Leiteizer Mátyásné Kati néni – nyugdíjas, Harta

A szocializmusban nem volt nagy dicsőség a templomba járás, a hit gyakorlása. Én akkor is jártam! Édesapámmal kiskorom óta ott voltunk, a nehezebb időkben sem maradtunk el. Egyedül akkor nem mentem a templomba, amikor a gyermekeimmel otthon kellett maradnom. Azóta is, ha egy mód van rá, ott vagyok az istentiszteleten. Büszkén mondhatom: nekem az egyház a mindenem!

Nem tudok úgy felkelni, hogy ne imádkozzam. Ha napközben valami jó ér, akkor mindig köszönetet mondok az Úrnak. Úgy érzem, hogy van, aki vigyáz rám. Minden pillanatban az jut az eszembe, hogy az Isten nem hiába teremtett – ezért mindig hálát adok.

Sajnálom, hogy a fiatalok nem annyira figyelnek oda Istenre. Azt gondolom, hogy biztatni kéne a fiatalokat, hogy járjanak templomba, ahol jobbat hallanak, mint más helyeken, sőt a saját kérdéseikre is választ kaphatnak. Bízom abban, hogy idővel ők is követnek majd minket, hiszen rájönnek, hogy csak Istennel lehet teljes az életük.