Az országos segélyprogram budapesti alkalmának utolsó napján Lehel László, az Ökumenikus Segélyszervezet elnök-igazgatója elmondta: „a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatallal együttműködve országszerte 1800 tonna adományt osztott ki az egész év során az Ökumenikus Segélyszervezet. Az utolsó idei alkalmat azért időzítettük december 6-ra, hogy ezzel is felhívjuk a figyelmet arra, hogy a segítő munka nem korlátozódik csupán az ünnepek idejére, azaz nemcsak mikuláscsomag jellegű segítséget várnak a rászorulók! A majd kétezer tonnányi élelmiszer kiosztásához jól szervezett, hónapokon át tartó előkészítés majd koordináció szükséges. Ezen felül az Ökumenikus Segélyszervezet munkája országos intézményhálózatában (többek között: családok átmeneti otthonaiban gyermekek segítése, szülők támogatása, munkaerő-piaci programok, valamint humanitárius segítségnyújtás) egész évben zajlik, és ehhez kérjük az adományozók támogatását adventi adománygyűjtésünk keretében meghirdetett a 1353-as adományvonalon”
Az Európai Unió által finanszírozott EU-élelmiszersegély Programot a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) szervezi. Az országos program keretében az EU-s forrásból előállított élelmiszereket az MVH a vele – nyertes pályázat alapján – szerződött segélyszervezetek, így például az Ökumenikus Segélyszervezet közreműködésével juttatja el a magyarországi rászorulók részére.
Az Ökumenikus Segélyszervezet nyolcadik éve vesz részt az EU-élelmiszersegélyek kiosztásában, s tevékenysége kiterjed az ország összes megyéjére + Budapest egyes kerületeire. Idén összesen 1.800 tonna adományt juttat el 400 település mintegy 500.000 rászorulójához.
Csomagok tartalma, átadás
Az országos viszonylatban kiosztott, egyenként ~7-10 kilogrammos tartósélelmiszer csomagok lisztet, többfajta tésztát, kekszet, továbbá xilitet vagy diókrémet tartalmaztak. Az adományok átadása a helyi önkormányzatokkal együttműködésben történik.
8 év mérlegén
Az országos segélyprogram jelentőségét jól jellemzi, hogy idei évben kiosztandó 1800 tonnával együtt az Ökumenikus Segélyszervezet 8 esztendő leforgása alatt összesen mintegy 13.500 tonna tartósélelmiszert juttatott 4 milliárd forint értékben, 610 település több mint 2 millió rászorulójához. Ez összesen 23.500 darab raklap, illetve 435 kamionnyi adományt jelent a nyolc év alatt.
Lehel László a sajtótájékoztatón köszönetet mondott az együttműködő önkormányzatoknak és mindazoknak az adományozóknak, akik pénzadományukkal lehetővé teszik, hogy a Segélyszervezet évről évre százezreknek, létminimum alatt élő, hátrányos helyzetű gyermekek családjainak illetve kisnyugdíjasoknak nyújtson kézzelfogható segítséget.
Az elmúlt hét évben az Ökumenikus Segélyszervezet által kiosztott adományok megyék szerinti legnagyobb mennyiségei a következők:
1. Borsod-Abaúj-Zemplén megye (2.676 tonna)
2. Jász-Nagykun-Szolnok megye (1.066 t)
3. Hajdú-Bihar megye (1.207 t)
4. Békés megye (1.103 t)
5. Somogy megye (799 t)
6. Szabolcs-Szatmár-Bereg megye (830 t)
7. Tolna megye (665 t)
8. Pest megye Budapesttel együtt (853 t)
9. Zala megye (460 t),
10. Bács-Kiskun megye (343 t)
11. Baranya megye (317 t)
Támogatás
Mivel a segélyprogram több millió forintos járulékos költségeit a Magyar Ökumenikus Segélyszervezetnek kell előteremteni, ezért segélyprogramjához köszönettel fogad adományokat hazai munkájának támogatására a 1353-as Adományvonalon (250 Ft/hívás). Csekken és átutalással a 11705008-20464565-ös számlaszámon, a www.segelyszervezet.hu oldalon pedig on-line lehet támogatni a rászorulókért végzett munkát.