„Már megint pécselyizel?” – Beszélgetés Pákozdi Csabával

„Már megint pécselyizel?” – Beszélgetés Pákozdi Csabával

Share this content.

Forrás: Evangélikus Élet, Lutherrózsa – a Tatai Evangélikus Egyházközség hírlevele
Pákozdi Csaba a Tatai Református Gimnázium 10. A osztályos tanulója. Nemrégiben első díjat nyert egy pályázaton. Csabával lelkésze, Franko Mátyás hetente két órában találkozik az evangélikus hit- és erkölcstan oktatás keretében, s most elért, komoly sikeréhez kapcsolódóan a lelkipásztor vállalta a jó hírről tudósító interjúkészítő szerepét.

Mindenekelőtt Komárom és Tata (valamint vonzáskörzetei) evangélikusai nevében nagy-nagy szeretettel gratulálunk első helyezésedhez! Milyen pályázat volt ez?

– Egy Kárpát-medencei szintű pályázat, amit a Johannita Lovagrend Magyar Tagozata írt ki, az „Európa-járó protestáns prédikátorok, nyomdászok, tudósok életéről, művéről, magyarságszolgálatáról” kellett dolgozatot írni. Pécselyi Király Imrét választottam, akinek tanítói, prédikátori, énekköltői munkássága Tatához is kötődik.

Ez volt a fő érv a választásban?

– Nagyon fontos volt számomra, hogy egy olyan elkötelezett embert mutassak be, aki külföldi tanulmányai során sem feledkezett meg hazájáról: népének írta például retorikai tankönyvét. Életének meghatározó feladata volt a tanítás, a nevelés, s mindezt keresztényi módon, Isten szerint tette. Tanított tanárként, lelkészként, s tanított költőként is: nemzetét tanította! Mindvégig megállt a hitben, egész életében Jézusban élt, az ő követője volt. Teológiai tárgyú művei a békéltetés szolgálatában álltak a hitvitázó Magyarország nyugtalan földjén. Korának nagy terheit próbálta enyhíteni az élő Isten igéjének hirdetésével. Kiállt vallási meggyőződése mellett, s az ellenreformáció egyre erősödő árjában sem tagadta meg hitét. Verbi Divini Minister, azaz Isten igéjének szolgája volt.

És énekköltő is…

– Igen, egész életét átszőtte a költészet, melyet Isten dicsőségének hirdetésére munkált. Latin nyelvű versei az egyetemes, antik kultúrát gyarapították, anyanyelvén írt versei hazánk kultúráját emelték. Magyar nyelvű alkotásaival ápolta örökbecsű kincsünket, az édes anyanyelvet. Lírai írásművészetének legfontosabb jellemezője a nemes egyszerűség. Énekeit többek között Balassi és Rimay istenes énekeinek függelékében és más protestáns énekeskönyvekben, gyűjteményekben is megtalálhatjuk. A mi Evangélikus énekeskönyvünkben is találhatók tőle költemények, például a Krisztus Urunknak áldott születésén vagy a Paradicsomnak te szép élő fája. De írt ábécés tankönyvet, kátét, prózai vallásos műveket is. Mindezek mellett öt latin nyelvű és tizenöt magyar verset ismerünk még tőle. […]

Mit sikerült kideríteni a korabeli Tata protestáns istentiszteleti életéről?

– A tatai protestánsok kezdetben istentiszteleteiket és az iskolai tanítást is egy szénapajtában tartották, később birtokukba vették az elhagyott Szent Balázs-templomot, és az ezzel átellenben lévő iskolát rendbe tették. Ez az iskola két épületből állott, valahol a mai Tatai Református Gimnázium helyén lehetett. Egyes források azt mondják, hogy Pécselyi Tatán mint lévita tanító vett részt: az iskolai tanítás mellett lelkipásztori feladatokat is ellátott.

Mennyi ideig tartott a dolgozatod megírása, s mit szóltak az otthoniak az első díjhoz?

– Az időigényes anyaggyűjtés, konzultációk után több mint három hónapot dolgoztam rajta, így sikeredett harmincnyolc oldalasra… Édesanyám és nagymamám sokszor rám csodálkoztak, hogy kevés szabad időmben már megint „pécselyizek”. Egy ilyen szintű kutakodás sok-sok örömöt ad, egyébként is szeretek utánaolvasni mindennek, az énekkultúrával kapcsolatosan ez a késztetés pedig még erősebb bennem, és persze az írás sem teher számomra.

Ezt tudom, hiszen rendszeresen közölhetek tőled a Lutherrózsánkban ismeretterjesztő himnológiai cikkeket!

– A jövőben ezek megírását könynyíti majd a fődíj egyik része, egy laptop, amit évzárónkon adnak át ünnepélyes keretek között. De aminek külön nagyon örülök, hogy a dolgozatom egy évig a Johannita Lovagrend internetes oldalán is olvasható lesz, ami nagy megtiszteltetés számomra.

 

A cikk az Evangélikus Élet magazin 82. évfolyam, 23–24. számában jelent meg, 2017. június 18-án.
Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál, a 
kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a Digitalstand oldaláról.

 

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!