű könyv szerzője) mellszobrát. A prédikációt a szlovéniai evangélikus egyház püspöke, Geza Filo tartotta, kiemelve, hogy Trubar szobra a mostani és a későbbi nemzedékeket is figyelmeztesse a másképp gondolkozók és különböző nyelveket beszélők együttműködő erejére.

Az egybegyűlteket, híveket, meghívott vendégeket Bence Utrosa Gabriella, a Lendvai Evangélikus Egyházközség felügyelője köszöntötte. Beszédében kitért a lendvai templom történetére, arra, hogy az akkori evangélikus gyülekezet 1925-ben kezdeményezte a templom építését, a szükséges eszközök gyűjtését. Az alapkőletétel 1931-ben történt meg, majd 1934 során Papp Fülöp zágrábi püspök szentelte fel a csornai evangélikus templom másaként felépített épületet.

A lendvai evangélikus egyházközösség mindvégig kétnyelvű volt, a hívek szlovén és magyar anyanyelvűek és mindenki igényelte az istentiszteletet saját anyanyelvén. Ez jelenleg is így történik, és a felügyelő szerint szeretnék, ha továbbra is így maradna a protestantizmus egyik alaptétele alapján. Bence Utrosa Gabriella a gyülekezet nevében megköszönte Primož Trubar szobrának felállítását a templomudvaron, véleménye szerint jobb helyre nem is kerülhetett volna, de a gyülekezet, különösképpen ennek kétszeres kisebbségben élő magyar anyanyelvű része lelki szemeivel már Kultsár György (református prédikátor, 1574-ben Alsólendván, a mai Lendván jelent meg a Postillák műve, amely az első nyomtatott könyv a mai Szlovénia területén) emlékművét is itt látja.

Az üdvözlő beszéd után Geza Filo püspök ünnepi prédikációjában egyfajta reflexiót végzett, elgondolkozott arról, Isten igéje igazándiból milyen fényt jelent az ember életében. Kifejtette, a felállításra kerülő Trubar-szobor a mostani és a későbbi nemzedékeket is figyelmeztesse a másképp gondolkozók és különböző nyelveket beszélők együttműködő erejére. Az istentisztelet keretében a meghívott vendégek, köztük Johann Laco egyházfelügyelő, Anton Balažek polgármester, illetve Göncz László nemzetiségi képviselő is szólt az egybegyűltekhez.

Az istentisztelet után alkalmi kultúrműsor, Geza Erniša korábbi püspök beszéde és Geza Filo püspök imádsága közben állították fel Primož Trubar szobrát a templom udvarán.

  

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!